Londoni fiókcsapat?

Végleges: Samir Nasri a Cityé, sőt, idén már bezsákolva Clichy is az Arsenaltól!

Nem ez az első páros igazolás Londonból, sőt jobban utánanézve, az elmúlt három szezonban hét (igen 7!) olyan játékos érkezett a Cityhez akik az elmúlt években fontos szerepet játszottak az ágyúsoknál, de olyan is akad akit ők neveltek ki, nekünk.

„Londoni fiókcsapat?” bővebben

Hátvédhírek

cahill.jpgA Daily Mail információ szerint napokon belül megteszi 20 millió fontos ajánlatát a Manchester City Gary Cahill-ért, a Bolton védőjéért.

Az ajánlatba belevonják a 8 millió fontot érő Nedum Onuohát, aki a legutóbbi szezont a Sunderland-nél töltötte kölcsönben, valamint a fiatal belga válogatottat, Dedryck Boyatát is, utóbbit ugyanakkor csak kölcsönbe adnák egész évre. Köztudott, hogy a héten Abu Dhabi-ban a nyári átigazolásokról egyeztető Roberto Mancini egyik első számú célpontja az angol válogatott bekk, aki a Bolton egyik vezéregyénisége volt idén.

Hajtás után újabb fejleményeket olvashattok Kolo Touré ügyéről.

„Hátvédhírek” bővebben

Kolo Touré pozitív doppingtesztet produkált

kolo touré dopping hírekNincs mit szépíteni a történeten: Kolo Touré elhasalt a doppingteszten.

A ‘B’ próba nincs még, így hivatalos szankció és ítélet sem, de több, mint kellemetlen a szitu. 

Nem jó a hír akárhogy is nézzük.

„Kolo Touré pozitív doppingtesztet produkált” bővebben