A jótékony pontosztás továbbra is megy

manchester city tottenham összefoglaló premier leagueSikerült megint nem megnyerni egy rangadót. Eddig ‘hatpontos‘ meccset — azaz a PL top 10-be tartozó csapat és BL csoportkör közvetlen riválisa ellen — eddig csak a Barcelona, a ManUtd, a Stoke és az Arsenal ellen sikerült nyerni, mondjuk a MU és a Barca nyert is meccset ellenünk.

Az Everton, a Chelsea, a Suprs, a Liverpool (még a tavalyi bajnok is…) törölte belénk a lábát, ezek mellett pontot kapott a S’oton és még egy-egyet a Tottenham és az Everton (így őket nem sikerült egyszer sem elkapni a szezonban…).

Újabb bosszúság, újabb elhagyott pontok.

„A jótékony pontosztás továbbra is megy” bővebben

Nincs Pep magic

Pepnek eltűnt a monyója. Benyelte élete legnagyobb bajnoki vereségét.

manchester city everton premier league összefoglaló

 

Ez egy akkora verés volt, hogy a fal — szombaton a Spurs — adja a másikat.

A szezon egyik legnagyobb pofonja. Érthetetlen alázás, újra pokol lett a Goodison.

„Nincs Pep magic” bővebben

Felmosás

manchester city barcelona bajnokok ligája összefoglalóBenyeltük. Újra. Pep is. Mi is.

Nagy reményeim nem voltak, de reméltem nem törli fel velünk a padlót a Barca. Megtették. Megint. Hülye hibák, bivalyerős ellenfél. Lehet kapaszkodni. Megint. Az elmúlt két meccsen elhagyott négy pont a csoportban, már több mint sok.

Bosszantó, több mint bosszantó meccs. Szar érzés a padlóhoz dörzsölődni.

 

Mi kellett volna? Sokkal kevesebbet hibázni. Ez nem fér bele. Szemben egy remek kapus — akinek akkor is szerencséje van, amikor nem annyira remek — egy masszív, összeszokott csapat, előttük a világ legjobb támadószekciója.

Bravo. Hát jah, hibázott, kurvanagyot. Ilyet Joey-tól nem látnánk, — Joeytól látnánk másmilyet —. Ő ott és akkor a saját hülyeségének — és a rendszer — áldozata lett.

Ott és akkor nem passzolnia kell egy kapusnak: fel kell lőni a harmadik emeltig a labdát. Picsánrúgni. Aztán a kezezés. Nonszensz…

Pep hangoztatja, neki egy sweeper keeper kell, egy jól passzoló, kvázi a védelem tagjaként működő portásra van szüksége. Rendben, lenyeljük, — mint a szégyellős kislány, aki imponálni akar a falu focicsapatának legnagyobb sztárjának — nem szokjuk meg, de lenyeljük.

manchester city barcelona bajnokok ligája összefoglaló

Pep hangoztatja, inkább hibázzon x meccsen a kapus, ha előtte y meccsen hozza azt, amit elvár tőle. Amikor elkezdtem figyelemmel követni a City játékát, abban az időben Guardiolát és a buziskodó kapusát tüzes vassakkal a kezükben hajtották volna volna ki a városból a szurkerek a tenger felé — nem mintha akkoriban nem cserélgették volna orrba-szájba a menedzsereket amúgy is —.

Az elvárás, na ez ami a legnagyobb Bravon. Harminchárom éves korára elérte, hogy szétvesse a megfelelési kényszer, irtózatosan magas a léc, minden mozdulatát Hartéhoz hasonlítják. Nem könnyű, de ott és akkor félre kellett volna tenni a kurva filozófiát — persze ne legyünk igazságtalanok: akadt nem egy jó passza, védése, kifutása, de ezek miatt had ne gyújtsunk örömlángokat —.

Nem volt könnyű dolga eddig sem, de ezután a meccs után még sokkal, de sokkal nehezebb helyzetbe került. Nem lennék meglepve, ha nem bírná a nyomást.

manchester city barcelona bajnokok ligája összefoglaló

Jött Nolito helyett Caballero. A spanyol szélső újfent megbizonyosodhatott: jól döntött amikor Manchesterbe igazolt, ebben a Barcában — merugye a pletykák szerint ők is hítták — nem játszana ennyit sem, az tutifix. Nem volt jó ő sem, de a csapat jobbjai között volt.

Nolitoval átellenben Sterling volt — talán — a legjobb, de ez csak annyit számít, mint mikor az első randin nem hangosat, hanem büdöset fingunk. Máshogy rossz.

