Hátvédhírek

cahill.jpgA Daily Mail információ szerint napokon belül megteszi 20 millió fontos ajánlatát a Manchester City Gary Cahill-ért, a Bolton védőjéért.

Az ajánlatba belevonják a 8 millió fontot érő Nedum Onuohát, aki a legutóbbi szezont a Sunderland-nél töltötte kölcsönben, valamint a fiatal belga válogatottat, Dedryck Boyatát is, utóbbit ugyanakkor csak kölcsönbe adnák egész évre. Köztudott, hogy a héten Abu Dhabi-ban a nyári átigazolásokról egyeztető Roberto Mancini egyik első számú célpontja az angol válogatott bekk, aki a Bolton egyik vezéregyénisége volt idén.

Hajtás után újabb fejleményeket olvashattok Kolo Touré ügyéről.

Ma minden bizonnyal kiderül, hogy Kolo Touré milyen hosszú eltiltásra számíthat doppingvétsége miatt. Az elefántcsontparti védő még februárban bukott meg egy doppingellenőrzésen, mivel tiltott szereket találtak a szervezetében. Touré nem sokkal később bevallotta, hogy súlyfeleslegét felesége diétás piruláival próbálta orvosolni, azonban a gyógyszer mint később kiderült tiltott anyagokat tartalmazott.

Kolo február óta nem lépett pályára a City csapatában, mert klubja azonnal eltiltotta a szezon végéig. Sőt, ha kedvezőtlen ítélet születik ma, akár két évig is eltilthatják, ám erre kevés az esély. Paddy Kenny, a Sheffield United játékosa efedrinnel  bukott le két éve és „csak” kilenc hónap eltiltást kapott. Rio Ferdinand-ot 2003-ban nyolc hónapra tiltották el, mert elfelejtett megjelenni egy dopping ellenőrzésen. Kolo esetében jó hír, hogy állítólag figyelembe veszik az eddig eltelt négy hónapos felfüggesztést és ennyivel kevesebb időt fogna kiróni rá.

UPDATE: A tegnapi ítélet szerint hat hónap eltiltást kapott Kolo Touré. A felfüggesztést – ahogyan említettük a posztban is – márciustól számítják. A védő így szeptembertől újra játékra jelentkezhet.