Simán a hatodik körbe

manchester city aston villa fa kupa összefoglalóMár a hatodik körben a kupában a csapat. Az eddigi szenvedős meccsek után könnyedén véve az akadály.

Jöhet a hatodik kör, az ellenfél is megvan, egy kicsit elthetnének a formából a srácok egy bajnokira. „Simán a hatodik körbe” bővebben

Helyreállt a világ rendje

notts county manchester city fa kupa villámposztÚjra egy újrajátszott meccs a kupában, de végre helyre állt a világ rendje: egy sima ötöst kapott a megismételt meccsen a harmadik vonal béli együttes.

 

A csapat hozta a kötelezőt, a Notts County hiába küzdött, most esélye sem volt.

A szünet előtt Vieira szerzett gólt, majd az 58. percben szintén ő volt aki megduplázta az előnyt.

Az utolsó tíz percben esélyt sem kaptak a nottinghamiek, a 60. percben beállt Tévez lőtt gólt, majd Džeko és Richards is beköszönt.

Remélem így folytatják majd csütörtökön is.

A meccs jegyzőkönyve

Szenvedve tovább

leicester city manchester city fa kupa összefoglaló villámposztA megismételt kupafordulóban végre sikerült győzni, de a csapat megint a saját dolgát nehezítette meg.

Rövid poszt a sikerrel hozott ismétlésről, a győzelem meglett. Örüljünk neki. 

 

„Szenvedve tovább” bővebben

Végre esélyesként a BL-ben is

manchester city bajnokok ligája beharangozó cszka moszkvaMa folytatódik a BL, a CSZKA Moszkva a következő ellenfél. Ilyen sem volt még túl sokszor, a csapat rövidke Bajnokok Ligája pályafutása során.

Itt az ideje, hogy a nemzetközi kupákban is újra oroszlánbarlangnak számítson az Etihad. Végre, két év után újra nyerhetünk hazai pályán, Bajnokok Ligája meccsen.

 

A CSZKA otthonában két hete jártunk, hiába kaptak ki a moszkvaiak, a viszonylagos jó teljesítményük a jelek szerint gátakat szakított át.

27-én a Krasznodar ellen nyertek (ötmeccses bajnoki nyeretlenségi sorozatot zártak le ezzel) sima 5:1-re, most hétvégén pedig a Nyizsnyij Novgorod otthonából hozták el a három pontot (2:1). Ezzel a két győzelemmel helyet cseréltek a Krasznodarral, jelenleg a negyedikek a bajnokságban.

A bajnoki sikerek mellett a kupában is továbbléptek, a másodosztályú Kihimik ellenében.

A CSZKA megkapta a büntetését a szurkolói viselkedése miatt, a rasszista óbégatás és a balhézás miatt az uefa szektorbezárást (a Beyern elleni meccsen) és pénzbüntetést rótt ki.

Mondjuk elég nagy büntetés nekik, hogy az idegenbeli meccs moszkvai idő szerint 23:45-kor kezdődik. Az óraátállítás kapcsán felmerült néhány megszállottól megint az, hogy Magyarország váltson időzónát. Hát nem tudom, nekem nem érne annyit az, hogy nyáron este kilenckor világos van, cserébe pedig télen még reggel nyolckor sötét. A nagyobb szopás pedig az lenne, ha 21:45-kor kezdődnének a BL meccsek, a hétközi bajnokik 22:00-kor, az olyan kupameccs, mint a múltheti pedig másnap érne véget.

Egy órával távolabb Manchesterből, egy órával közelebb Moszkvához? Kösz, nem!

De vissza a meccshez. Láttuk mire képesek otthon a ruszkik, ennél többre Manchesterben sem fognak jutni. Már a Norwich elleni meccs előtt pedzegettem, hogy november lehet a mi hónapunk. A kanárik fel lettek perzselve, jó eséllyel a Moszkva is beég ma.

manchester city bajnokok ligája beharangozó cszka moszkva

Vasárnap megyünk a hónapban először és utoljára idegenbe, a kiesőhelyen álló Sunderland-hez.

