Ismét a legjobb tizenhat közé került a csapat a Bajnokok Ligájában. Hurrá.
Tizenhat között, biztos csoport másodikként várhatjuk a Celtic elleni utolsó — tét nélküli — őszi bl meccset, majd tavaszra a — jelen állás szerint — a PSG, Benfica, Atletico Madrid, Monaco, Dortmund, Juventus hatos valamelyikét.
Tizenhat között, de a meccs alakulását — és végjátékát — látva maradt egy kis penész íz a szájban.
Értem én, simán nyert a Barca erről mindenki értesült, egy x is elég lett volna nekik az utolsó meccsen a csoportgyőzelemhez, ha megszakad a csapat és begyűjti a három pontot Németországban. A megszakadástól viszont távol voltak, igencsak távol.
A meccs végi passzolgatás — nekem — nem fér bele a fociba. Megértem Pep szinte összes döntését, de nem tudom elfogadni. Nem tud ilyenkor győzni a racionalitás a szurkolói énem felett.
A ‘gladbachot lehet dicsérni. Sérülésektől sújtva, szar formában, de akartak focizni. Gyorsak voltak, viszonylag pontosak, a széleken operáltak, csinálták azt, amivel a legtöbbet lehet kihozni egy gyengébb csapatnak az erősebb ellen.
A Borussia Park nem kicsi stadion, a Mönchengladbach nem kicsi csapat — a Bundesliga jelenleg a legfaszább bajnokság a Premier League mögött, van, amiben nekem jobban is tetszik —, meg is mutatták magukat.
A csapat három védővel állt fel. Máskor is mondtam, értem mit akar ezzel Pep. Kolarov a bal szélt játssza be (több előretöréssel), Otamendi a jobbat, Stones-é a pálya közepe a mi térfelünkön, ha kell, akkor visszalép Gündogan vagy Fernandinho középen, a szélen pedig Navas és Sterling. Értem, de nemigen látom milyen, ha jól megvalósul a terv.
Leírva baromi jól hangzik, de a kivitelezés… Az első húsz percben is inkább a hazaiaknak volt helyzete, majd a 23. percben Stones elvesztett egy párharcot Stindllel szemben — ilyen lenne egy tökös angol védő? hát, kurvára nem. — Kolarov lépett ki jobbra — minek, faszé’ nem maradt a helyén? — megpattant rajta a labda, Otamendi elcsúszott, Sterling csak azért volt ott, mert arra járt, Stones csak a végére futott be, Fernandinho is késve csúszott, Raffael pedig bebombázta.
Ez egy kicsit ébresztőleg hatott, de az első komoly helyzetre a 34. percig kellett várni, akkor de Bruyne szöglete után Gündogan küldte kapura a labdát. Jól csinálta, de Sommer jól védett — ahogy szerintem az egész meccsen —.
A felébredés megtörtént, a hajmeresztés nem szűnt meg teljesen, a 38. percben Bravo adta ki a labdát — érdekes, lábbal tökéletesen továbbított, 15/15 a passzmutatója —, Wendt szerezte meg a labdát, végigszánkázott a védelmen — a balhátvéd… — Bravo szerencsére javított.
A félidő vége előtt bepörgette a játékot a csapat. A 45. percben Sterling tört be a tizenhatoson belülre de Bruyne remek labdájával, de ahelyett, hogy befejezte volna az akciót, visszapasszolt Agüeronak. Kár volt, kecsegtető volt a szitu. Az viszont meglepő, hogy ebben a játékszisztémában Sergio mennyire el tud szigetelődni egy-egy meccs során.
Most is, hiába volt közvetlenül mögötte de Bruyne, Silva, a szélen Navas és Sterling, megtámogatva egy kis Gündogannal, használható labdát alig kapott.
A ráadás egy percében fordított lett a szerepkör, Sterling indította de Bruynét, Kevin középre lőtte a labdát, Silva belebökött (jött Agüero is), meg is lett az egyenlítés.
A második félidő Sterling lesgóljával indult, azt is hihettük, hogy minden cuki — pedig a faszt —, kár azért a pár centiért.
Szerintem világszerte fogadásokat tettek, hogy Stindl vagy Fernandinho kapja meg előbb a második sárgáját. A németek kapitánya kapta meg előbb. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jött ez jól nekünk. Az első félidőben kidőlt Traoré (jött Hofmann), a kapitányukat kiállították, felborult a pálya. Schubert, hogy enyhítse a nyomást lehozta — az amúgy jól játszó Dahoudot—, jött a hegynyi Vestergaard.
De így eljött, aminek el kellett. Fernandinho is kiszállt. Furcsa, hogy Pep nem akart cserélni. Hagyta a padon száradni Sanét, Nolitot és Iheanachot is.
Nem volt elég az előnyben töltött 12. perc, a 10-10-re módosulással ébredt íziben a ‘gladbach. Aztán de Bruyne is elengedett egy bombát, de szépen lecsendesedett a meccs (Sagna jött Sterling helyett, a biztonság mindenek felett).
A végén elérkeztük a semmitmondó tili-toli-ig. Ennyi. Túl vagyunk ezen is.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
Martín Demcihelis az a karakter, akit sokan szeretnek fikázni, még a saját szurkolóik is. Utálom az ilyen szurkereket, szívből.
Ha már a Swansea elleni mikiegér kupa meccsen megannyi új/fiatal arcot láttunk, itt az idő, hogy adósságot törlesszünk fussuk át, kik is alkotják a csapatot a szezonban.
Nyolcból nyolc. Ez Guardiola és a City eddig a szezonban. Ez klubrekord. Egy edző sem startolt még így. Két hazai meccs volt terítéken a múlt héten, nagyon simán, gyakorlatilag tökéletes focit bemutatva (összességében) 8:0-val lett hozva a BL és a PL meccs is. A játék is kezd összeállni.
becserélték a szünetben a Bochum II. Eintracht Trier elleni bajnokiján a negyedosztályban. Egy hétre rá kezdő volt a Cloppenburg ellen, gólt lőtt.
2016, a megújulás éve a csapatnál, mi sem fejezhetné ezt ki jobban, mint hogy címert is cserél a klub idén nyáron.
Új időszámítás kezdődött a csapat életében, érkezik Guardiola, összeáll a katalán board.
Manszúr bin Zajed ál-Nahjan Sejk és Khaldoon Kalifa ál-Mubarak proudly presents, a manchesteri városi színházból: Ferran Soriano i Compte és Aitor Begiristain Mujika produkciójában, Manuel Luis Pellegrini Ripamonti rendezésében, (többek között) Charles Joseph John Hart, Vincent Jean Mpoy Kompany, Martín Gastón Demichelis, Wilfried Guemiand Bony és Sergio Leonel Agüero főszereplésével, Josep Guardiola Salanak ajánlva ‘A nyomorultak‘ című előadást.