This is History

A karácsonyt két bajnoki ölelte körbe, 23-án egy totálisan semmilyen teljesítményt nyújtó Bournemouth kapott egy négyes az Etihadban, majd 27-én a bántóan impotens Newcastle ellen lett meg a három pont.

100.jpg

Szilvesztert 15 (tizenöt!!) pontos előnnyel várjuk. A Manchester City a szemünk előtt írja a történelmet. 

This is history.

„This is History” bővebben

Kiszenvedték

bournemouth manchester city premier league összefoglalóNehezen lendül mozgásba a gépezet, de az ellenfelek nem könnyítették meg a csapat dolgát — nem is ez a dolguk, de ezek a buszbetolásoktól már fáj a hajam —.

Három meccs, hét pont. Nem lehetünk teljesen elégedetlenek, a srácok küzdeni tudása remek, most már megnéznék egy focimeccset is.

Csak sikerült kierőszakolni Bournemouth-ban a három pontot, a múlt szombati bajnokin.

„Kiszenvedték” bővebben

Szusszanásnyi idő

bournemouth manchester city premier league összefoglalóHarmadik bajnokiját húzta be zsinórban a csapat, ezzel sikerült fellépni a dobogó második fokára. A Chelsea nyolc pont előnyben, de a ManUtd csak négy ponttal mögöttünk a hatodikon.

Egy kicsit szusszanhat a csapat, egy darabig most elfordulunk a Premier Leaguetől és más kalandok — kupakalandok — után nézünk.

„Szusszanásnyi idő” bővebben

A múlt hét nekünk nyolc volt

manchester city bournemouth összefoglaló premier league bajnokok ligája borussia mönchengladbachNyolcból nyolc. Ez Guardiola és a City eddig a szezonban. Ez klubrekord. Egy edző sem startolt még így. Két hazai meccs volt terítéken a múlt héten, nagyon simán, gyakorlatilag tökéletes focit bemutatva (összességében) 8:0-val lett hozva a BL és a PL meccs is. A játék is kezd összeállni.

Élmény őket nézni.

„A múlt hét nekünk nyolc volt” bővebben

Van élet Manchesteren kívül

manchester city bournemouth psg bajnokok ligája premier leagueVan élet Manchesteren kívül, de még milyen! Lesz még élet idén tavasszal Manchesterben? Az szombaton (bajnoki a West Bromwich Albion ellen) és kedden (a Paris elleni bajnokok ligája visszavágó) kiderül.

Addig egy kicsit visszakacsintunk az elmúlt két idegenbeli mérkőzésre.

„Van élet Manchesteren kívül” bővebben