Szóval jött Willy, aki azért kapott egy hármast, de messze a legtöbbet gürizett kb. mindenki közül, de csak benyelt így is hármat. A Wembley Willy is előjött legalább egy kicsit, kurva nagy kár, hogy Neymar a végén azért betalált.

Mi kellett volna? Egy csatár. Az mindenképpen kellett volna, egy jó Agüero. De Agüero még nem volt rendben — nem is csinált semmit amikor beállt, azaz de, volt egy (azaz 1 darab) passza —, Iheanacho franc tudja holt járt. de Bruyne remek playa, de nem csatár. Kevin tud gólt lőni, de nem ilyenkor, nem így, nem a Barca ellen.

Mi kellett volna? A megadott tizenegyes? Nem hiszem. A szerb spori tudna, nekünk kár büntetőt ítélni. Jó lett volna ha megadja? Fasza! Elértünk volna legalább egy pontot, ha értékesítjük — meglepett volna — ? Meglepett volna.

manchester city barcelona bajnokok ligája összefoglaló

A védelem visszaállt négy tagúra, nem bírták a lépést. Amúgy sem bírják. A BL-ben a Steaua elleni selejtezőkön, a Borussia Mönchengladbach ellen, a PL-ben meg csak a Bournemouth ellen nem kapott gólt a csapat. Az nem ép, aki arra számított, hogy a Camp Nou-ban is össze fog jönni ez a bravúr.

Otamendi nem egyszer találkozott az ellenfél támadóival már, jól is avatkozott közbe nem egyszer, de ahogy csak áhítattal sasolták — Stonesszal egyetemben, de John parádésan lekövette szemmel Gündogan rossz hátrapasszát is — Dinho eltaknyolását és ahogy Messi belibben és gólt szerez. Őrület.

Otamanedi már most fasza, de a végtelenségig nem lehet őt sem feszíteni. Stonesnak meg még szüksége van nem egy ilyen meccsre, hogy olyan legyen, mint amilyennek szeretnénk. Mondjuk a félidő végi fejesét már majdnem bent láttam.

Kolarovot mintha kicserélték volna, sem a csapat, sem ő nem az, aki egy hónapja volt. Pazarul összeügyeskedte a büntetőt. A másik oldalt Zabaleta tette a dolgát amíg tudta, a sérülése baromi nagy kár. Clichy váltotta Zabmant, páholyból élvezte ki a felmosás perceit.

A kispadon (védő) Maffeo ült még, vele sem mentünk volna messzebbre, Kompany a holdon — megint felreppentek a hírek: Pep eladná, bónuszként a másik wtf story a héten a lapokban: Agüerot is —.

manchester city barcelona bajnokok ligája összefoglaló

Fernandinho, hát az az elesés. Stigmaként izzott felette végig, remélem elfelejti hamar.

Gündogané volt a legnagyobb gólszerzési lehetőség, remekül fektette le a Silva által hatástalanított Piquét, de lövése nem volt elég emberes, hogy kifogjon ter Stegenen — az ezt követő kisszöglet-emelés kombón is besírtam —.

A Suáreznek adott hátrapassza meg….

Pepnek volt terve, de a terv bírt el ennyi hibát, Bravo kiállítása után összedőlt minden. Az első félidőben — valamennyire — működött is a dolog. A védelemben a leggyengébb láncszemnek gondolt Umiti területét támadták be (le), pechre a fiatal francia volt a védősoruk legjobbja…

Silva nem tudott ész lenni, ez is látszik, hogy ész nélkül letarolta Piquét. A legjobb momentuma az volt, amikor Stones fejére varázsolta a labdát az első félidő végén.

manchester city barcelona bajnokok ligája összefoglaló

A védelem megszervezése és a Barca nyomás alatt tartása a jelek szerint túl sok energiát égetett el, mert épkézláb támadásvezetésre nem futotta. Az első félidő elején és a végén mutatott valamit — valamicskét — a csapat.

Aztán mikor minden elégett, jött az összeomlás, amit a kiállítás hozott el és Gündogan — és Kolarov — a biztonság kedvéért még dobott a tűzre, amikor úgy látták, hogy kezd kialudni. Az, hogy Mathieu volt olyan hülye, hogy két perc alatt lekéredzkedett zuhanyozni, már nem osztott és szorzott.

Sajna ez a Barcelona amúgy is jobb két góllal nálunk otthon, de kaptak még két gólt. Ajándékba.

A spanyol élcsapatok még messze vannak, várni kell még, hogy kiöregedjenek végre felvegyük velük a ritmust.

Az első hely nem lesz meg a csoportban. A tizenhat között baromi nehéz lesz. A ‘visszavágón’ valamit ki kell találni, mert a második hely is necc lesz így, ha ki-ki meccsre kell utazni Németországba, pedig most így áll a szitu.

