Mihez kezdjünk ezzel a meccsel?

tumblr_mdt7rjsoox1r5w9l7o1_500.jpgJól feladták a leckét maguknak a srácok. Mihez kezdjünk ezzel a mai Bajnokok Ligája meccsel?

Leadni persze nem lehet, mert az összecsapás, és a Bl presztízse hatalmas, de a továbbjutásra már szinte egy fikarcnyi esély sincsen. Becsületből megszakadni, egy nehéz Premier League meccs előtt? Hajtani az alulértékelt Európa ligáért?

Dilemma a javából.

Szóval nehéz ez. Komolyan venni, vagy sem?

A vegyük komolyan mellett szól, hogy már így is erős a károgók kórusa, jön a „szégyen ez a szereplés” mantra, meg a „hülyeMancini” kórus. Tény, gáz, ahogy a csapat szerepel a Bl-ben, de tegyük hozzá, Mancini rossz lépései ellenére csak egy normális bíró kellett volna az Ajax ellen két hete, meg, hogy Kompany ne húzza a fejét Madridban az utolsó percben. Ha ez a két dolog nincs meg, akkor Roberto jó edző, így meg egy nímand?

Harcolni az Európa ligáért? Az El-nek akkor van értelme, ha a Videoton továbbverekszi magát a csoportból, és elhozza Fehérvárra a Cityt ha megnyeri azt a sorozatot a csapat. Igazság szerint az sem lenne kis dolog, ha azt a kupát lóbálná a feje felett Kompany, és persze az sem mindegy, hogy ott is szépen tud hízni az uefa-koefficiens.

A bajnokság miatt is fogós kérdés ez, a hétvégén nehéz meccs következik Londonban, nem feltétlenül lenne baj, ha a széteső Chelsea ellen is maradna a tárban egy-két patron.

tumblr_mbba67b6u91qicg12o1_400.jpg

A szombati meccs mindenkinek kellett. Hartra is ráfért hibái után egy clean sheet. Nasri is pazar volt betegsége után, Silva önbizalmának is jót tehet a gól. Elől a Tévez-Agüero páros pedig hibátlanul működik, ha meg baj van, akkor jön Džeko.

Az is világossá vált, hogy Maicon jó vétel volt, Mancininek megvan az embere kivel rotálja Zabalétát, ráér főni a feje, hogy kit, hol játszasson, ha meggyógyul Richards (Micah mellett továbbra is csak Rodwell sérült).

A túlszélen Kolarovnak és Clichynek vannak jó meccsei, ez a csapatrész is pöpec.

Az előző Madrid elleni meccsen amennyire meglepődtünk, hogy Nasztaszics kezd, ma már szinte természetesnek vesszük, ha a szerb gyerek, és nem Lescott Kompany párja.

A középpálya is össze van rakva, egyedül ezt a szélső nélküli játékon kell egy kicsit finomhangolni.

A madridiak is egy hazai ötössel hangoltak a meccsre (igaz ők kaptak egyet az Athletictől), sérültjük nekik is kettő van, Gonzalo Higuaín és Marcelo.

Mourinhonak nagyon fontos ez a meccs, a Bl csoportban a másodikok, a bajnokságban a harmadikok (a második Atletico is öt pontra, a Barcqa lőtávolon kívül), fontos lenne nekik villantani valamit.

Ez az a meccs aminek a végkimenetelére tippelni sem tudok a kimenetelére, és akkor el jutottunk ismét a kezdő kérdéshez, érdemes-e szétszakadni?

Így belegondolva, határozottan: IGEN. Tét kvázi semmi, tessék egy jót focizni!

Kezdés: 20:45, tv: digi, stream: itt