Irány a szomszédvár

huddvcity.jpegMa délután a Premier Legaue egyik újoncához, a Huddersfield Townhoz látogat el a csapat.

A Hudd jól startolt, de mára szépen beleszürkültek a mezőnybe, nem úgy tűnik, hogy ők fognak majd megálljt parancsolni a robogó Guardiola gárdának.

Az 1924-től zsinórban három bajnoki címet szerző Huddersfield (a 20-as 30-as évek abszolút sikercsapata, a triplázás mellett 3-3 ezüst- és bronzérem, egy kupa és egy Charity Shield került a vitrinbe) az ’50-es években járt utoljára a legfelső ligában, tavasszal az ötödikek lettek a Championshipben, a Reading elleni play-off döntőben büntetőkkel jutottak fel a Premier League-be.

A mai ellenféllel februárban két meccset játszott a csapat az FA kupában, az első Huddersfieldben döntetlen lett, ennek köszönhetően lett egy újrázás, akkor simán el lettek kalapálva.

Persze ez a mai csak hasonlít az akkori Huddra, több játékost adtak-vettek, mégis a két idei legjobbjuk 2016 nyarán érkezett hozzájuk. A német középhátvéd, az 1860 München nevelésű Christopher Schindler és a pont a City-től megszerzett ausztrál középpályás, Aaron Mooy (őt a nyáron vették meg véglegesen).

Az edzőjük David Wagner a Hudd előtt 2011 és 2015 között a Borussia Durtmund második csapatát irányította, remek a kapcsolata Jürgen Kloppal. 

A bajnokságban jól indultak, három győzelem és egy döntetlen. Aztán jött a visszaesés. Azóta a legnagyobb bravúrjuk a Manchester United elleni hazai győzelem. Jelenleg a tizedikek a tabellán. 

Harminc éve győzött utoljára bajnokin a City a két csapat randevúján, akkor brutálisan el lettek kapva a mai vendéglátók:

Az 1987/1988-as idényt mindkét gárda a második vonalban töltötte, az első meccsen simán nyert a City, a másodikon 1:0-ra a Huddersfield.

A kupában is összefutottak, háromszor kellett neki futni, egy huddersfieldi (2:2) egy manchesteri (0:0) után jött egy újabb meccs Huddersfieldben (igen, akkor ez volt a szabály), akkor 3:0-ra nyert a City.

Az idény végén a Hudd simán kiesett, tökutolsó volt, -53-as gólkülönbség, 14 ponttal kevesebbet gyűjtve, mint az utolsó előtti Reading. 

Manchester közvetlen közelében rengeteg csapat van (a városban van a City és a Untied, ugye), pl. a Bolton Wanderers, a Bury. a Rochdale, a Wigan. Egy köpésre van Liverpool (a ‘pool és az Everton, természetesen), de nem kell sokat utazni Sheffieldbe, Stoke-on-Trenbtbe, Blackburne, Roochdale-be de még Leedsbe és Blackpoolba se.

Most a mi térképünkre is felkerült, mint új szomszéd Huddersfield is.

A City-nél Stones és Mendy hiányzik, mindenki más bevethető. Nem gondolnám, hogy ma fog megszakadni a remek veretlenségi sorozat.