A tavaszi elődöntő nagy ajándék volt. Most ez is álomnak tűnik.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

Az első hónap Peppel.

A számomra csak a magyar válogatott szereplése miatt élvezhető Európa-bajnokság után, pont egy hónapja indult be az érdemi munka a csapat háza táján. Végre végre a szabinak, dübörög az elő, nyakunkon az igazi szezon. Számukra kezdődik a meló, nekünk viszont ez az igazi élvezetek.

manchester city bayern münchen guardiola noel gallagher előszezon háttér átigazolás mooy zincsenko videó dortmund

Szóval eltelt egy hónap Peppel. Beindult az új világ, megújult a címer, működésbe lépett a katalán board, van hírneves új playa a keretben, nem is egy, meg jöttek nem annyira hírnevesek is.

„Az első hónap Peppel.” bővebben

Tíz bő után öt szűk

manchester city southampton premier league összefoglalóTúl szépen indult mindent, túl jól, túl simán. Elhittük, hogy minden rendben, patent minden, olajozott az átállás. Elhittük. Az a baj, hogy ti is elhittétek, fiúk. Az a nagyon-nagy baj, hogy elhitetted te is, Pep.

Nincs rendben minden — de szerencsére nem ég még a ház —, de nincs megállás, menet közben kell helyrepofozni a gépezetet.

 

A szerdai pofon után vasárnap már újra meccs. Meccs, de nem a könnyebbik fajából, a Soton masszív, kemény ellenfél volt. Megszerezték a vezetést, a védelmük meg a remek Virgil van Dijk vezetésével, foggal-körömmel védték az előnyt — majd miután sikerült egyenlíteni az egy pontot —, néha úgy éreztem, hogy soha nem fogunk gólt lőni, annyian ácsorogtak a támadók előtt.

manchester city southampton premier league összefoglaló

A szerdai izé után újra Bravo állt a kapuban — nem nyűgözött le, most sem —, a védelmet viszont egy újabb variációban láthattuk. Kompany újra kezdett — szegény nem volt valami meggyőző —, a balon Kolarov, a jobbon pedig Stones. Hát jah, nem vagyunk meg gól nélkül, ha kell, akkor besegítünk az ellenek, most John volt a soros. Azt, hogy a gólját meg nem adták meg, kurva nagy pech.

A három védő támogatására — ha kellett — Fernandinho és Gündogan lépett hátra, ebben a sorban mellettük pedig Sané és Sterilng kezdett a széleken. Ez a négyes volt leginkább rendben, rájuk lehetett a legkevesebb panaszunk. Sané jól mozgott, a gólpassza előtt remekül csinált mindent. 

Előttük Silva és de Bruyne próbálta szervezni a játékot, kevés sikerrel.

Merlin inkább balszélsőként szerepelt, Kevin pedig több helyen, de mondjuk inkább azt: nem találta a helyét. Keveset volt nála a labda, kevés jó passzt adott, nem csoda, hogy le lett kapva a szünetben.

Elől Agüero kezdett, de nagyon nincs még rendben. Sergio kaput nem talált és az első hatvan percben egy labdát tizenhatoson belül, ún. középcsatár mifelénk…

manchester city southampton premier league összefoglaló

Tiszta szerencse, hogy jött Iheanacho. Egy kis mosolyt csalhatott az arcunkra a két kölök összjátéka.

Értem én mit akar a három védővel Pep — csak nincs hozzá emberanyaga — vágom, hogy mit szeretne játszatni, de nem áll össze most a kép. Érdekes volt látni Guardiolát a szokásos kispad melletti vágóképeken, most többször a tanácstalanság kínja ült ki az arcára.

Szerdán újra derbi. Újra idegenben. Oké, csak a ligakupa, de a hangulatot a csapat körül döntően meg fogja határozni. Mourinho kész arra, hogy Pepet lerántsa maga helyett a pöcegödör aljára és az ő vállán másszon ki onnan.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

Krízis? Na, az nincs.

barcelona manchester city összefoglaló premier league bajnokok ligája west bromTöbben felvetették, krízisben a csapat. Talán nem volt krízis, de a látványos felemelkedés megtört, amit egy bénácska hatos követett.

Persze mindenki dörzsölte körülöttünk a tenyerét, de két remekbe szabott sikerrel visszakapaszkodtunk. Visszatekintünk erre a két meccsre és felmérjük a hatos sorozat által okozott károkat.

 

A hatosba beletartozik a BL-ben a Celtic elleni iksz és a Barca elleni négyes.

