Bloody Sunday

Az előző öt meccsre írtam, hogy nem igazán ment a csapatnak, mégis nyert mind az öt alkalommal.

A legutóbbi bajnoki az esszenciája volt ennek. A csapat ment előre, de nemigen ment, aztán a végén a szerencse hozta meg a három pontot. A szerencse, amiért kőkeményen megdolgozott a csapat.

manchester city huddersfield premier league összefoglaló

A Huddersfield meg nem tudott mit tenni, görcsösen ragaszkodtak a játékosaik ahhoz, hogy ne kapjanak ki, ezáltal egy olyan véres küzdelem árán lett meg a három pont, hogy még én is az urológián indítottam a hétfő reggelt.

“Bloody Sunday” bővebben

Irány a szomszédvár

huddvcity.jpegMa délután a Premier Legaue egyik újoncához, a Huddersfield Townhoz látogat el a csapat.

A Hudd jól startolt, de mára szépen beleszürkültek a mezőnybe, nem úgy tűnik, hogy ők fognak majd megálljt parancsolni a robogó Guardiola gárdának.

“Irány a szomszédvár” bővebben

Behajózva

Sajnos az év végi hajtás miatt feltorlódtak a beszámolók, rég volt ilyen, most az utolsó októberi és az összes eddigi novemberi meccset átfutjuk.

Ez szám szerint öt meccs, és szám szerint öt győzelem. Nagyon imponáló sorozat. Több, mint imponáló.

A bajnokságban nyolc, a bajnokok ligájában hat pont az előny. Tetemes. Több, mint tetemes. 

Ezek a három pontok is a zsákban, a pontokon túl azért és értékesek, mert egyiken sem játszott igazán jól a csapat, mégis (viszonylag simán) meglett a tizenöt pont. Őrület.

“Behajózva” bővebben

Kevin lábai előtt

Kevinről szól minden mostanság. Ginger Kev lábai előtt hever most már nem csak a City szurkolók, hanem a Premier League többi csapatának rajongói (és az európai ellenfelek szurkerei) is félelemmel vegyes tisztelettel tekintenek rá.

A közelmúltban két magyar sportújságíró igazi, rendes blogger is foglalkozott a csodálatos KDB-vel, a lenyűgöző idei teljesítménye ürügyén, három cikket is ajánlunk ma nektek.

“Kevin lábai előtt” bővebben

Meddig tovább?

Hihetetlen széria közepén a csapat, megállíthatatlan vonatként söpör félre mindent és mindenkit aki az útjába kerül. 

background.jpg

Meddig lehet ez a tempót tartani? El sem tudom képzelni meddig lehet eljutni. Az biztos, ha a játékosok végre tudják hajtani Pep tervét, nagy gond nem lesz.

Ma is itt egy jelentkező, aki megálljt akar parancsolni nekünk. Sok sikert!

“Meddig tovább?” bővebben