Csak a szokásos kimenetel

mcfc.co.ukHa Wigan meccs, akkor győzelem, illetve clean sheet. Ez volt most már a hatodik ilyen meccs gyors egymásutánban ezen ellenfél ellen, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a DW (vagy az elsőnél még JJB?) Stadiumban sosem születik könnyen a három pontunk.

Most sem történt így, ehhez képest még jobban jöttünk ki gólarány szempontjából ebben a fordulóban, mint városi riválisunk, amely odahaza fogadta a West Ham csapatát.

„Csak a szokásos kimenetel” bővebben

Pusztítás a szomszédban

premier_league_logo_282007-current_29.pngVasárnap után ma ismét meccs. A londoni kiruccanás után ma nem kell messzire utazni a csapatnak, a szomszédos Wigan a célállomás.

Rengeteg manchesteri teszi meg a rövidke távot, ahol a srácok – remélhetőleg – félelmetes pusztítást fognak rendezni. Könyörtelenül.

„Pusztítás a szomszédban” bővebben

Lövésük sem volt

mancini-and-raffa.jpgÉrdekesnek ígérkezett, de sajna kevésbé lett az a csapat tegnapi londoni kirándulása.

Az időjárás, és a meccs lefolyása inkább emlékeztethette a két volt Inter edzőt egy igazi Serie A derbire, mint egy olyan rangadóra, amit utóbbi időben megszokhattunk egy Chelsea-Manchester City-n.

„Lövésük sem volt” bővebben

Még egy döfés a Chelsea-be?

Azt kéne, még egy jó nagyot szúrni a Chelsea mellkasába. Mindenki hallotta mi történt a vendéglátóknál, ilyenkor nem lehet tudni, miképp is hatnak az események a csapatukra, bejön a tulajdonos húzása, vagy süllyednek tovább a mocsárba?

 

„Még egy döfés a Chelsea-be?” bővebben

Legyünk inkább büszkék

Túl egy újabb Bajnokok Ligája meccsen, ráadásul legalább egy évre el is búcsúzott ezzel az Etihad ettől a rangos megmérettetéstől.

Az érzések, nos, azok felemásak, az egész őszi BL szezont nézve egyenesen elkeserítőek, mégsem hiszem, hogy most jött el az idő arra, hogy sopánkodjunk. Sőt, a mai nap a klub történetében így is úgy vonulhat majd be a históriába, mint amire szívesen emlékezünk.

„Legyünk inkább büszkék” bővebben

Mihez kezdjünk ezzel a meccsel?

tumblr_mdt7rjsoox1r5w9l7o1_500.jpgJól feladták a leckét maguknak a srácok. Mihez kezdjünk ezzel a mai Bajnokok Ligája meccsel?

Leadni persze nem lehet, mert az összecsapás, és a Bl presztízse hatalmas, de a továbbjutásra már szinte egy fikarcnyi esély sincsen. Becsületből megszakadni, egy nehéz Premier League meccs előtt? Hajtani az alulértékelt Európa ligáért?

Dilemma a javából.

„Mihez kezdjünk ezzel a meccsel?” bővebben

Ez most végre sima volt

Gázoltunk. Persze azért némileg erős túlzás kijelenteni, hogy maximális sebességgel átrobogtunk a birmingham-i csapaton tegnap, hiszen a Villa gyakorlatilag feltett kezekkel, amolyan gyorsanlegyünkrajtatúl hozzáállással érkezett az Etihadba, aminek természetesen egy jól megérdemelt hazai győzelem lett a vége. Ráadásul a kanáriknak köszönhetően feltoltuk az arcunkat a tabella legelső helyére, így aztán a PL-ben egyedül veretlenül, legjobb gólkülönbséggel utazhatunk egy hét múlva a londoni dinamohoz rangadózni. Izgatottan várjuk Alan Hansen szokásos „objektív” érvelését azzal kapcsolatban, hogy még mindig krízisben van-e a csapat.

„Ez most végre sima volt” bővebben

Most aztán gázolunk

city-villa-matchcentre.jpgÚgy hozta a sorsolás, hogy megint egy hazai bajnoki jön. A múlt heti vendég, a Tottenham után, most az Aston Villa látogat az Etihadba.

Eddig kevés alkalommal hengerelt a csapat úgy, mit tavaly ilyentájt, de sebaj, ma is itt a jó alkalom, hogy megsorozzák a srácok a vergődő birminghamieket.

„Most aztán gázolunk” bővebben