A károk? A presztízsveszteségen túl mérhetőek. A barcelonai vereség mondhatni kalkuláltnak, de a Celtic elleni pontvesztés fáj. Hogy a ‘gladbach otthon nem bírta megverni a skótak, csak nagyon-nagy pech árán úszna el a továbbjutás. Az első hely nem lesz meg. Sajna. Sevilla, Dortmund, Monaco, Atletico Madrid. Jelen állás szerint közülük kerülne ki az ellenfél a 16 között. Nem lenne könnyű, egyi ellenfél sem, de úgy hiszem egyikük sem lenne megugorhatatlan akadály. Bár maradna minden így.

barcelona manchester city összefoglaló premier league bajnokok ligája west brom

A hatosba beletartozik a Spurs elleni zakó, és a Soton és a Toffees elleni iksz.

A károk? Presztízsveszteség  ezen a három meccsen a legkevesebb (a londoni zakó szar, de benne van a pakliban).

Az effektív kár is itt a legkevesebb, a tabella legfelső helyét sikerült megtartani, az előny elolvadt. Az ötödik Spurs három pontra, a nagy szériában lévő, negyedik Chelsea egy pontra, a londoni kékekhez hasonlóan szuperpihent ‘pool és az Arsenal szintén 23 pontot kapart össze. Botlani fognak persze, mi is. Izgalmas lesz, de baromira hiányozni fognak az elhagyott pontok.

A hatosba beletartozik a MU elleni kupakiesés.

A károk? Presztízsveszteség? Van, ilyen meccsen mindig. Nagy.

Amúgy meg, el lehet engedni a mikiegér kupát, viszonylag simán, csak szar.

Szombaton a West Brom otthonában visszatért egy közel tökéletes keret. de Bruyne még a padon, Sagna és Sané sérült, Zabman nem vállalta még a játékot. A Barcelona ellen meg még szebb lett az összkép.

A bajnokin Bravo a Bajnokok Ligájában Caballero kezdett. Claudio hozta a szokásosat (és nem kapott gólt!!4!!4!!, azért volt vakrepülése is), ellenben Willyre egészen más élet várt Messiékkel szemben.

A Barcelona ellen volt legkevésbé Pepes a csapat, ez meg is látszott a teljesítmény. Megvoltak a rövid passzos izék is, de a biztonság most felülírta az alapprogramot, rég láttunk tizenöt a picsába ellőtt kirúgást City kapustól. A legnagyobb védése talán a 28. percben volt Neymar lövésénél.

barcelona manchester city összefoglaló premier league bajnokok ligája west brom

Bravonak sok izzadni valója nem volt a Hawthornsban, volt egy nagyobb bravúrja a 84. percben, Caballero egyszer kapitulált — mást nemigen tudott tenni akkor — amúgy ami volt megoldotta. Egy-egy puszival mind a ketten jöttek a kapuvasnak.

Maffeonak a jelek szerint sok lett volna egy héten két meccs (pedig tényleg jó volt az Old Traffordon), így Fernando lett a jobb bunkó. De tényleg, nem kamuból. Ami egészen elképesztő, jól is ment neki — azért egyszer McClean jól faképnél hagyta —.

Zabaleta a Barca ellen már bevethető volt, ha így esett, pazarul meg is oldotta a feladatát. Amikor kellett behúzódott középre, rájárt Neymar nyakára rendesen, na.

A StonesOtamendi középső kettős a best a úgy tűnik Pep szemében hátul. Nicolás stabil alap, John meg lehet Pep új Boatengje. A West Brom ellen Stones volt egy kicsit, a Barca ellen Otamendi sokkal jobb.

Kompany pedig végérvényesen a padra szorult. Fájó ezt látni, de nincs mit tenni. Lassan el kell engedni az ő kezét is.

Ez felveti a kérdést: ki lesz a kapitány? Zabaleta rúdja is lassan ki kezd állni, oké Pep csapatban gondolkozik, de nekem akkor is kedvesebb lenne egy Vinnyhez hasonló harcoson látni a szalagot.

barcelona manchester city összefoglaló premier league bajnokok ligája west brom

Clichyvel szemben a jelek szerint Kolarov a favorit, e két meccs alapján nem is csoda. Egy-egy sárgát is beszerzett, de ez a legnagyobb rossz, amit el lehet mondani róla. Aleks megint úgy játszik, mint az év eleji tízes nagy részén.

A védelem előtt Gündogan és Fernandinho volt a stabil pont mindkét meccsen. Dinho stabil pont volt a WBA ellen, rajta keresztül épült fel a támadás, messze nála volt legtöbbet a labda az égész mezőnyben, adott 90 jó passzt.

