Vége az előszezonnak

Záporoztak a meccsek a múlt héten, négy országban, két kontinensen, összesen négy felkészülési meccset játszott a csapat.

Nem semmi termés, pláne, hogy az Eb-n szerepelt játékosok még két hete sem kapcsolódtak be a felkészülésbe. Az idei alapozás közel sem tűnt olyan ideálisnak, mint a tavalyi, de az új taktika eredményes lehet, új sztárok vásárlása nélkül is. A héten már Community Shield, a jövőhéten bajnoki. Indul a szezon!

„Vége az előszezonnak” bővebben

A német farkasok is megszelídítve

A héten nem történhetett túl sok érdekes hír a nagyvilágban, így több híradásban is belefutottam abba a kis színesbe, hogy visszatértek Németországba az évszázadok óta kihaltnak hitt farkasok.

A wolfsburgi példányok nem tűntek túl vadnak, tegnap este elég hamar sikerült őket megszelídíteni.

„A német farkasok is megszelídítve” bővebben

Minek ide RVP, mikor itt van RSC?

Egy nappal a Kuala Lumpurban lejátszott meccs után már pályán is volt a csapat, az ellenfél az Oldham Athletic volt.

Persze nem ugyanazok játszottak kedden, mint akik hétfőn a világ másik felén, hanem végre bekapcsolódtak a felkészülésbe az Európa-bajnokságon szereplők is, így ők, Attilio Lombardo vezetésével a második csapat tagjaival utaztak el a Manchesterhez közeli Oldham Athletic otthonába.

„Minek ide RVP, mikor itt van RSC?” bővebben

Maláj kiscicák

Sima győzelmet hozott a Manchester City második, egyben utolsó ázsiai meccse.

A malajziai liga válogatott ellen, Kuala Lumpurban 3:1-re sikerült győzni, mindenféle megerőltetés nélkül. Egy kis visszatekintés a meccsre, ráadásként egy fotó az új harmadik számú mezről.

„Maláj kiscicák” bővebben

Tisztességes búcsú

Megvolt a harmadik edzőmeccse a csapatnak Ausztriában. Folytatódott a sorminta, a vereség és a döntetlen nem jöhetett más, mint egy győzelem Innsbruckban.

article-2176694-1425cf4f000005dc-331_634x378.jpg

Tisztességesen búcsúzott a Manchester City az Alpoktól.

„Tisztességes búcsú” bővebben

Nem kell mindent látni

Hihetetlenül felgyorsult a világ, itt van minden a nappalinkban. Jó tíz éve még azon kellett aggódni, hogy látjuk-e az aktuális bajnokit, most meg a tiroli sörmeccs minden pillanatát kiélvezhettük tegnap.

Bár jobban belegondolva sok élvezetet nem nyújtott a meccs. Nem kell mindent, mindig látni. Rohadék internet.

„Nem kell mindent látni” bővebben

Yaya naplója: 5. nap

Egy rövid szünet után Yaya Touré ismét billentyűzetet ragadott és ismét megosztja velünk gondolatait a Manchester City nyári edzőtáborából.

Yaya Ausztriában, ötödik fejezet.

„Yaya naplója: 5. nap” bővebben

Gyenge kezdés

Megkezdte a szezont a csapat, most már meccset is játszottak. Egy hete tart az alapozás, az Eb-n szereplők még távol, így olyanok is pályára léptek, akik még a kispadra sem fognak ráférni idén normális esetben.

Első meccs, rossz meccs, vereség az Al-Hilal ellen Innsbruckban.

„Gyenge kezdés” bővebben