Lényegtelen mi volt a héten, a múlthéten, tegnap, tavaly. Manchesteri derbi, csak a ma számít.
Author: mgyuri
A szokás hatalma
Egy nap, és itt a derbi! Addig is, a megszokott inside videó, egy kérdés, és egy másik kedvenc.
Megéri szétszakadni?
A manchesteri meccs után már lehetett sejteni, de bevallani nem akartuk magunknak: ez a hajó megint el fog menni. Jó messzire.
Ennek tetejében ma még lehet egy jó kis bélkihúzós látogatást tenni Dortmundba, ahol az év egyik legfogósabb kérdésére keressük a választ: kell-e nekünk az Európa liga? Pláne úgy, hogy az egész már rég nem csak rajtunk múlik.
Igazi X-faktor
Valahogy nagyon, de nagyon bíztam abban, hogy ezt a meccset be tudja rántani a csapat, de mi más is lehetett volna az eredmény, mint az 1:1, hiszen ez volt zsinórban a harmadik pont ilyen végeredménnyel zárult Everton meccs.
Ez az igazi X-faktor!
Never Ever
Valahogy úgy alakult, hogy a manchesteri gárdák szopni járnak a Goodison Parkba, az Everton pedig végre ugyanezt tette legutóbb, amikor az Etihadba érkezett.
Szívből remélem, Moyesék eme remek új szokásuktól ma sem kívánnak eltérni.
Pusztítás a szomszédban
Vasárnap után ma ismét meccs. A londoni kiruccanás után ma nem kell messzire utazni a csapatnak, a szomszédos Wigan a célállomás.
Rengeteg manchesteri teszi meg a rövidke távot, ahol a srácok – remélhetőleg – félelmetes pusztítást fognak rendezni. Könyörtelenül.
Lövésük sem volt
Érdekesnek ígérkezett, de sajna kevésbé lett az a csapat tegnapi londoni kirándulása.
Az időjárás, és a meccs lefolyása inkább emlékeztethette a két volt Inter edzőt egy igazi Serie A derbire, mint egy olyan rangadóra, amit utóbbi időben megszokhattunk egy Chelsea-Manchester City-n.
Még egy döfés a Chelsea-be?
Azt kéne, még egy jó nagyot szúrni a Chelsea mellkasába. Mindenki hallotta mi történt a vendéglátóknál, ilyenkor nem lehet tudni, miképp is hatnak az események a csapatukra, bejön a tulajdonos húzása, vagy süllyednek tovább a mocsárba?