A Barca ellen 180 fokot fordult vele a világ. Nála kevesebbet csak Sterlingnél volt a labda, a védekezés volt a fő feladata — gyaníthatóan erre is készült, meg ide is szorult —, viszont a passz hatékonysága drasztikusan visszaesett, nem 90, hanem 9 jó passza volt.

Nem csoda, hogy 2:1-nél, a 60. percben Guardiola őt kapta le legelőször, Fernando érkezett a helyére, akinél a hátralévő alig több mint fél órában szinte ugyanannyit volt a zsuga és pontosan ugyanannyi jó passz.

barcelona manchester city összefoglaló premier league bajnokok ligája west brom

Jó Pepünk holtig tanul. A West Brom ellen a megszokott taktikát láthattuk, kedden viszont — nem csak Fernandinho — minden változott.

Nem volt tökéletlen a Barcelona elleni ‘odavágón’ a taktika, de most nagyon ráérzett valamire. Sarokba vágta hatalmas fétisét, a labdatartást. Mindent a vendégek játékának rendelt alá.

Mi kellett a sikerhez? A taktika oké, be is tartották, de mi még? Most csak mérsékelt balfaszkodás volt a védekező harmadunkban. Nagy segítség magunknak. Bár Messi gólt lőtt, Neymar gólpasszt adott, az MSN nem csillogott, Suárez pláne, mögöttük pedig nagyítóval kellett keresni a jó teljesítményt, nem mondhatni, hogy a legjobb összeállításukban léptek pályára hátul. Enrique sem tudott belenyúlni a meccsbe — nem is nagyon volt hová, kihez nyúlnia —, hogy a Barcelona volt fosh, vagy City zseniális, azt én nem tudom — és nem is akarom — visszafejteni, hatodik nekifutásra csak sikerült kiütni a a Barcát.

barcelona manchester city összefoglaló premier league bajnokok ligája west brom

De vissza a csapathoz. A két meccsen egyértelműen a legjobb Ilkay volt. Két-két gól, egy gólpassz — összesen a két meccsen 86-ból 80 jó passz, ebből 5 kulcspassz —, káprázat.

Nehéz szétszedni ezt a kettőst, ha rendben vannak. Silva, Fernando és de Bruyne is megállta itt a helyét, baromi nehéz lesz ide bekerülni bárkinek.

Yayának is. Megtörtént amit Pep várt: bocsánatot kért. Gyanítom későn. Most Pepen sor, hogy lépjen. Várjuk mi lesz.

Mindkét meccsen Sterling volt a jobb szélső. Nem parádézott, tette a dolgát, a Barca ellen gólpasszt adott. Jó szezont fut ő is.

Raheemot mindkét meccsen Navas váltotta, nem lassítani akarta a játékot ezzel Pep, az fix.

Középen Silva volt megtalálható. Extra varázslatot most ő sem nyújtott, ment csinálta, adta a zsugát. Szűk tíz percre a ligakupa meccs után ismét Aleix Garcia kapott lehetőséget David helyett.

barcelona manchester city összefoglaló premier league bajnokok ligája west brom

A WBA ellen Nolito volt a balszélső, szépen lekötötte Dawson idejét. A vélt/valós sérelmein való elégtételt kellene visszább vennie. Ezen a meccsen de Bruyne váltotta a 68. percben. Szélső lett Kevin is, egy kicsit féltem, nagyon jól állt neki beljebb játszani, de adott egy nagyszerű gólpasszt Gündogannak, a Barca ellen meg egy kicsit szürkébb volt az első félidőben, de jött föl, mint a talajvíz. A szabadrúgása pazar volt, a kapufája beférhetett volna.

A BL meccs végén Nolito jött be de Bruyne helyére. Érdekes, Pep mindhárom támadó középpályását lekapta a WBA ellen.

Elől Agüero végre magára talált. A bajnokin két gól, gólpassz. Nagyon szép, Agüerós gólok. A Barca ellen meg nagyon hasznosan játszott. Kun is back.

A West Brom elleni meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

A WBA nem volt ellenfél, annyi gólt kaphattak volna, amennyit nem akartak. De nem is volt ellenfél, McClean, McAuley és a csereként beállt Leko mutatott valamit a futballból.

A negyedik gól tetszett igazán, igazi Guardiolás gól volt, ahogy végigment a támadás. Tetszetős volt. Jó előjel, de nem jelent semmit egy ilyen meccs a Barcelona előtt.

Pedig voltak a meccsnek olyan szakaszai, hogy a Barca is kaphatott volna jópár gólt.

Nem voltak a topon. Oké, a felállásuk nem volt a legerősebb, kellő előnyük volt a csoportban, de akkor is.

