Zsinórban a harmadik

A ligakupa döntő olyan lett, mint amilyennek egy angol kupadöntőt elképzelünk. Keményen küzdő ellenfél, kevés izgalom és a végén nyert a kedvenc csapatunk. Tökéletes vasárnap.

Ez lett zsinórban a harmadik megnyert ligakupája a City-nek.

large.jpg

A Manchester City útja a döntőig, az igazán emlékezetes Old Trafford-i odavágóval:

Ahogy azt várni lehetett Bravo kezdett a kapuban, a jobb oldalon Walker, a balon Zincsenko.

Bravo-t illik szidni az első idénye miatt, de most is hozzátette a magáét, hogy kupát nyerjen a csapat. A 88. percben Marx Engels fejesénél.

A védelem, a drága jó védelem. Walkertől nem csak azt várjuk, hogy legyen két jó meccse (legalább) zsinórban, hanem azt, hogy legyen már végre jó meccse. Na jó, inkább azt: legyen több jobb meccse zsinórban. Ez nem volt az.

Sokat tört előre, megvoltak a szokásos, haszontalan távoli lövései, aztán ennyi.

Cancelo még a padra sem fért rá, hol az istenbe járt, azt nem tudom. Mióta megérkezett, minden meccsen legalább a keretben volt, most nem.

A túloldalt Zincsenko pedig az a fickó, akinek jobb a píárja, mint a teljesítménye. A tavalyi év vesézésében kitértünk rá: azért ha fontos meccs van, nem játszik. Nyilván nem véletlenül. Most játszott, élek a gyanúperrel, ha nem kell védekezni, mindig ő fog.

A legjobb meccse értékelhető színvonalú csapat ellen a Goodison Parkban volt ebben a szezonban. Aztán persze lehet filózni azon, hogy a Toffees mennyire értékelhető színvonalú csapat.

large_1.jpg

A reszli ellen persze megy neki. Szilveszter előtt a Sheffield United, szilveszter után a Port Vale ellen villogott, de jött a sérülése. Amikor visszatért (a Sheffield ellen) érthetően nem volt csúcsformában, a Spurs ellen pedig sorsfordító volt a második sárgája (magyarul: pirosa). Ott az első sárga volt a totálisan felesleges. Okosabb is lehetett volna.

De múlt vasárnap, mivel a Villa mondjuk ki: egy pocsék csapat alapjáraton, hátra lehetett dőlni, ez Oleksz meccse. Az is lett. Sokat lépett középre, rengeteget volt nála labda, neki volt a legtöbb passza (81), ebből négy kulcspassz, szóval tényleg jól tolta.

Az egyetlen negatívum, az Aston Villa gólja előtt próbálta felvenni Samattát, de az annyiban kifújt, hogy mellérohant, aztán közelről nézte mit csinál az ellenfél csatára.

Ha az elkövetkezendő időszakban (bő másfél hónap) több fontos meccsen is játszik (a derbi, a Madrid elleni visszavágó, majd a Chelsea és a Liverpool elleni bajnoki) és ami fontosabb: jól játszik, akkor ki lehet mondani: tényleg jó bal védő. Addig várjunk.

Ha a szélső védők siralmasak, nincs megfelelő szó a középhátvédekre a szezonban.

Stones és Fernandinho volt a két belső védő. Igazából bárki (ellenfél) megnyalja a szája szélét, ha meglátja őket.. Ennél nagyobb riadalom a Stones-Otamendi kettős láttán van a City szurkerek között.

Egy öreg, aki nem védő, egy védő, aki öregszik, meg egy védő, aki védő, de soha nem tudta átlépni a saját árnyékát. Remek.

Guardiola csapata olyan, mint egy fogathajtó, aki előre a legpompásabb versenylovakat fogja be, hátra meg a szorgos, dolgos, igavonó állatokat. Na jó, ez így nem teljesen pontos. Amúgy de.

Szegény-szegény Stones. Ha elvonatkoztatunk a brutálisan röhejes szerencsétlen eséstől, akkor a csapatban ezen a napon 4-5 rosszabb teljesítmény is az övénél. De nem lehet.

De azt is meg kell említeni: azért mert Stones eltaknyolt a térfél közepén, még nem kellett volna gólt kapni.

Stones meltdown

Stones meltdown – Coub – The Biggest Video Meme Platform by GYURI GYÖRGY

Ez a hátul játszók sorsa, elől ha kihagy két ziccert a csatár (vagy mondjuk inkább: Sterling), akkor ez van, ha hátul hibázik valaki, rajtamarad a billog. Stones persze rászolgált a cinkelésre, de sem ő, sem pedig Otamendi nem érdemli azt, amit sokan megtesznek, hogy virtuálisan beléjük töröljék a lábukat.

John sorsa több dolog miatt is lebeg: a, mi lesz a City sorsa a bl-ben b, mik lesznek a szabályok a Brexit után a pl-ben (home grown játékosok vs. légiósok) c, Arteta vinné az Arsenalba. Érdekes opciók.

