A Kék Hold felragyogott!

Egy generáció felnőtt, sokunk éppen hogy megszületett mikor utoljára a Wembleyben járt a csapat FA kupa döntőt játszani.

Nagy esély volt, hogy egy trófeával a vitrinben zárja a szezont a csapat, és erre szükség is volt nagyon sok szempontból.

Kellett a visszaigazolás a tulajdonosnak, hogy jó úton jár a csapat. Kellet Mancininek, hogy bebizonyítsa, hogy igenis sokat ér a munkája. Szüksége volt a szurkolóknak már nagyon egy igazi sikerre. És kellett végre egy diadal az ellendrukkerek miatt is, hogy lássák: újra nagy csapat lesz a Manchester City!

2011. május 14. szombat. Sokaknak nem tetszett az időpont, mivel a bajnoki fordulóval egy időben került megrendezésre a találkozó. A bajnokság zárása utáni hétvégén pont a Wembleyben kerül megrendezésre a Bajnokok Ligájának fináléja, így a szervezők ezt a napot jelölték ki az FA kupa döntőjének. Több helyen felmerült, hogy mivel aznap avattak bajnokot sokak szemében így csökken a kupa rangjának az értéke, ez szerintem nem így van.

A csapat az umbro által erre az alkalomra készített kabátban vonult ki a kezdésre, ami a szokásos ünnepélyes keretekben került megrendezésre.

kupadöntő manchester city stoke city wembley összefoglaló liam gallagher fa kupa

A meccset a szokásos felállásban kezdte a City. Visszakerült a kezdőcsapatba a sérülése után felépült Tévez. Silva most a jobb szélen, Balotelli a bal szélen kezdte a találkozót.

A Manchester kezdte aktívabban a találkozót, esélyeshez méltóan.

kupadöntő manchester city stoke city wembley összefoglaló liam gallagher fa kupa

Az első komoly helyzetet Tévez alakította ki: az ötödik percben egy életerős bombával tesztelte Sörensent a tizenhatosról.

A 11. percben Yaya bombázott kapura 20 méterről. Nem sokat tévesztett.

A Stoke City 12. percben vetette be először az egyik csodafegyverét, amivel sokszor szokott zavart kelteni, a Delap féle bedobást, de a védelem ezt is jól kezelte.

kupadöntő manchester city stoke city wembley összefoglaló liam gallagher fa kupa

A 14. percben Robert Huth egyszerűen torkon vágta Balotellit, a Stoke szerencséjére ezt egyik játékvezető sem látta.

A 17. percben jött a Potters másik taktikai eleme, a Penannt féle beadást. Ilyenből is láttunk sokat, de nem volt igazán veszélyes. Ez a próbálkozás is Hart kezében halt el.

Az első félidő legnagyobb helyzete a 24. percben maradt ki: Yaya Touré indult meg előre, lepasszolta a labdát Balotellinek, aki rátekerte a labdát 16 méterről, Sörensen épphogy ki tudta ütni a gólba tartó lasztit.

A 35. percben Tévez lőtte be a labdát a tizenhatoson belülre, Balotelli nem tudta lekezelni, az ötös előtt pattogó labdát Silva lőtte rá, de a talajról a kapu fölé pattant.

kupadöntő manchester city stoke city wembley összefoglaló liam gallagher fa kupa

A félidő végén Pennant ráfázott a somfordálásra, le akarta talpalni Silvát, de az Ő bokája fordult alá. A második félidőben fájt is neki rendesen, nem is tudott már úgy játszani ahogyan kellett volna.

Az első félidőben jobban játszott a City, több helyzete is volt, de 0:0-val mentek szünetre a csapatok.

kupadöntő manchester city stoke city wembley összefoglaló liam gallagher fa kupa

A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első véget ért. Szerencsére a Stoke nem tudta elkapni a fonalat.

Az 54. és 55. percben is volt helyzete a csapatnak, Silva, majd Tévez is mellélőtt.

A legnagyobb Stoke helyzet az egész meccsen a 62. percben alakult ki. A tizenhatoson belül Jones lerázta magáról Lescott-ot, de viszont Hart jól zárta szöget, és így belelőtte a labdát.

kupadöntő manchester city stoke city wembley összefoglaló liam gallagher fa kupa

A 73. percben cserélt Mancini. Mivel a Stoke továbbra sem veszélyeztetett igazán, lehozta az egyik védekező középpályást, Barry-t, és a helyéra támadóbb szellemű Adam Johnson állt be.

A 74. percben megszületett az, ami már nagyon érett: a manchesteri gól.

Silva passzolt a tizenhatoson belülre, Balotelli sarokkal visszaadta neki a labdát, kiszorított helyzetben David Marionak adta a zsugát, aki estében kapura lőtt. A labda levágódott egy védőről, és szabadon pattogott a tizenegyespontnál. Erre csapott le Yaya Touré, és védhetetlenül a hálóba bombázott.

kupadöntő manchester city stoke city wembley összefoglaló liam gallagher fa kupa

A 28. születésnapját ünneplő Yaya igazi FA kupa specialista lett, ráadásul megint ugyanabba a kapuba lőtt gólt, mint a United elleni elődöntőn.

A Stoke nem tudott váltani, hátrányban is sokszor hatan-heten tömörültek a tizenhatosuknál. Sok mindent elmond, aznap a legjobbjuk a dán kapus volt.

A City okosan játszott a hátralévő időben, nem forgott veszélyben a győzelem.

kupadöntő manchester city stoke city wembley összefoglaló liam gallagher fa kupa

Az utolsó tíz percre Pulis becserélte a veterán Carew-t, de ő sem segített. Mancini a végére behozta Silva helyett Zabaletát, majd Tévez helyett Vieirát, hogy ne legyen gond.

Nem lett!

Kupagyőztes a Manchester City!

kupadöntő manchester city stoke city wembley összefoglaló liam gallagher fa kupa

A kupadöntő jegyzőkönyve, és az összefoglalója:

És a végeredmény:

kupadöntő manchester city stoke city wembley összefoglaló liam gallagher fa kupa

Liam Gallagher és fia:

kupadöntő manchester city stoke city wembley összefoglaló liam gallagher fa kupa

Mi, akik átélték még a harmadosztály poklát is, szombat óta büszkén mondhatjuk el magunkról, hogy kupagyőztes a kedvenc csapatunk.