Az első félidő elején is jöttek a kontrák, de nem voltak pontosak. Ahogy lenni szokott ilyenkor: jött Messi. Attól fostam, hogy ez visszaveti a csapatot, de nem. Kibírták, sőt ők hibáztak hátul. Szép guriga után lett meg az egyenlítés.

A második félidő más tészta volt. Nagyon kellett Kevin bombája, aztán ment minden a maga útján. Az igaz, hogy André Gomes kapufájánál mázli volt, hogy ő érkezett ott meg — bár kapufával de Bruyne sem maradt adós —.  A harmadik gól hab volt a tortán.

Kassai. A bíró mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Nem volt jó, hibázott, ez van. Sokan megint a videóbírót emlegetik. A hibák ellenére szkeptikus vagyok, ki fog dönteni a monitort bámulva és hogyan? A két leginkább vitatott szitu (Sterling műesése és Agüero kezezése) után a lassításokat nézve kb. minden szakértő máshogy látta a dolgokat. Szkeptikus vagyok.

Végre győzelem. Se kiállítás, se tizenegyes, csak a három pont.

A Barcelona ellen meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

Az elvárt minimumon

premier league manchester city burnley összefoglalóAz elmúlt héten két olyan meccset játszott a csapat, amikor nem pörgette szét magát — hogy ez energiakímélés volt, vagy az ellenfelek voltak ennyire masszívak, végül is tökmindegy — a minimálisan elvárt eredményeket hozták a srácok.

Most a legjobb ütemben jön az egy hét pihenés, hiszen olyan meccs következik, amelyen biztosan nem lesz elég az elvárt minimum teljesítése.

 

A szombat kora délutáni kirándulás a Manchestertől északra — alig egy órányira — található Burnley-be tulajdonképp nem sült el rosszul.

A hazaiak szeretnének masszív Premier League középcsapattá válni, a Championship legutóbbi bajnoka az előző két próbálkozása után rögtön zuhant is vissza a másodosztályba, ezt igyekeznek elkerülni.

A legjobb eredményük a ‘pool elkapása (otthon 2:0) és a mu elleni iksz (0:0 az Old Traffordon), de hogy elérjék a céljukat a Swansea és Hull kaliberű ellenfelek ellen otthon (egy rúgott gól és egy pont a két meccsen) több kell.

Többet akartak a City ellen is, a dolgukat nehezítette, hogy Ben Foster megsérült, így a régről a Leedsből és a Spursből ismert, negyvenegyszeres angol válogatott Paul Robinson került. Remek kapus (volt?), a 37 éves kora még nem lenne akkora gond, de több, mint két éve állt tétmeccsen utoljára kapuban (a Blackburnben a Championshipben).

Az előjelekhez képest kijelenthetjük nem rajta múlt.

Hideg, de napos délután volt a Turf Mooron, olyan idő, ami baromira nem mutat jól a tv-ben: az alacsony napállás miatt a pálya egyik része sötétben, a másik meg ragyogó napsütésben.

premier league manchester city burnley összefoglaló

A meccs előtt sem állt jól a hazaiak szénája, de az első félidőben még megsérült Marney — a gólszerző —, majd Gudmundsson is. Az izlandi helyére beállt Tarkowski az egyik legjobbjuk lett — mellette Vokes, Keane és az ex-fradista Lowton nyújtott jó teljesítmény —, de így is jelentősen át kellett kavarniuk a csapatot, hál’ istennek, tegyük hozzá.

A Burnley szívós volt, a West Brom ellen kaptak egy négyest már ugyanezen a héten egy négyesbe, ezt el akarták kerülni. A minimális célkitűzést ők is teljesítették.

Guardiola a rotált, visszatért a négy védő, Zabaleta a padra jó volt, Sagna a Burnley ellen a kezdőbe is a jelek szerint. Stones-nak és Gündogannak sok a heti két meccs a jelek szerint, így a padra sem ültek le.

Silva ott volt a padon, de nem állt be, Iheanacho sem, egy kicsit mintha kiesett volna a pikszisből a nigériai, a helyzetét nem javítja, hogy Gabriel Jesus hamarosan csatlakozik a kerethez, a fiatal brazil már a héten Manchesterben vizitált, négy hét múlva edzésbe is áll.

A cserekapus — természetesen — Caballero volt.

Otamanedi maradt a védelem közepén — a mezőny egyik legjobbja lett kb. —, a párja Kolarov — ő továbbra sem tökéletes centerhalf —, a bal oldalon Clichy.

A védelem, a középső védő para aggasztja Pepet, nem csoda — Kompany-nak most a térde mondta fel a szolgálatot —. A hetekben megkéri a kilövési engedélyt — a zsetont — egy nem olcsó, azonnal bevethető védőre a tulajdonosi körtől.

