Venni, vagy nem venni: az itt a kérdés.

Miközben a csapat a távoli keleten haknizik készül fel a következő szezon kihívásaira, addig a klubvezetés sem tétlenkedik és javában tárgyal a lehetséges érkezőkkel kapcsolatban.

Persze idén nyáron már nincs az a hatalmas pezsgés a csapat körül, mint mondjuk az elmúlt három évben, de abban biztosak lehetünk, hogy most is kerül 1-2 „nagyobb hal” Mancini bevásárlókocsijába, a legfrissebb hírek szerint két héten belül akár. A kiszemelt játékosok személyét nagyjából már mindenki kívülről fújja, de érdemes egy kicsit összefoglalni az elmúlt hetek pletykáit a piacon, hátha véletlenül eltrafáljuk valamelyik célpontot.

„Venni, vagy nem venni: az itt a kérdés.” bővebben

Manchesteri átigazolási körkép I. – A távozók

A két hetes bajnoki szünet megfelelő időpont arra, hogy áttekintsük két részben, kik, mikor, és hová távoztak, ill. honnan érkeztek (a szokás szerint igencsak mozgalmas…) nyári átigazolási szezonban, és milyen teljesítményre voltak képesek.

Ismételten tetemes mínusszal zárt a csapat, de Mancini még mindig elégedetlen a keret összetételével, nincs vége a Tévez sagának… Folyt. köv. januárban?

Tehát: a sok nyári pletyka után végre jöhetnek a konkrétumok!

„Manchesteri átigazolási körkép I. – A távozók” bővebben