Előszezon van

Bár már Skóciában is lezajlott két felkészülési mérkőzésünk, számomra az első, amit egyenesben végignéztem, a Kansas City elleni összecsapás volt – eleinte némi anyázással egybekötve, miután a hivatalos oldalon is reklámozott youtube stream nem akart beindulni, majd mikor végre úgy tett, hiányzott a hang.

 

Később korrigálták, és legalább ugyanaz az amcsi ESPN kommentár volt hallható, mint az alternatív streamen, amin addig néztem az éjjel 3-kor kezdődő meccset. Itt jegyezném meg, elképesztő, hogy az amerikaiak még a focit is élvezetesebben tudják kommentálni a legtöbb angol stábnál, egyrészt nem kellett konstans United- és Liverpool-faszszopkodást hallgatni, sőt kimondottan szép szavakkal illették a Cityt, másrészt a háttértudásuk sem maradt el semmiben csak azért, mert arrafelé még nem űzik olyan szinten a sportágat. Emellé jön a major sportokból megszokott play-by-play kommentálási stílus, és máris megvan egy sokkal kellemesebb élmény az itthon és szerte Európában megszokotthoz képest.

A Kansas a regnáló MLS-bajnok, és eleinte nehéz ellenfélnek is tűnt, fizikailag elvileg jóval előrébb kellett, hogy járjanak, ráadásul a kezdőjük nagyon közel állt a lehető legerősebbhez. A mi kezdőnk egy Caballero – Richards, Boyata, Rekik, Kolarov – Fernando, Zuculini – Navas, Iheanacho, Sinclair – Jovetić volt.

A hivatalosan még mindig be nem jelentett, de a Racingtól aprópénzért szerződtetett (?) Bruno Zuculini remek gólt lőtt már az első percekben, de ha ez a megmozdulása nincs is, még úgy is rendkívül impresszív és meggyőző meccséről beszélnénk. Jellemezhetjük box-to-box játékosnak is, de ha valakit így jellemzünk, megfeledkezhetünk arról, hogy pazar irányítói képességekkel is rendelkezik – egy alkalommal például Jovetić bénázásán múlt, hogy nem adott egy fantasztikus gólpasszt, miután tökéletes ütemben játszotta a védők mögé a labdát.

A többiekről nem derültek ki feltétlen nagy dolgok, illetve arra megint ráébredhettünk, hogy Richards elfelejtett focizni (az egyenlítő gólt is úgy szoptuk, hogy a maradék három védő maradéktalanul elvégezte a lesrejátszást, nem úgy mint Micah). Nem valószínű, hogy megéri az idei teljes szezont velünk Richards, csak azért ugyanis nem fogjuk leperkálni neki a vaskos fizetését, hogy a City TV-ben szórakoztasson bennünket, mindeközben amúgy is harmadik számú jobbhátvédként posvadna a lelátón. Rekik ügyes lábbal, de ezt mindig is tudtuk, Fernando tud előre is passzolni szépen, ha kell, Sinclair pedig nemcsak a világ legfeleslegesebb igazolása, de egyenesen a világ legfeleslegesebb játékosa is. No de van itt valaki, akiről mégiscsak több szót kéne ejteni.

Kelechi Iheanacho

Ez a tizenhétéves nigériari gyerkőc már januárban megegyezett szóban a Cityvel, de hivatalos megállapodást nem lehet vele kötni a koránál fogva – októberben ennek a feltételnek is el kéne hárulnia, mivel betölti a 18-at. Másik fő probléma lesz még a szokásos munkavállalási – teljesen reális, hogy pár évig még ezt sem kapja meg, noha választották már meg U17-es VB-n legjobb játékosnak (7 meccsen 6 gólt szerzett tavaly az Arab Emirátusokban).

Nem túlzás, hogy amit tőle láttam a Kansas ellen, az alapján akár már holnap kezdő lehetne még egy ilyen erősségű klubban is. Eleinte kissé önzőnek gondoltam, de később látva pár Silva-szerű kiugratását és passzát úgy voltam vele, hogy a srác egyszerűen tudja, mikor mi a jó döntés (mellesleg, amikor el is lőtte távolról, rendre veszélyes lövés volt). A meccs alapján a 10-es poszt tökéletes neki, ugyanakkor nem derogált visszalépnie a középpályára, amikor Zuculininak épp támadni volt kedve. Egyszerre emlékeztetett egy másik fiatal ballábas citysre, aki pár éve még Robinho mellett bontogatta a szárnyait (Sturridge), de mozgásra talán méginkább a másik poolos Sterlingre emlékeztetett (no meg az is, milyen erős lökete van ilyen alkattal). A gólja meg egyenesen olyan volt, mintha Henry lőtte volna, ha már itt tartunk (pedig azt hittem, meccse megkoronázása „csak” az lesz, ahogyan kiharcolta a helyzetet a tizit megcsináló Sinclairnek). Ha más nem, miatta nagyon várom az amcsi túra további meccseit. Negredo sérülése és Džeko VB miatti kései érkezése jó esélyeket ad neki arra, hogy ma is eleget lássuk, főleg hogy még Silva sem lesz természetesen, Nasri pedig továbbra is kisebb sérüléssel bajlódik, ha minden igaz. Megéri meglesni Iheanacho összes labdaérintését a meccsről:

Csodák csodájára egyébként Guidetti is úgy szállt be a meccsbe, mint akinek végre rendbe van téve a fizikuma, abszolút robbanékonynak tűnt. Ja, és az eléggé érthetetlenül hosszabbító (valószínűleg döntött a HG-kvóta, de magát a játékost kérdőjelezem meg leginkább) Boyata is meglepően meggyőző volt.