Nicoláson kívül nemigen volt jó egyik védő sem. Ő viszont parádés védőmunkája mellett egy gólpasszt is adott.

Bravo még mindig nem költözött be a szívembe, most is kapott gólt — de mekkorát! Marney kicsivel több, mint hét éve nem lőtt gólt a pl-ben (akkor a Hull játékosa volt) —, de amit lehetett azt kiszedte.

premier league manchester city burnley összefoglaló

Középen Fernandinho és Fernando játszott, remekül tegyük hozzá. Otamendi és a meccs hőse után ők voltak a csapat legjobbjai.

Ferna volt a csapatkapitány, méltó volt a szalagra. 

Sterling kezdett a jobb szélen, ő az, aki a leginkább visszaesett a tökéletes start óta. Gólt szeptember legvégén lőtt utoljára, gólpassza egy van, ezen a meccsen meg megsérült… Sané váltotta, aki egyelőre keresi a helyét, remélem kezd a Celtic ellen és mutat valami emlékezetest.

Yaya okoz egy kis fejtörést Pepnek, megint jó meccset tolt le, 92%-os passzpontosság, most csak egy kapufa.

premier league manchester city burnley összefoglaló

Nolito visszacsúszott a kiegészítő ember szerepébe, mostanság leglátványosabban a reklamálás megy neki. Nem volt rossz, de semmi extra nem jött ki belőle. de Bruyne váltotta, akinek nem volt ideje sok mindenre.

Agüero. A csapat megmentője, az igazi csatár. Gólgép. Két gól, nem klasszis gólok, de baromi fontos találatok. 

A Burnley volt a huszonkilencedik pl csapat amelyik ellen Kun betalált, egyedül a Bolton úszta meg. Elképesztő.

Navas váltotta, pár percig mozoghatott egy keveset.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

A legjobbkor jött az egy hét pihenő. A Chelseanek, azaz Conténak hatalmas előny a heti egy meccses szezon eddig. Nincs holmi bl, vagy El, lehet orrvérzésig gyakorolni a taktikát, a három védős rendszert, mindent.

Kanté hatalmas fogás volt, csakúgy, mint Luiz vissza hozatala. Alonsoról nem is beszélve.

Costa tökéletes center, Hazard feltámadt, Moses olyan lett, amilyennek ígérték, Maticsra meg már évek óta csorog a nyálam, egy szó, mint száz, durván jó csapatról beszélünk.

Volt idő készülni az eddigi legfontosabb hazai meccsre, jó lenne ha Guardiola villantana valamit, hiszen lassan negyed éve nem nyert Premier League találkozót az Etihadban a csapat.

Zsákutca

manchester city chelsea premier league összefoglalóAz előjelek nem voltak fényesek, de minden adott volt, hogy a csapat legalább egy ikszre hozza a rangadót.

Ez nem jött össze, sőt. Nem azt mondom, hogy magát verte meg a csapat — távol álljon tőlem, hogy lenézzem a mai Chelseat —, de főleg a ráadásban történtek felérnek egy tökön rúgással, saját magunknak.

 

Több összetevőből állt össze a vereség: a védelem nem állt még mindig össze. Nagyon nem. Kolarov nem centerhalf, a jelek szerint Stones sem mindig az.

Megint Otamendi volt a legjobb bekk, de őt is úgy hagyta ott az egyenlítő gólnál Costa, ahogy kell. Klasszis formában a csávó, meg is mutatta milyen egy világklasszis center.

A 69. percben érkezett Clichy, egy percre rá már vezetett is a Chelsea… Nem sokáig volt a négy védős rendszer, Stones a 78. percben lett lecserélve.

A fejetlenségre tökéletesen jellemző Bravo vakrepülése a 25. percben, ha Hazard türelmesebb, pontos labdát tudott volna középre tálalni. Amúgy is megvan még az a kínzó érzésem Claudioval kapcsolatban, hogy ő csak úgy van. Bravúrt alig látni tőle, gólt csak simán nyert meccseken nem kapott (a három 4:0-ás siker alkalmával a ‘gladbach, a WBA és a Bournemouth ellen jött össze a clean sheet). Kevés pontot hoz, baromi keveset.

manchester city chelsea premier league összefoglaló

A helyzetkihasználás. A legutóbbi négy Etihadban lejátszott bajnokin huszonhárom kapura tartó lövése volt a csapatnak — embertelen mennyiségű mellé ment lövés is volt, persze —, négy gól született ezekből (és az egyik öngól volt most…), ez három pontot ért. Ha nem lett volna a Barcelona elleni tökéletes meccs, nem tudom mit gondolnék a csapatról — mondjuk így sem tudom…—.

