Tévez a Manszúr-éra első igazi nagyágyúja, aki egészen májusig tisztességesen megdolgozott a zsebpénznek nem nevezhető fizetéséért. Nyáron azonban hatalmasat fordult vele a világ: kinyilvánította távozási szándékát, mivel a gyermekei hiánya okozta szomorúságán nem tud tovább úrrá lenni. Mubarakék ha nehezen is, de zöld utat adtak neki: engedélyezték neki és menedzserének, hogy új (lehetőleg dél-amerikai) csapat után nézzenek. A tökéletes jelöltre nem sokáig kellett várni, korábbi brazil klubja, a Corinthians azonnal bejelentkezett érte. A transzferből azonban végül nem lett semmi, mert a brazilok kicsúsztak az időből, így Tévezt megint piacra kellett dobni. Vagy fél tucat csapattal hírbe hozták, a legkomolyabb érdeklődő talán az olasz Internazionale volt, Moratti azonban elállt Carlitos szerződtetésétől, valószínűleg a City által meghatározott magas vételár riasztotta el.
Címke: vélemény
Ebből bizony továbbjutás lesz
Rohamosan közeleg szeptember hónapjának 14. napja, amikor is hőn szeretett csapatunk végre megkezdi a Bajnokok Ligája szereplését. Éppen ezért itt az ideje, hogy egy kicsit jobban megismerjük azokat az ellenfeleket, akikkel meg kell majd küzdenünk a továbbjutásért.
Magával a sorsolással sokat nem érdemes vesződni, várható volt, hogy a harmadik kalapból indulva csakis nehéz csoportba kerülhetünk. Végül az összes csoport közül talán a legkiegyenlítettebb lett a miénk, ahol egy sztárcsapat (Bayern München) valamint két masszívnak tűnő európai élgárda (Napoli, Villarreal) található.
Álomháború
A szezon olvasói szemmel
A múlthéten már írt egy bejezést, most a szezont értékeli MCFC BALÁZS.
Ha akartok Tőle még olvasni ezen a blogon, akkor azt kommentben írjátok le nekünk.
A Jó, a rossz, és a kapitány
A kapitány!
A nyavalygó idegenlégós…
A csapat legjobbja!
A csapategység bomlasztója…
Egy vezér, aki hiányozna!
Egy ringyó, aki nem fog hiányozni!
Kétarcú poszt.
A neheze még csak most jön
Szombaton 35 év után megint trófea került az Eastlands-re. A Manchester City egy nem túl izgalmas meccsen, de legyőzte a döntőben a Stoke City csapatát, amelynek szintén kijár minden dicséret.
A szezon előtt kitűzött célt – BL-helyezés és egy kupa megszerzése – tehát teljesítette Mancini csapata. No, de mire számíthatunk a következő szezonban? Kicsit rohanjunk előre és elemezzünk néhány dolgot.
Guidetti távozóban. Pazarlás?
John Guidetti, a Manchester City egyik legtehetségesebb támadója a nyáron minden bizonnyal elhagyja a klubot.
A svéd játékosnak lejár a szerződése és bár a City új kontraktust ajánlott, Guidetti valószínűleg visszautasítja azt.
Néhány szó a Pénzügyi Fair Play-ről
A netet böngészve a napokban megakadt a szemem az [origo] egy cikkén, ezen.
Néhány gondolat ébredt bennem a bejegyzésben leírtakkal kapcsoltban. Most próbálom néhány sorban megfogalmazni ezeket a következőkben.