Jo-Jo, a Pellegrini-féle City ékköve

dailysportSzinte minden idei City igazolást úgy könyvelt el a közvélemény, hogy totális beletrafálás volt az  aktuális igények orvosolására, elvégre Fernandinho és Navas is már-már bántóan olyan szerepet töltenek be a futballpályán, amire ennek a csapatnak hatalmas szüksége van.

Ámde Stevan Jovetić szerződtetésének izgalmi értékmerője még ebből a felsorolásból is fefelé lóg ki, a leghamarabb ugyanis ő emlékeztet egy igazi futballzsenire – mondjuk Agüero megvétele óta.

„Jo-Jo, a Pellegrini-féle City ékköve” bővebben

Elmélkedés – a hogyan továbbról is

Ez a poszt nem rendeltetett úgy igazán semmire, maximum olvasásra.

120502090634-sport-best-paid-man-city-horizontal-gallery.jpg

Az elmúlt hétvégét és az azzal kapcsolatos kérdéseket összegzi, taglalja. Tovább után lapozhatsz (vagy fordítva?).

„Elmélkedés – a hogyan továbbról is” bővebben

Meddig lehet ezt tűrni?

Az utóbbi időben kicsit összesűrűsödtek az események, ezért némi csúszással ugyan, de ezúttal is jelentkezünk egy újabb írással.

A mostani témánk újfent elég populáris lesz, ugyanis a Manchester City egyik legvitatottabb személyiségéről lesz ma szó.

„Meddig lehet ezt tűrni?” bővebben

Is Mancini the right man?

12b42bcfe8f6cab0f110aa03d534dfce.jpgA szezon vége felé haladva a médiában egyre inkább vitatéma (újfent) Mancini sorsa. A kérdés nagyjából ugyanaz: az olasz-e a megfelelő ember a City kispadjára?

Ha nem is történelmi, de mindenképpen egy újszerű megközelítés szemtanúi lehetünk, ugyanis itthon – véleményem szerint – még senki sem tette le ennyire a garast Mancini mellett. Fogadjátok szeretettel Definitely Maybe bemutatkozó írását! — Kiddo21

„Is Mancini the right man?” bővebben

Ami késik, nem múlik…

A szombati, újabb kínkeserves döntetlennel egyre inkább tűnik, hogy ezüsttálcán akarjuk felkínálni az MU-nak a 20. bajnoki címét, amelyet (bár még hét forduló hátravan) a merészebb szurkolói már vígan elkönyveltek napokkal ezelőtt. Fergie fiai előtt így ott a lehetőség, hogy ma a Blackburn otthonában öt pontos előnyre tegyenek szert, amely még mindig nem tűnik egy leküzdhetetlen akadálynak, de azért azt is nehéz elképzelni, hogy kiengedjék a saját kezükből a sorsukat az idény hátralévő rövid részében.

A „rags” tehát lassan, de biztosan egyre közelebb kerül az újabb megdicsőüléshez, ami ha tényleg bekövetkezik, nem lesz mese, emelt fővel le kell majd nyelnünk, de semmiképpen sem kell a kardunkba dőlni miatta.

„Ami késik, nem múlik…” bővebben

Gödörben

A keddi meccsel végre letudtuk a szezon leggyengébb hónapját. Az idei január bizony bőven szolgáltatott beszédtémákat itt a blogon. A bíráskodástól kezdve, a csapat formahanyatlásán keresztül egészen menedzserig, Roberto Manciniig szinte minden posztban felbukkantak valamilyen formában. Jómagam is többször kifejtettem már ezekkel kapcsolatban a véleményemet a kommenteknél, de itt az ideje, hogy ezeket a főbb vitatémákat egy bejegyzésbe összegyúrjuk és levonjuk a szükséges konzekvenciákat.

„Gödörben” bővebben

Most akkor Mancini a mi emberünk?

Kinevezése óta vegyes a megítélése Roberto Mancininek, akire leginkább a semleges illetve ellendrukkerek sütik rá azt, hogy ő a City gyenge pontja. Sőt, nem ritka az sem, hogy a ManCity szurkolók is éles kritikával illetik. Ennek ellenére minden meccsen legalább 10 percenként skandálják a nevét a kék drukkerek. Pancser vagy tehetség?

„Most akkor Mancini a mi emberünk?” bővebben

A kód neve: Mancini

Gratuláció a Bayern Münchennek!

Mancini remek taktikai húzásokkal lepte meg a szurkolókat… Tévez megsértődött, hogy az ígéret ellenére sem kezd, nem hajlandó beállni…

Érthetetlen cserék…

Két meccs után egy pont…

„A kód neve: Mancini” bővebben