Sergonak voltak szép megmozdulásai, egy kicsit nagyobb koncentrációval a 21. percben megszerezhette volna a gólját. Érthetetlen megmozdulásai voltak dögivel, rossz labdaátvétel, vagy amikor pár lépésre a gólvonaltól Cahillbe lőtte a labdát, nem a kapuba.. Mondjuk nem csak rossz megoldásai voltak — de a helyzetre jellemző, hogy azok sem sültek el rosszul —, szemfüles labdaszerzése a második félidő elején többel kecsegtetett, de 1:1-nél is volt olyan szitu, amit elhamarkodott.

A Manchester City nem csak Agüero, így mások igyekeztek bénázni, pl.: de Bruyne kapufája meg több is, mint baljóslatú volt.

manchester city chelsea premier league összefoglaló

És ami legalább ennyire fontos: a mentális állapot. Igazából a helyzetkihasználást is vissza lehet vezetni erre…

Guardiolai értelemben az alapok rendben, 60% feletti labdabirtoklás — nyomott is a csapat —, 85%-os passzpontosság — el is jutottak a kapuig, de hogy ott mit műveltek, lásd fentebb —. Benne is volt a lehetőség egy jó meccsben.

Cahill öngólja parádés volt, tökéletes időben, egy öngól a szünet előtt, perfekt. Azt hittem Guardiola megtalálta a megoldást kulcsát, a fordulás után több, nagyobb helyzete volt a csapatnak — de Bruyne ziccere, Agüero labdaszerzése, vagy a hihetetlen felső léc, amit Kevin követett el —.

Elméletben működött csak az, amit Pep a félidőben kitalált.. Conte nyerte az edzői párharcot. Fejben jobban a helyén volt a csapat, a három védős rendszer elsajátításában is előrébb vannak, sokkal.

Costa gólja józanító volt. Reménykedtünk a sorozatban harmadik hazai 1:1-ben, mert a győzelem lépésről lépésre távolodott. Kellemetlen gyomros, ami vitte a maradék önbizalmat.

Willian gólja tipikus pontos kontra — lásd a védelmi és mentális problémákat fent — és nem mellesleg remek húzás Contétől, a brazil húsz perccel a gól előtt váltotta a nem túl penge Pedrot.

Szóval egy tipikus, de villámgyors kontra — egy elcseszett támadás után —, nem esett jól, sőt. A csapatnak sem, de azért a 90. percben benyeltek egy hasonlót. Nice.

A csapatok baromi hasonló hadrendben álltak fel, de sokkal jobban bejött a vendégek terve. Vártak, kivártak, lestek a hibákra — az meg ugye volt dögivel — aztán meg lecsaptak, gyorsan kíméletlenül.

Az igazi önsorsorontás nem a verség volt, hanem 90. perc utáni történések voltak. Előbb Agüero alacsony repülése, majd Fernadinho — bizonyos értelemben az is a koncentráció, figyelem hiánya, hogy lesen volt, amikor az első félidő közepén gólt fejelt — lökdösődése — miután felült Fabregas provokációjának —, mind mind mentális problémákra utal, a 96. percben két ilyen piros lap.

manchester city chelsea premier league összefoglaló

A nagy gond persze az, hogy a két alapember, hetekre eltiltatta magát — Ferna három, Sergio négy meccset kapott… —. Bravó. Az már csak hab a tortán, hogy Otamendi megkapta az ötödik sárgáját, így a Leicester ellen ő sem léphet pályára. 

A Barca elleni siker a jelek szerint túl sokba került. Az akkori koncentráció nem feldobta a csapatot, hanem elégette a tartalékokat. Azóta volt két 1:1 — a ‘boro ellen otthon és a ‘gladbach elleni visszás idegenbeli bl csoportmeccs — és két 2:1 — a Palace és a Burnley ellen idegenben —, ahol egy-egy kimagasló egyéni teljesítmény — Yaya és Sergio két-két gólja — hozta a pontokat, nem a csapategység. Fejben nincs rendben a társaság, túl hamar jött össze az elején minden, azóta meg valami mindig nem stimmel.

Kurva nagy baj nincs — elvileg — a Chelsea csak négy pont előnyben, a ‘pool eggyel előttünk, a Spurs hárommal, a mu pedig kilenccel (!!) mögöttünk — ha nálunk gond van, mi van a szomszédban?! —.

Negyedik hely. Ki kell tolatni a zsákutcából, ez simán nem megy. Egy nehéz ipszilonnal, vagy végighúzzuk a kocsi oldalát, még nem tudom, de ki kell jönni. Ki is fogunk, csak azt nem tudom, mikor.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: