A mostani, a forduló gólja rovatba nem kerülhetett más, mint a Manchester City első gólja a Bajnokok Ligájából:
Címke: mérföldkő
Ez csúcsfoci volt!
1-1-es döntetlent értünk el a korábban sötét lónak kikiáltott SSC Napoli ellen. Azt leszámítva, hogy nem tudtuk behúzni a három pontot, egy igazán felejthetetlen meccset produkáltak tegnap a srácok. Mindkét csapat úgy kezdett, ahogy az várható volt: A City irányította a játékot, a Napoli pedig kontrákra rendezkedett be. Hajtás után összefoglaló.
Tökéletes kezdés — Agüero első meccse
Döcögős, néha pontatlan játékkal kezdődött a meccs a szempontunkból.
Az első félidő eredménytelen próbálkozásai azonban a második játékrészre eltűntek és végül simán, 4-0-val abszolváltuk az idény első meccsét.
A Kék Hold felragyogott!
Egy generáció felnőtt, sokunk éppen hogy megszületett mikor utoljára a Wembleyben járt a csapat FA kupa döntőt játszani.
Nagy esély volt, hogy egy trófeával a vitrinben zárja a szezont a csapat, és erre szükség is volt nagyon sok szempontból.
Kellett a visszaigazolás a tulajdonosnak, hogy jó úton jár a csapat. Kellet Mancininek, hogy bebizonyítsa, hogy igenis sokat ér a munkája. Szüksége volt a szurkolóknak már nagyon egy igazi sikerre. És kellett végre egy diadal az ellendrukkerek miatt is, hogy lássák: újra nagy csapat lesz a Manchester City!