Ligakupa pótlék

Nem szép dolog ezt írni, de a Sporting Clube de Portugal elleni Bajnokok Ligája meccsek elsőre (másodikra pláne) nem tűntek többnek, mint egy jó kis párharc a Carabao kupában.

A City gyakorlatilag 45 perc alatt elintézte a nyolc közé jutást, a maradék három játékrész inkább csak a kötelező formalitás volt.

Az otthonában a  pályáról lemosott ellenfél, ifikkel és nyugdíj előtt állókkal egyszerre megtűzdelt kerettel találkozott Manchesterben, ott egy igazán érdektelen meccset produkáltak, hiszen tudták: mindenki a Real-PSG-t nézi.

„Ligakupa pótlék” bővebben

Kínos európai körút, avagy ez volt a szezon csalódása

Bár a bajnoki címmel a tarsolyunkban sikeres szezont tudhatunk magunk mögött, azért jócskán akadtak gyengébb periódusok is a 2011-2012-es idényben. Igaz ez főleg a nemzetközi porondra, ahol ezzel a kerettel illett volna valami pofásabb eredményt is letenni az asztalra. Több „szakértő” is úgy vélte, hogy egy ilyen erősségű kerettel akár meglepetést is tudunk okozni a Bajnokok Ligájában, ami valamilyen szinten be is következett, csak éppen nem olyan végeredménnyel ahogyan azt vártuk. A bajnoki örö és bódottá után jöjjön néhány (megérdemelt) botos a körömre.

„Kínos európai körút, avagy ez volt a szezon csalódása” bővebben

Kései ébredés

Nem zökkent ki a világ a helyéből, a Sporting Lisszabon nem jobb csapat mint a Manchester City, de a három félidős hendikep nagyon sok volt…

A hátrányt csak ledolgozni sikerült, továbblépni nem, de az első félidő végén még ezt sem gondoltuk volna.

Viszlát Európa Liga!

„Kései ébredés” bővebben

We Are Stronger.

Két 1:0-ás idegenbeli vereség után végre ma este az Etihadban fog pályára lépni a City. Ha a múlt héten megkezdett úton halad tovább halad tovább a csapat baj lesz, mert az nem vezet sehová. Nehéz lesz, de menni fog.

Mi vagyunk az erősebbek!

„We Are Stronger.” bővebben

Halványkékek

A lehető legrosszabb arányú egygólos vereséget mért a Sporting Lisszabon tegnap a Manchester City az Európa Ligában, a legjobb nyolc közé kerülésért lejátszott meccsén.

A portugálok nagyon akartak, az angolok sokkal kevésbé. Semmi sincs veszve, de ez nagyon halvány volt!

„Halványkékek” bővebben

Újabb ibériai kiruccanás

Pont három héttel ezelőtt járt a City Portugáliában, akkor Porto volt, most Lisszabon a célállomás. 

Nem ígérkezik ez a meccs sem nehezebbnek mint a legutóbbi (sőt), de egy kis odafigyeléssel elintézheti a csapat, hogy már ma az Európa Liga legjobb nyolc csapata között legyen.

„Újabb ibériai kiruccanás” bővebben