Pontosan tizenegy éve, 2004. február 4-én egy ártatlan FA kupa visszajátszás a White Hart Lane-en az egyik legizgalmasabb Manchester City meccsé kerekedett, amit valaha láttam.
Pedig a szünetben az eredmény, és a jó Joey Barton miatt majdnem hagytam ez egészet a picsába és mentem ki hógolyózni.
Szerencsére nem így tettem. Egy: nem volt hó, kettő: ki a tököm akar huszonéves fejjel szerda este hógolyózni, mikor betáraztam sörrel a meccsre? Nyitottam egy piros drehert (de hiányzik, brühühü) és vártam a csodát. Jött.
2004. január 25. City – Spurs, Anelka hamar vezetést szerez, de Gary Doherty egyenlített. Szóval ez a találkozó 1:1 lett, jöhetett az újrajátszás Londonban.
Így állt fel a City: Arason – Szun-Dzsihaj, Dunne, Distin, Tarnat – S. Wright-Phillips, Barton, Bosvelt (Sibierski, 80.), Sinclair (McManaman, 80.) – Fowler, Anelka (Macken, 27.).
Anelkát hamar le kellett cserélni, de addigra Ledley King és Robbie Keane góljaival már 2:0 volt oda.
A 43. percben Joey Barton szabálytalansága után megítélt szabadrúgást Christian Ziege vágta be, King gólja se volt kicsi, de ez… 3:0 Fákk.
A még nagyobb fákk a szünet előtt jött, Joey Bartont pofázásért kiállították. Remek. Igazából úgy voltam vele: tök mindegy, a hajó elment.
Nem tudom mit mondott a szünetben Kevin Keegan. Lehet ilyenkor értelmest mondani, vagy csak minden mindegy alapon mentek előre? Ki tudja.
A szünet után nem sokkal a 3:1, egy trükkös szabadrúgást követően a kapitány, Sylvain Distin fejelt a hálóba. 3:1.
Ez volt Árni Gautur Arason első meccse a City-ben. Rögtön kapott három gólt. Nice. De aztán 3:1-nél valamit (valamit? sokat!) mutatott. Hazai szabadrúgás, újra Ziege áll a labda mögé. Újabb jó lövés, Arason a keresztlécre tolta, a kipattanót pedig Poyet fejelte kapura, de az izlandi kapus ezt is hárította. Meccsben maradt a City!
Ezután sokáig semmi, de egy olyan támadás végén lett 3:2, amit azt hittem elbasznak, de nem. Paul Bosvelt megpattanó lövése csak a kapuba jutott.
A 3:3 egy tipikus Wright-Phillips-es emelés végén lett meg, itt már többet is tettem a szemöldököm felhúzásánál. Már lélekben készültem a hosszabbításra (fejben megszámoltam mennyi sör van még a hűtőben), de Jon Macken nem, egy fejessel tett pontot a továbbjutás kérdésére. 3:4!
Őrület! Én még ilyet nem láttam! És azóta sem volt részem ilyen élményben. Tíz emberrel így felállni, mégpedig VEP-készülék nélkül!
Továbbjutottunk a csodával határos módon, hogy Valentin nap kiszopjunk, a több mint egy félidőt emberhátrányban játszó MU-tól az Old Traffordon. Typical City.
Ez volt Arason második, egyben utolsó meccse a City kapujában. Ott már nem három, hanem négy gólt kapott, 4:2 lett annak a meccsnek a vége.
Természetesen egy ilyen meccsnek külön wikipedia szócikk is dukál.