Ferna papa pedig lassan megszokja, hogy ő bizony itt és most, védő. Lassúságát helyezkedéssel, lelkesedéssel és végső esetben egy becsúszással kompenzálja. Azért csak lassan 35 lesz, de még van hátra a szerződéséből  egy év (ennek kapcsán jut eszembe: nagy mázlival, ha Foden is kitolja a profi karrierjét 36 éves koráig, a fia pedig tehetséges lesz a fociban, akkor 2035-ben pályára léphetne egy apa-fia kombó).

Az első percekben lehetett volna gond, El Ghazi simán lefejelte az öreg brazilt.

Két hatossal kezdett a csapat. Gündogan inkább pontrúgásokban jeleskedett (lett is egy gólpassza szögletből) és a támadó négyes kiszolgálása volt (négy kulcspassz szűk egy óra alatt nem rossz), Rodri pedig a kapocs volt a védelem és a középpálya között, nem mellékesen fejelt egy gólt.

A fejelt gólnál érdemes megállni. Két hét alatt két Rodrigo fejesgól, szöglet után. Lehetne véletlen, hogy a Pep által ennyire elhanyagolt szegmensében a támadásépítésnek is születnek gólok rövid időn belül, de a szerdai sheffieldi kupameccsen is voltak olyan jelek, hogy ezt bizony komolyabban gyakorolják mostanában a srácok (főleg, hogy Rodrinak ezen a meccsen is volt még egy nagy lehetősége a 74. percben egy szöglet után, fejjel).

Silva és Sterling inkább a bal felé húzódva játszott (Zincsenkóval megtámogatva elég sokan tobzódtak ott), de nem nagyon működött sem az összjáték, sem a támadásépítés, sem az akciók befejezése.

Sterling jóval gyengébb formát mutat, mint kerek egy évvel ezelőtt, Sané sincs, hogy tehermentesítse.

Silvának a legfontosabb momentuma az volt, hogy átvehette a kupát. Ez is sokat elmond..

Manchester City lift Carabao Cup Trophy 2020

Manchester City lift Carabao Cup Trophy 2020 – Coub – The Biggest Video Meme Platform by GYURI GYÖRGY

Az őrült furcsa ázsiai arctól Merlin alig akarta átvenni a serleget, Ferna és Sergio nógatta: te vagy a kapitány, csináld már. Csinálta. Jó lenne, ha még csinálhatná.

Foden pedig, tőle egy kicsit szokatlanul, Mahrezben, azaz a jobb oldali vonalhoz ragasztva kezdett. És játszott úgy, hogy egyet kell értenem a facebook fórumunkon Zsolttal: szerelembe lehetett vele esni.

A gólpassza, ahogy Agüerónak visszafejelte a labdát: klasszis.

A labdakezelése, ahogy látott, ahogy csinált dolgokat. Nagy öröm volt látni. Guardiola ígérete szerint a derbin is komolyabb szerepe lehet. Csinálj csodát, kicsi!

Az ék Agüero volt, aki tette a dolgát, végre. Tőle meglepő módon január óta nem szerzett gólt, pont itt volt az ideje. A legjobb helyen és időben.

Streamable Video

Watch this video on Streamable.

Az 58. percben érkezett De Bruyne Gündogan helyett, a 77. percben Bernardo David helyett, a 84. Jesus Agüero helyett.

A legjobban Bernardo szállt be, látványosan jobb volt, Merlin. Kevinnek egy hátsérülés jött csak össze, Jesus pedig kihagyott egy baromi nagy zicced

Az Aston Villa papíron szintén egy 4-2-3-1-et játszott, mint a City, de a játékok nagyon más volt. A City nem tudta lezárni a meccset, de csak maguknak köszönhetik, hogy ez nem történt meg.. Ha a szünetben 3:0, nem tér magához a Villa. Ezen az sem változtat, hogy El Ghazi révén nekik volt az első helyzetük.

A vártnál nehezebb meccs volt ez, az igaz. Az Aston Villa odatette magát. Veszélyben volt a City győzelme? Távolról sem. Egyenlíthetett volna a Villa? Igen. De.. De, az egyenlítésért is olyan erőket mozgósítottak (mint tudjuk: sikertelenül), amik már így is felemésztették a tartalékaikat.

Dean Smithnek nem volt már cseréje, úgy kellett volna nekiugraniuk a ráadás félórának, hogy Nakamba látványosan kezdett szétesni, Grealish pedig már lépni is alig bírt.

Szerencsére nem lett túlóra. A Villa elbukta a finálét, koncentrálhat a bennmaradásra.

Ötven éve nyert először a ligakupában a City, azaz ötven éve is nyert egy szánalmas mikiegérkupát, deattól még  no history, júnó.

Most sorozatban háromszor kerül Manchesterbe a kisebbik kupa (az elmúlt öt évben negyedjére), ezt meg mint tudjuk vették az arabok, így kit érdekel.

Agüero, Fernandinho és David Silva felzárkóztak Ian Rush mellé, így ők nyerték meg legtöbbször a kupát (Fernának és Sergionak jövőre még lehet sansza előzni).

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: