Két fronton is a Boro ellen

Az idén rajtolt az U-21 Premier League, ami több játéklehetőséget biztosít a srácoknak, mint az eddig működő tartalékbajnoki rendszer.

Az új bajnoki szisztéma jóval előnyösebb a fiatalok fejlődése szempontjából, és a holnap induló ifjúsági BL, azaz a NextGen Seriesben (a PSG lesz az ellenfél, a csoport tagja még a Fenerbache és a Juventus) sem lesz hátrány, ha több meccs van a játékosok lábában.

„Két fronton is a Boro ellen” bővebben

Karácsony az Anfielden. Augusztusban.

Izgalmas mérkőzésekre vágysz? Válaszd a Manchester City találkozóit, garantáltan lerágod a körmeid. Tövig.

_65677515_aguero_reuters2.jpg

A tegnapi volt sorozatban a negyedik olyan meccse a csapatnak, amikor hátrányba került, most kétszer is. Most is sikerült felállni, de győzni nem. Igazság szerint nem is érdemelte volna meg a csapat, de a Liverpool sem, amilyen védelmi hibákat vétettek, remek ajándékok, köszi srácok!

„Karácsony az Anfielden. Augusztusban.” bővebben

A mai kezdőcsapat Liverpoolban

Akkor mégiscsak 3-5-2?

„A mai kezdőcsapat Liverpoolban” bővebben

Végre győzni az Anfielden

24photo1.jpgLiverpool és Manchester nagyon közel fekszik egymáshoz, így óhatatlanul is kialakult a rivalizálás a városok csapatai között. Kimondott utálat nincs a ‘pool és a City hívei között, de frusztrációra ad okot, hogy általában nem győzni járnak egymás stadionjába.

Ez különösen igaz a ManCityre, de most itt az idő, hogy változzon a helyzet!

„Végre győzni az Anfielden” bővebben

Nou Camp után Blue Camp

Szeptember 1-jével kezdi meg munkáját a Manchester City-nél Ferran Soriano, a klub új vezérigazgatója. A katalán úriember annak a Gary Cooknak a helyét veszi át, aki egy esztendővel ezelőtt távozott a City-től a kissé kínos email-es malőrje miatt.

1573838149_492895_1573838316_noticia_normal_recorte1.jpg

Soriano neve már a tavasszal felmerült pletykaszinten, mint potenciális jelölt a posztra, ám  a hivatalos bejelentésre csak egy hete került sor.

„Nou Camp után Blue Camp” bővebben

Sok sikert, Manu!

Tegnap végre sikerült kibaszni az egyik régóta a nyakunkon logó ballasztot megtörtént az amit hetek, lassan hónapok óta tudni lehetett, Emmanuel Adebayor végleg a Tottenhambe igazolt. 

emmanuel-adebayor-celebration-manchester-city-arsenal.jpg

Tudtuk, hogy megy, bár egy jó kis plalya, nagyon nem fogunk sírni utána. Lehetett volna belőle egy legendás City játékos, de nem jött neki össze.

„Sok sikert, Manu!” bővebben

Déjà blue

Első meccs az Etihadban. Nem gondoltam volna, hogy hasonló élményekben lesz rögtön részünk.

article-2190520-149d12a3000005dc-171_634x387.jpg

A Southampton erőn felül teljesített, a Manchester City tudás alatt. Ennyi kellett, hogy egy izgalmas meccsel induljon az idény.

„Déjà blue” bővebben