Jön még a Spurs az Eastlands-re, lehetőség az előzésre, aztán még a Plžen is tiszteletét teszi az Ethiadban, hogy bebiztosítsuk a továbbjutásunkat a Bajnokok Ligájában.

Náluk Alan Dzagojev és Rasmus Elm, nálunk pedig Jovetics és Kompany sérült, sőt a hírek szerint Javi García is összeszedett valami nyavalyát.

Lehet egy kicsit megint rotálni, jöhet Richards, Kolarov, Lescott, Milner, Navas és Džeko a kezdőcsapatba.

Kíváncsi vagyok meddig tart Hart száműzetése, abban bízom, hogy megerősödve keveredik ki ebből a históriából.

kezdés: 20:45, tv: nincs, vezeti: Carlos Velasco Carballo (spanyol) stream: itt

Tegnapi interjú Pellegrinivel, 1:02-nél a derék újságíró úgy hiszi Mancinivel beszél, aztán azt hiszi a nagytudású, hogy a mu sajtótájékoztatóján van, szerencsére Pelle úriember.

Sunderlandi hajtóvadászat

manchester city sunderland premier league összefoglalóTavaly és tavalyelőtt is 1:0-ra kapott ki a Stadium of Light-ban a csapat, 1987 óta ha november 10-én meccs van, nem nyerünk (három vereség és egy döntetlen ezen a napon), Poyet kezdi gatyába rázni csapatát, nálunk pedig egy sérüléshullám csapott át a fejünk felett.

Előjelek? Kit érdekelnek, bíztunk a sikerben. Már megint mi voltunk a hülyék…

 

Nem tagadom, hogy sokat vártam novembertől, vasárnaptól már a dobogón láttam a csapatot, a decemberi első bajnoki után (Swansea) kis szerencsével a következő idegenbeli sorozatot (S’oton, West Brom, Bayern) a második helyen várhattuk volna.

Egyelőre ez még messze, picsogni nem fogok, de az látszik, itt bármi lehet. Tizenegy forduló után a Premier League tabellája jobban összeállt, mint Michelle Wild bugyija egy (szó szerint) kemény forgatási nap után.

Nyolcadik helyen a Manchester City, hat pontra az első hely, ötre a tizenkettedik. Nem gondoltam volna, hogy a mu ilyen hamar előzni fog, de ez is kellett, hogy összerázódjon az élmezőny (na, meg kezdett nagy pofája lenni a gúnároknak, őket sem ártott lehűteni egy kicsit).

manchester city sunderland premier league összefoglaló

Pellegrini vakarhatta a fejét. Hart még ‘szabadságon’, Silva, Kompany, Nasztaszics, Jovetics, Fernandinho sérült, Rodwell pedig egyelőre csak a kispadra ‘jó’, így hat helyen változott a kezdőcsapat a CSZKA elleni BL meccshez képest.

Poyet csapata pedig most kezd összerázódni, a fekete macskák csak két helyen tértek el a S’oton elleni hétközi (2:1-re megnyert) ligakupa meccshez képest.

A mérkőzést nehéz értékelni, elemezni, megemészteni. A Sunderland lőtt egy gólt, aztán nem csinált semmit, mi meg alapból nem voltunk képesek semmire. Nagy különbség.

Pellegrininek most a sérülések miatt megint egy újabb felállást kellett bevetnie, ami leginkább egy 4-4-1-1-re hasonlított. Negredo elől, mögötte Agüero. Oké, Sergio és Álvaro között most jobban működik a kémia, mint Vilmos és Katika között, de azért néha pihenni is kéne. Džeko megérdemelne egy kezdőcsapatbeli helyet, pláne ilyenkor, mikor Negredo a kaput sem képes eltalálni. Agüero szokás szerint legalább szétszakadt, de nem ment neki sem. Cefetül hiányzol Carlos.

A meccs elején mi próbálkoztunk, de negyedóra után volt tíz perc, amikor a hazaiak jobbak voltak. Jött is a bazdmeg.

Phillip Bardsley indult meg a jobb oldalon, lerázta Milnert, csinált egy alap cselt, aztán máris 1:0. A szerdai kupameccsük után megint betalált a balbekk.

