A középpálya új motorja?

átigazolás gündogan portré videó

Úgy hiszem senkit sem ért váratlanul a márciusban kikerül amszterdami lesifotók után, hogy Gündogan lett a Guardiola éra első igazolása.

A német válogatott középpályás Pep kifejezett kérésére igazolt Manchesterbe, hogy (ideális esetben) Fernandinho párjaként hozza mozgásba a megújult Manchester City-t.

İlkay Gündoğan 1990. október 24-én született Gelsenkirchenben, török bevándorlók gyermekeként. Most lesz 26 éves, így mondhatni a legideálisabb korban sikerült lecsapni rá.

Gyermekként a helyi SV Gelsenkirchen-Hessler 06 csapatában kezdett focizni, természetesen a helyi fő erőnél, a Schalke 04-nél is megfordult, ott nem tartottak rá igényt (az ilyen sztorik teljesen érthetőek, egy 8-10 éves kiskölökről még a legnagyobb edzőcsászár sem tudja megmondani, hogy lesz-e belőle valaha is focista), öt évre visszatért a SVGH06-ba, majd 2004-ben elvitte a SSV Buer, innen pedig egy évre rá a VfL Bochum.

2008 végéig játszott a Bochum ifjúsági csapatában, 2008. december 13-ánátigazolás gündogan portré videó becserélték a szünetben a Bochum II. Eintracht Trier elleni bajnokiján a negyedosztályban. Egy hétre rá kezdő volt a Cloppenburg ellen, gólt lőtt.

A 2009-es téli átigazolási szezonban megvette a Bundesliga II-es 1. FC Nürnberg, a csapatban az utolsó fordulóban mutatkozott be, 28 percet kapott az 1860 München ellen. A Cottbus elleni (sikerrel megvívott) rájátszásban nem kapott szerepet, de 2009 őszétől stabil Budesliga I-es játékosnak vallhatja magát.

Az Augsburg ellenében rájátszáson megőrizte első osztályú tagságát a Nürnberg. A következő szezonban nemhogy a kiesés réme fenyegette volna a csapatot, hanem meg sem álltak a hatodik helyig.

A jól sikerült szezon jutalma egy dortmundi szerződést ért, potom négy millió euróba fájt Kloppnak a középpályás.

A BVB-ben rögtön alap ember lett, a 2011/2012-es szezon élete egyik legjobbja volt (a bl-ben nem jutottak tovább a csoportból, de Gündogan alig játszott), a Dortmund be is húzta a bajnokságot.

A 2012/2013-as szezonban nem lehetett megállítani a Bayernt, bajnok lettek, a német kupában a negyeddöntőben, a bl-ben a döntőben verték a Dortmundot (a szuperkupát is a bajorok ellenében bukták el a sárga-feketék).

A Bajnokok Ligája fináléjában Gündogan büntetőjével egyenlített a BVB.

A 2013/2014-es szezon mesésen indult neki. Klopp egy sorral feljebb játszatta a felkészülési meccseken, mint támadó középpályás számolt vele (2013 tavaszán is megfordult itt párszor), jól ment neki, hogy milyen jól, arra  a legjobb példa a Bayern elleni szuperkupa meccs, gól és gólpassz a bajorok ellen (4:2-re nyerték a meccset).

Ott kezdett a kupában az amatőr Wilhelmshaven ellen, majd az első bajnokin Augsburgban, a két csapatot összességében 7:0-ra csapták szét, de Gündogan számára beütött a krach. Gerincsérülést szenvedett, műteni kellett, 2014 októberéig harcképtelenné vált. A kitartott mellette a Dortmund, a rehabilitációja közepén 2017-ig meghosszabbította a szerződését.

A 2014/2015-ös nem a Dortmund szezonja volt. Hetedik hely a bajnokságban, sima kiesés a bl-ben a 16 között a Juve ellen, 3:1-es verés Wolfsburgtól a kupadöntőben, Klopp távozott. De Gündoganra így sem lehetett panasz, csapata egyik legjobbja volt.

A most végződött idényben összekapta magát a BVB, Ilkay is jobban játszott, mint egy évvel előtte, igaz Thomas Tuchel egyértelműen védekezőbb szerepkört osztott rá, egy gólt lőtt, három gólpasszt adott (egy sárgát szedett össze) a Bundesligában, 88%-os volt a passzai pontossága.

2008 és 2012 között végigjárta a német korosztályos válogatottakat U-18 és U-21 között, 23 alakalommal szerepelt ezekben a csapatokban.

Az ‘A’ válogatott keretébe 2011 nyarán kapott behívót, de akkor még csak a padról nézte végig a brazilok elleni barátságos meccset, 2011. október 11.-én mutatkozott be a Nationalelfben, a Belgium elleni Európa-bajnoki selejtező hajrájában cserélte be Lőw. Eddig 16 alakalommal volt válogatott, négy gólt lőtt.

A nemzeti csapatban nem igen volt eddig szerencséje, a 2012-es Eb-n ott volt, de nem kapott szerepet. 2014-ben a világbajnok csapatból műtétje miatt maradt ki, a mostani kontinensviadalról pedig sérülés miatt marad távol.

átigazolás gündogan portré videó

Sokan felvetik: sokat sérült. Most az (egy teljesen hülye szituban, kosárlabdáztak a BVB edzésén, a térdkalácsa bánta), az alapozást ki kell hagynia teljesen, mire kezdődik szezon talán edzésbe állhat. Ez nem jó.

Hogy sokat lenne sérült? Pályafutása kezdete óta ez a második hosszabb kihagyása. A 2013-as műtétje utáni több mint egy éves lábadozása miatt sokan elkönyvelték üveglábúnak, de előtte, utána csak sztenderd focista sérülései voltak, semmi több.

Az átigazolása előtt a Manchester City orvosi stábja töviről-hegyire átvizsgálta, ha bárminemű kockázatot is rejtett volna a szervezete, nem lenne a keret tagja.

átigazolás gündogan portré videó

Mire számíthatunk tőle? Nagyjából huszonöt millió fontba fájt, nem rossz vétel.

Fernandiho párja lesz a középpályán, egy intelligens játékos, akinél jó helyen van a labda és nagy pontossággal fogja továbbítani azt de Bruyne-ék felé.

Szimpatikus, intelligens játékos (és tud angolul!), nagy értéke lehet az ‘új’ ManCitynek, aki box to box bejátszhatja a pályát, több oldala van, remekül be fog illeszkedni a gépezetbe.

#welcomeilkay

átigazolás gündogan portré videó