További érdekesség, hogy egyelőre Rekik több lehetőséget kap, mint Nastasić, pedig utóbbi játéka is teljesen megnyugtató. Teóriám szerint arról lesz szó, hogy a wtf-szerű Mangala-ügynek ha egyszer vége, és valóban leigazoljuk, akkor kellene némi plusz bevétel az eladásokból, márpedig Nasta nagyon fiatalon túl van egy remek Serie A, illetve Premier League szezonon (nem a legutóbbira gondolok). Ugyanakkor látszott, hogy a Pellegrini-féle magas védelmi vonal nem az ő szája íze szerint van, hogy mást ne mondjunk, Demichelis legalább egy klasszissal jobb volt nála tavaly minden faszsága ellenére. Bár Rekikkel kapcsolatban is pont hasonló aggályaim vannak, ő mégiscsak félig-meddig a mi kutyánk kölyke, nem bír akkora piaci értékkel, homegrown is lesz majd, ha betölti a 21-et, meg minden. Szóval mondhatjuk úgy is, hogy most ésszerű lenne a szimpatikus szerbet beáldozni – de ezt a lépést persze csak utólag tudnánk majd megbocsátani, ha kiderülne Mangaláról, hogy tuti üzlet. Már csak azért is kizárt egyébként, hogy mindhárman egyszerre legyenek itt, mert ballábasok, olyat meg igen ritkán látni, hogy valakinek egyszerre (nem ritkán ez a szám egyenesen 0) 3 ballábas középhátvédje legyen. (Bár Mangala kétlábas a transfermarkt szerint, de nekem úgy rémlik, hogy rendre LCB volt a Portoban.)

Ma tehát 10-től jön a Milan, a szerencsésebbike még HD-ben is nézheti a Sport 1-en élőben. Csak Hart van benne a meccskeretben azok közül, akik a Kansas meccs után csatlakoztak keretünkhöz (Yaya, Milner, Silva, Džeko és Hartról van szó). Vagyis továbbra is láthatunk majd olyan fiatalokat a pályán, akik miatt abszolút megéri végiglelkesedni az ilyen meccseket is. A Kansas meccs összefoglalója:

De aki az egész meccsre vállalkozna felvezetőként az esti meccshez, íme:

The Great Comeback

visszatekintés retrócity videó manchester city fa kupa tottenhamPontosan tizenegy éve, 2004. február 4-én egy ártatlan FA kupa visszajátszás a White Hart Lane-en az egyik legizgalmasabb Manchester City meccsé kerekedett, amit valaha láttam.

Pedig a szünetben az eredmény, és a jó Joey Barton miatt majdnem hagytam ez egészet a picsába és mentem ki hógolyózni.

„The Great Comeback” bővebben

Sorsdöntés?

city v romaÚjra itt a BL forduló, újra egy nehéz meccs. Akár az első idényünkben a legrangosabb európai kupában: újra itt a München, az egyik legjobb Serie A csapat (akkor Napoli, most a Róma), egy kis változás, a pofozógép szerepét pedig most a Villarreal helyett a CSZKA alakítja (hogy még érdekesebb a kép, a Bayern és a Moszkva társaságát már tavaly is élvezhettük). Ma tenni kell arról, hogy a hasonlóság itt véget is érjen. Ha a müncheni vereség után ma sem győzünk, akkor megint elkezdhetünk az EL felé tekintgetni. Ezt meg ki akarja?
„Sorsdöntés?” bővebben

Wembley, újra itt vagyunk!

Ligakupa döntőItt az idény első futballünnepe, vár a Wembley minket.

Az utóbbi években a másik három angliai trófea szépen már a vitrinbe került, most itt az idő, hogy meglegyen a ligakupa is. Kupa-póker a XXI. században is!

Wembley, Sunderland, Manchester City, 15:00.

„Wembley, újra itt vagyunk!” bővebben

Wembley, here we come!

Ligakupa elődöntő 2014Gyakorlatilag a 2014-es ligakupa döntőjében a csapat, nehéz mást írni, mert a West Ham gyengébb volt, mint a magyar válogatott Amszterdamban. Ha lehet ilyet mondani, olyan rosszak, hogy a Džeko-Negredo páros is kilencvenöt százalékos teljesítményen tudott pörögni. A Hammers ide, vagy oda, mi durva jók voltunk. Wembley, here we come!  „Wembley, here we come!” bővebben

Kínkeserves

article-2530315-1A514AED00000578-684_634x518Azt hiszem mindenki simább vagy inkább jóval kényelmesebb mérkőzést várt tegnap, hiszen elvégre a Premier League egyik leggyengébb csapata látogatott az egyik, ha nem a legjobb egyletének a pályájára… A várt gólfesztivál tehát elmaradt, ennek oka röviden egyfelől az, hogy csak egy csapat akart focizni tegnap, ám az sem volt éppenséggel a legjobb formájában. Minderről bővebben a poszt belsejében olvashattok. (Szolgálati közlemény: ha a poszt olvasása közben tömény whisky illatot érzel, továbbá magával ragad a másnaposság érzése, az azért van, mert jelen írás szerzője brutálisan túlitta magát a tegnapi éjszaka folyamán.)

„Kínkeserves” bővebben

Újra otthon

Idén azt hiszem a legkönnyebb dolga novemberben volt a csapatnak (azért a sunderlandi meglepi nem hiányzott).

Ellenben a december kemény lesz. Kilenc meccs öt hét alatt, cserébe az első könnyűnek ígérkezik. A (szombati meccsek után) tizenegyedik Swansea City érkezik az Etihadba.

„Újra otthon” bővebben