Nálam Bardsley lökése szabadrúgást ért kifelé, de azért Milnernek sem kellett volna ilyen hamar megadnia magát.

Mondani sem kell, ez volt a Sunderland első kapuralövése (aztán még egyet kipréseltek magukból a második félidőben)… Szóval Pantilimonnak nem kellett volna szétszakadnia, de olyan gyámoltalan volt a gólnál, mint egy 202 centis óvódás.

Remélem most már lassan visszatér a ‘régi’ Hart, fasza dolog néhány napig a nagyfater bogarával járni amíg az új golf szervizben van, de még jobb visszaülni belé.

Volt kapusunk, David Seaman is kiállt Hart mellet, remélve Joey beáll az angolok kapujába Chlie ellen – ezt üzente meg Hodgsonnak – majd hozzátette: Pellegrini nagy szégyene, hogy nem Hart véd a Cityben.

García a 26. percben sárgát kapott, oké eltalálta Fletcher lábát, meg is érdemli, de pár perccel előtte Larsson pont őt úgy letarolta, hogy a svédnek nemigen lett volna szabad a pályán maradnia.

manchester city sunderland premier league összefoglaló

A szünetben lehozta Garcíát Pellegrini, jött Navas. Milner pedig be középre.

Én nem ezt húztam volna meg. A csapat egyetlen fegyvere a szöglet (14:0 nekünk) és a bedobás volt (21:9 nekünk), de nem tudtak vele élni (pedig még Pantilimon is felment az utolsó után percben). García nem lett volna rosszabb középen, mint Milner (James a szélen most pocsék volt), de legalább a fejjátékára lehetett volna bazírozni.  A támadók és a középpályások közül Nasri, Negredo és Agüero nem tudott egy fejpárbajt sem megnyerni, Milner és Yaya pedig csak kettőt tudott nyerni (összesen, nem fejenként), négyet pedig elvesztettek, Javi ellenben az első félidőben mind a három fejpárbaját megnyerte.

Totálisan jellemző volt a csapat vasárnapi játékára, Richards műesése a 67. percben… Örülhet, hogy nem kapott sárgát. Megmutatta, mennyire nincs semmilyen elképzelés arra, miként is kéne legyőzni a Sunderlandet. Azt a Sunderlandet, amelyik eddig négy pontot kapart össze. Mondjuk az pont annyi, amennyit a City idegenben gyűjtött. Siralomvölgy.

A 71. percben Zabaleta váltotta Richardst és Džeko Negredót.

A mutatók mindenben jobbak a City-nél, 63 % feletti labdabirtoklás, 574 jó passz (nekik 298), ebből a támadó harmadban 253 (79), lószart sem ért.

Sem egy jól sikerült átlövés, sem egy végigvitt akció nem volt, így nem is lehet nyerni. Olyan volt, mint egy házzal arrébb a ligakupában, csak itt megvolt a hazaiak gólja, és nem jött a hosszabbítás, ahol végül csak behúztuk.

Nasri volt a csapat legjobbja, ő próbálta meg mozgatni a társakat, bepasszolni a szabad helyekre, de ő is távol volt attól, hogy igazának jónak nevezzük. Mellette (mögötte) a 28. születésnapját ünneplő Kolarov volt még aktív, de Aleks barmi pontatlan volt. Navas beállásáig nagyrészt a baloldalt futott támadás.

Nem bírta el azt a csapat, hogy Silva és Fernandinho sérült, Agüero, Negredo és Yaya pedig fáradtan mozog.

Ráfér a keretre a pihenés, a sérültek remélem hamar visszatérnek

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

Az első meccsek 

manchester city sorsolás háttérVégre vége az Eb-nek, egy hét múlva végre jön az igazi foci!

Gyorsan összeszedjük, hogy szeptember elejéig milyen meccsek várnak a csapatra, persze beeshet még 1-1 ellenfél addig is, de nagyjából összeállt a kép.

Augusztus elején jön az ellenfél, a hónap közepén/végén selejtezni kell a BL-ért, lassan visszakapjuk a focinkat. 

