Pl botlás után bl szökelés

Az érthetetlen hétvégi hasalás után a megszokott ukrajnai út következett Harkovba (hogy visszatér-e Doneckbe mostanság a Sahtar, arra sokat nem tennék).

Most nem voltak elemi hibák, visszaállt(?) a megszokott rend. Reméljük így is marad.

image001_4.jpg

Megkezdődött a bl ősz.

Ja, amúgy egy igazi wtf poszt. Sok mindenről nem írunk, erről meg ketten is. Ketten láttuk, két vélemény, két írás, egy meccs.

„Pl botlás után bl szökelés” bővebben

A múlthét legfontosabb meccsei

Múlthéten három érdekes, más-más szempontból fontos meccset rendeztek szerdán és csütörtökön (kettőt szerdán, egyet csütörtökön). Mind a három a szombati bajnoki elé került, minden szempontból.

maxresdefault.jpg

A Manchester City történelmének talán legcsodálatosabb kapitányától búcsúzott Manchester. Az U-21-es csapat pedig kupameccset játszott szerda este a közeli Rochedale-ben. A lányok pedig Luganoban oktattak.

„A múlthét legfontosabb meccsei” bővebben

Hogyan kapj ki egy papíron gyengébb ellenféltől

Norwich City – Manchester City 3:2. Nehéz mit írni erről, de azért teszünk egy próbát.

image001_3.jpg

A ’19/20-as szezon meccseinek elemzésébe egy huszárvágással az ötödik fordulóban kapcsolódunk be. Az első 4 meccsről nem csak tervben, de folyamatban is van egy poszt, melynek megjelenése csak szabadidő kérdése. „Hogyan kapj ki egy papíron gyengébb ellenféltől” bővebben

Ilyen volt az utolsó évünk Manszúr nélkül

61su6tspp3l_sy445.jpgAz új szezon kezdetének izgalmait kicsit magunk mögött tudjuk hagyni a válogatott meccsek miatti szünetben.

A mostani idényt feledtetve jöjjön most egy kis múltidéző bő 10 évvel ezelőttről, az igazán kalandos 2007-2008-as évadról.

Teaser: Eriksson, Elano, Dunne, Michael Johnson, Shinawatra….

Azaz: az utolsó évünk Manszúr nélkül.

„Ilyen volt az utolsó évünk Manszúr nélkül” bővebben