Behajózva

Sajnos az év végi hajtás miatt feltorlódtak a beszámolók, rég volt ilyen, most az utolsó októberi és az összes eddigi novemberi meccset átfutjuk.

Ez szám szerint öt meccs, és szám szerint öt győzelem. Nagyon imponáló sorozat. Több, mint imponáló.

A bajnokságban nyolc, a bajnokok ligájában hat pont az előny. Tetemes. Több, mint tetemes. 

Ezek a három pontok is a zsákban, a pontokon túl azért és értékesek, mert egyiken sem játszott igazán jól a csapat, mégis (viszonylag simán) meglett a tizenöt pont. Őrület.

„Behajózva” bővebben

Taktikai magasságok és mélységek

A legutóbbi három meccsét az Ethiadban. Mindhárom meccs más miatt volt érdekes, de mindhárom meccset így vagy úgy, sikerült behúzni.

manchester city premier league bajnokok ligája ligakupa napoli burnley wolverhampton összefoglaló

Előny a bajnokságban, a bajnokok ligájában, továbbjutás a ligakupában. Baromi jó idők járnak az Eastlandsen.

„Taktikai magasságok és mélységek” bővebben

Kínos európai körút, avagy ez volt a szezon csalódása

Bár a bajnoki címmel a tarsolyunkban sikeres szezont tudhatunk magunk mögött, azért jócskán akadtak gyengébb periódusok is a 2011-2012-es idényben. Igaz ez főleg a nemzetközi porondra, ahol ezzel a kerettel illett volna valami pofásabb eredményt is letenni az asztalra. Több „szakértő” is úgy vélte, hogy egy ilyen erősségű kerettel akár meglepetést is tudunk okozni a Bajnokok Ligájában, ami valamilyen szinten be is következett, csak éppen nem olyan végeredménnyel ahogyan azt vártuk. A bajnoki örö és bódottá után jöjjön néhány (megérdemelt) botos a körömre.

„Kínos európai körút, avagy ez volt a szezon csalódása” bővebben

Padlót fogtunk a BL-ben

Kedd este nagy pofont kaptunk a nápolyiaktól. Akkorát, hogy még most is csillagokat látunk magunk fölött. Habár még nincs minden veszve – mert az esély továbbra is megvan arra, hogy felálljunk ettől a bődületes sallertól – a csodával lenne egyenértékű a továbbjutás. Mondhatnánk azt is, hogy a szorítóban elkezdtek ránk számolni. Mindezt magunknak (és persze Mancininek...) köszönhetjük, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy a keddi meccs sorsdöntő a csoportból való továbbjutás szempontjából, a „majd csak lesz valahogy” és az „egy döntetlenre mindenképp jók leszünk” ide vezetett. Az idei BL-kiírás egyik legerősebb kerettel bíró csapata nem lesz képes kvalifikálni magát a kieséses szakaszba.

„Padlót fogtunk a BL-ben” bővebben

Az Európa Liga legnagyobb esélyese

Ez a nápolyi keményebb volt mint amire számítottunk… Otthagytuk a fogunk a Vezúv lábánál emlékbe, nem jó érzés, de ez van.

Kezdhetünk imádkozni  — és mivel az ritkán használ —, aztán készülni az EL-re. Bár még nem jelent meg a „kalandod itt véget ért felirat”, de egyre élesebben kezd kirajzolódni a távolban…

„Az Európa Liga legnagyobb esélyese” bővebben

A mai menü: egy szelet kemény nápolyi

Ismét teljes sebességre kell, hogy kapcsoljon a csapat.

A szombati Newcastle elleni bajnoki után már Olaszországban vannak a srácok, hogy a nehéznek ígérkező bajnokok Ligája meccsen mérkőzzenek meg a Napoli gárdájával.

„A mai menü: egy szelet kemény nápolyi” bővebben

Ez csúcsfoci volt!

1-1-es döntetlent értünk el a korábban sötét lónak kikiáltott SSC Napoli ellen. Azt leszámítva, hogy nem tudtuk behúzni a három pontot, egy igazán felejthetetlen meccset produkáltak tegnap a srácok. Mindkét csapat úgy kezdett, ahogy az várható volt: A City irányította a játékot, a Napoli pedig kontrákra rendezkedett be. Hajtás után összefoglaló.

manchester city napoli összefoglaló bajnokok ligája

„Ez csúcsfoci volt!” bővebben

Sima meccs után… Sima meccs előtt?

Szombaton egy nagyon sima meccset tudott le a csapat, ami fontos volt, hogy a csapat továbbra se veszítsen pontot, és magabiztosan, a Premier League élmezőnyének tagjaként várhassa első Bajnokok Ligája összecsapását!

„Sima meccs után… Sima meccs előtt?” bővebben