 

Nem lesz gyenge az előszezon:

2016.07.20. – Bayern München – Manchester City, München, 20:30

Pep remélem nem a hazai ötlőzőbe akar bemenni. 

2016.07.25. – Manchester United – Manchester City, Peking, 13:30

Hoppá, egy derbi. Pep-Mou cicaharc, így még júliusban. 

2016.07.28. – Borussia Dortmund – Manchester City, Sencsen, 13:30

Egy újabb gyenge német brigád.

2016.08.07. – Arsenal – Manchester City, Göteborg, 19:00

A Wenger kupa döntője, Svédországban.

manchester city sorsolás háttér

2016.08.13. – Manchester City – Sunderland, Etihad, 18:30

A csak jó hajrával bennmaradt Fekete Macskák jó ellenfélnek ígérkeznek Pep első meccsén az Eastlandsen. 

2016.08.16./17.-2016.08.23./24. – Bajnokok Ligája play-off, 20:45

Augusztus 5-én lesz a sorsolás, kb. a legmagasabban rangsorolt csapat lesz a City, de egy Romába vagy egy Mönchengladbachba így is bele lehet futni.

2016.06.20. – Stoke City – Manchester City, Stoke-on-Trent, 13:30

Mindig öröm a Britanniába látogatni (nem), most itt a szép feladat, rögtön az idény elején: három pontot elhozni a mumus otthonából.

2016.08.28. Manchester City – West Ham United, Etihad, 17:00

Szerencsére nem kell rögvest Londonba utazni, az új WHU stadionba, a londoniak jönnek (remélhetőleg) inkább házhoz a pofonért.

manchester city sorsolás háttér

2016.09.10. Manchester United – Manchester City, Old Trafford, 13:30

Az első igazi erőfelmérő. A júliusi ‘előderbi’ után itt az éles bevetés. Még megtippelni sem lehet mi lesz ekkor, mit fog művelni José egy hétig előtte, én minden estere baromira várom.

Egy spanyol balra

nolito átigazolás portré videó

Megvan a harmadik nyári igazolás.

Az elsőt kiveséztük már, a másodikra lehet idő sem lesz, de a spanyol „fiúra” kitérünk bővebben.

Nem fiatal, de baromi tehetséges, Pep új embere Spanyolországból, balra. Az első játékos az új címerrel a szíve fölött.

 

Manuel Agudo Durán néven anyakönyvezték az új éra „első” játékosát 1986. október 15.-én, az andalúziai Sanlúcar de Barramedaban.

Helyi csapatokban játszott, majd 2003-ban a Valenciához került, de nem sikerült neki az áttörés. 2004-ben visszatért szülővárosába, a negyedik vonal béli Atlético Sanluqueño CF-hez. Itt két év alatt 32 meccsen 24 gólt termelt.

2006-ban elvitte innen a harmadik osztályban szereplő Écija Balompié, itt összesen 76 meccsen 18 gólig vitte. Nagy meccse az első szezonban a Real Madrid elleni kupameccs volt, (úgy, hogy 33 percet kapott) az ő góljával egyenlített ki az Écija (a visszavágón már 5:1-re hengerelt a Real).

2008-ban bejelentkezett érte a Barcelona. ‘Csak’ a Barca B, de hiába ‘kerülték el’ éppen egymást Guardiolával, de Pep azért bedobta a mély vízbe, a 2010/2011-es szezonban.

2010. október 3.-án debütált a La Ligában, a Mallorca elleni hazai 1:1 alkalmával állt be a lesérülő Pedro helyére a 78. percben.

Egyetlen barcelonai gólját a Camp Nou-ban lőtte, az AD Ceuta ellen 5:1-re megnyert kupameccsen.

nolito átigazolás portré videó

A Barcába nem fért volna be, hiába kapott ajánlatot a katalán boardtól, játszani akart, érthető: közeledett a 25. születésnapja. 2011 őszén a Benfica labdarúgója lett.

Parádésan nyitott. Beállította Eusebio csúcsát: az első öt tétmeccsén betalált. Összesen 48 meccsen játszott, 15 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. Ligakupát nyert a lisszaboni csapat mezében.

