A sejk nem áll Tévez útjába

Azt mondta nekem, ha távozni szeretnék, mehetek. – nyilatkozta a jelenleg Argentínában tartózkodó csapatkapitány, miután állítólag konzultált a csapat tulajdonosával, Manszúr sejkkel.

A csatárért közben bejelentkezett a Real Madrid is.

„A sejk nem áll Tévez útjába” bővebben

Kölcsön körkép II.

A héten elkezdtük visszatekintésünket  a nemrég véget ért idényre.

Ez a tengernyi kölcsönadott játékosunkat bemutató cikk második darabja. Az első rész itt található.

„Kölcsön körkép II.” bővebben

Kölcsön körkép I.

Rengeteg játékos érkezett a csapathoz az utóbbi években, és amilyen ütemben érkeztek az új játékosok, olyan gyorsan nem tudtak távozni a régiek. Ráadásul a mostani idénytől szigorodtak a szabályok, csak 25 felnőtt játékost lehet nevezni a Premier League-be, így a szokottnál is többen kerültek el kölcsönbe különböző csapatokhoz azok közül, akiknek esélyük sem volt játéklehetőséghez jutniuk.

Egy csapatnyian töltötték távol a szezon kisebb-nagyobb részét, ennek járunk most utána két részben, vendégszerzők segítségével.

„Kölcsön körkép I.” bővebben

Hátvédhírek

cahill.jpgA Daily Mail információ szerint napokon belül megteszi 20 millió fontos ajánlatát a Manchester City Gary Cahill-ért, a Bolton védőjéért.

Az ajánlatba belevonják a 8 millió fontot érő Nedum Onuohát, aki a legutóbbi szezont a Sunderland-nél töltötte kölcsönben, valamint a fiatal belga válogatottat, Dedryck Boyatát is, utóbbit ugyanakkor csak kölcsönbe adnák egész évre. Köztudott, hogy a héten Abu Dhabi-ban a nyári átigazolásokról egyeztető Roberto Mancini egyik első számú célpontja az angol válogatott bekk, aki a Bolton egyik vezéregyénisége volt idén.

Hajtás után újabb fejleményeket olvashattok Kolo Touré ügyéről.

„Hátvédhírek” bővebben

Mancini idén is költekezni akar

A tavalyi nagy bevásárlás után idén nyáron is várható néhány millió elköltése.

Az egyik legfőbb célpont – amelyet maga Mancini is megerősített – az Udinese támadója, Alexis Sánchez.

„Mancini idén is költekezni akar” bővebben

A tavalyi fecskék

Bár még nincs vége a szezonnak, ettől függetlenül bátran értékelhetjük a csapat 2010/2011-ben nyújtott teljesítményét. A következő posztban a szezon előtt és alatt szerződtetett új játékosokat vesszük górcső alá.

Bizonyítvány.

„A tavalyi fecskék” bővebben

Adebayor Madridban

Az este pont került a nemvárt klubcserére.

„Adebayor Madridban” bővebben