Maláj kiscicák

Sima győzelmet hozott a Manchester City második, egyben utolsó ázsiai meccse.

A malajziai liga válogatott ellen, Kuala Lumpurban 3:1-re sikerült győzni, mindenféle megerőltetés nélkül. Egy kis visszatekintés a meccsre, ráadásként egy fotó az új harmadik számú mezről.

„Maláj kiscicák” bővebben

Venni, vagy nem venni: az itt a kérdés.

Miközben a csapat a távoli keleten haknizik készül fel a következő szezon kihívásaira, addig a klubvezetés sem tétlenkedik és javában tárgyal a lehetséges érkezőkkel kapcsolatban.

Persze idén nyáron már nincs az a hatalmas pezsgés a csapat körül, mint mondjuk az elmúlt három évben, de abban biztosak lehetünk, hogy most is kerül 1-2 „nagyobb hal” Mancini bevásárlókocsijába, a legfrissebb hírek szerint két héten belül akár. A kiszemelt játékosok személyét nagyjából már mindenki kívülről fújja, de érdemes egy kicsit összefoglalni az elmúlt hetek pletykáit a piacon, hátha véletlenül eltrafáljuk valamelyik célpontot.

„Venni, vagy nem venni: az itt a kérdés.” bővebben

Kínai figura

A csapat minden jel szerint meccsről-meccsre jobb teljesítményt nyújt. Újabb két gólos győzelem, de most az Arsenal ellen!

Jól kezdődik ez az ázsiai hakni!

„Kínai figura” bővebben

Made in China

Szép lassan beállt a sorba a Manchester City, és sok más nagy klub példáját követve idén nyáron Ázsiába látogattak a srácok.

Az első állomás Kína, az első ellenfél az Arsenal.

„Made in China” bővebben

Tisztességes búcsú

Megvolt a harmadik edzőmeccse a csapatnak Ausztriában. Folytatódott a sorminta, a vereség és a döntetlen nem jöhetett más, mint egy győzelem Innsbruckban.

article-2176694-1425cf4f000005dc-331_634x378.jpg

Tisztességesen búcsúzott a Manchester City az Alpoktól.

„Tisztességes búcsú” bővebben

Nem kell mindent látni

Hihetetlenül felgyorsult a világ, itt van minden a nappalinkban. Jó tíz éve még azon kellett aggódni, hogy látjuk-e az aktuális bajnokit, most meg a tiroli sörmeccs minden pillanatát kiélvezhettük tegnap.

Bár jobban belegondolva sok élvezetet nem nyújtott a meccs. Nem kell mindent, mindig látni. Rohadék internet.

„Nem kell mindent látni” bővebben

Yaya naplója: 5. nap

Egy rövid szünet után Yaya Touré ismét billentyűzetet ragadott és ismét megosztja velünk gondolatait a Manchester City nyári edzőtáborából.

Yaya Ausztriában, ötödik fejezet.

„Yaya naplója: 5. nap” bővebben

Gyenge kezdés

Megkezdte a szezont a csapat, most már meccset is játszottak. Egy hete tart az alapozás, az Eb-n szereplők még távol, így olyanok is pályára léptek, akik még a kispadra sem fognak ráférni idén normális esetben.

Első meccs, rossz meccs, vereség az Al-Hilal ellen Innsbruckban.

„Gyenge kezdés” bővebben