Megéri szétszakadni?

Ezt kibírni..

A manchesteri meccs után már lehetett sejteni, de bevallani nem akartuk magunknak: ez a hajó megint el fog menni. Jó messzire.

Ennek tetejében ma még lehet egy jó kis bélkihúzós látogatást tenni Dortmundba, ahol az év egyik legfogósabb kérdésére keressük a választ: kell-e nekünk az Európa liga? Pláne úgy, hogy az egész már rég nem csak rajtunk múlik.

Dortmund. A franc se gondolta, hogy a D csoportban, a ‘halálcsoportban” ők lesznek az egyetlen veretlen csapat. Hittük volna, hogy a seggükbe rakják a Realt, szénné alázzák az Ajaxot, a Cityt pedig lefocizzák Manchesterben? Én nem. Bár a jó nemzetközi szereplést a jelek szerint a Bundesligában fizetik meg.

A mai meccsre ők is egy 1:1-es eredménnyel hangoltak, sőt, rögtön kettővel. A Düsseldorf elleni hazai x is fájó, de furcsamód a Bayern ellen döntetlennek sem örülhettek, mivel így maradt a tizenegy pont a BVB és a München között. Távolodik a címvédés.

Neven Subotic és Sebastian Kehl a sérültjeik, de jó eséllyel amúgy sem játszanának, bár nem hiszem, hogy Klopp örülne, ha kikapnának (a hetvenezer méhnek öltözött helyi szurkolóról nem is beszélve).

Bár nekik most édesmindegy, és a hétvégén nekik is bajnoki, ami most fontosabb, bár a Golfsburg nem az a hűdeerős csapat idén, de a Furtuna sem volt az két hete.

Mancini helyében szarnék az egészre, hagynám a dagadt ruhát másra ezt a csapatot küldeném pályára:

Pantilimon – Meppen-Walters, Facey, Leigh – Rodwell, García – Rusnák, Evans, Lopes – Džeko, Balotelli.

Nem akarnám, hogy szétszakadjon a gárda, hiszen vasárnap jön a rags.

Az Európa Liga? Érdemes hajtani? Az El-t csak győzelemmel lehet megcsípni, de akkor még ott van a madridi meccs.

Az Ajaxnak sokkal jobb a helyzete mint nekünk. Akkor nem indulnak csak az El-ben, ha mi nyerünk, ők pedig nem. Ennyire egyszerű. Nyerni kell, az Ajaxnak meg nem.

Roppant könnyű, mondhatom… De továbbra sem tudom, megéri az egész, vagy sem?

Silva semmiképp sem fog játszani, megsérült. El sem utazott Németországba, a hétvégi szereplése is kérdéses.

A meccset nemhogy a Fitch vagy a Standard and Poor’s minősítette le, hanem a közvetítő magyar csatornák is. Az elsőként választó sport1 ragaszkodott a Madridhoz, de még a másodikként mazsolázó digi is a második csatornájára tette a mérkőzést.

Kezdés: 20:45, stream: itt.

A végén egy gyors interjú az egyik rivális edzőjével: „Señor Mourinho, ha már a pletykák így összeboronálták a Cityvel, röviden nyilatkozna a manchesteriek idei Bl teljesítményéről?

Köszönjük!