A BL-ben ellenben érthetetlen módon keveset játszott, a Benfica a nyolc között búcsúzott kettős vereséggel a Chelsea ellen.

nolito átigazolás portré videó

Jorge Jesus a következő szezonban nemigen számított rá, télen 600.000 euró ellenében kölcsönadták a Granadanak.

Itt sem indult rosszul a pályafutása. Az első meccsén az ő szöglete után adott ‘öngólpasszt” Cristiano Ronaldonak, ez az 1:0 azt jelentette, hogy s Granada 40 év után legyőzte a Realt.

A búcsúmeccse is jól sikerült: betalált a Gefate ellen. Összesen 17 meccset játszott a kiscsapat mezében, három gólpasszt adott és három gólt lőtt.

nolito átigazolás portré videó

2013 már a Celta Vigoban érte, a Benfica lepasszolta alig több, mint két millió euróért.

Az első szezonban 35 meccsen játszott és házi gólkirály lett 14 találattal. Március 29.-e és május 3.-a között félelmetes sorozatot produkált: hat meccsen nyolc gólt szerzett (és adott egy gólpasszt), de a következő meccsen sem lehetett oka a panaszra, a Real ellen a csapat egyik legjobbja volt és 2:0-ra nyertek.

A Celta a nyolcadik helyen végzett.

A 2014/15-ös szezonban rátett egy lapáttal, bár ‘csak’ 13 gólig jutott, de adott a társaknak 13 gólpasszt is.

A legutóbbi idényt ott folytatta, ahol az azelőttit abbahagyta. 2014 szeptemberében ő lett a La Liga legjobbja (majd 2015 szeptemberében ismét. ne feledjük ezt a 2013/2014-es szezon elején alapított díjat Messi is csak egyszer hódította el, C. Ronaldo szintén kétszer kapta meg ezt az elismerést).

Sajnálatos módon december végén megsérült, ki kellett hagynia nyolc bajnokit. De a csapat most érte el a legjobb helyezését hosszú idő óta (hatodik lett a Vigo), hősünk 29 bajnokin 12 gólig és 7 gólpasszig jutott.

Nolito azon játékosok közé tartozik, aki a pályafutása zenitjén túl kezdett szárnyalni. 25 éves kora óta évről évre jobban játszik. A 2014-es vb után Del Bosque sem mehetett el mellette. 2014 november 15.-én még a kispadon ült a fehéroroszok ellen, három nap múlva a németek elleni barátságos meccsen már kapott 13 percet.

nolito átigazolás portré videó

Idén az Eb-re készülve már abszolút a kezdőcsapatban számolt vele Del Bosque. Az első gólját (góljait, mert kettőt vágott) május 29,-én lőtte a bosnyákoknak, majd három nap múlva újfent duplázott Dél-Korea ellen.

Franciországban is kezdőben találta magát, ahogy a csapatának, neki is ahogy a csapatának csak Törökország ellen ment (gól és gólpassz).

Nolito a klasszik középcsatár számát kapta meg, de nem ék lesz. Gyors, jól cselez, posztján Európa egyik legjobbja, komoly hiányosság nélkül. Nem lassú, jól cselez (ne legyenek kétségeink, a pl védői szívében sem gyúlnak majd örömtüzek, ha megindul feléjük), a keresztlabdái pontosak, kulcspasszai remekek.

Guardiola ismeri, akarta. Ha a csillagok is nekünk kedveznek, akkor Agüero mögött a KDB, Silva, Nolito hármas fog rohangálni, mögöttük pedig Ferndandinho és Gündogan szerzi és osztja az észt a zsugát. Can’t wait!

Nolito nem a jövő, lassan 30 lesz, de van még benne 2-3 fasza szezon, ebben biztos vagyok! A 13 és milliós kivásárlási ára meg nem tétel ilyen szinten.

Égszínkékből égszínkékbe. Az első játékos az új címerrel a szíve felett. 

Üdvözöljük csapatunk új kilencesét!

‪#‎welcomenolito‬