Vége az előszezonnak

Záporoztak a meccsek a múlt héten, négy országban, két kontinensen, összesen négy felkészülési meccset játszott a csapat.

Nem semmi termés, pláne, hogy az Eb-n szerepelt játékosok még két hete sem kapcsolódtak be a felkészülésbe. Az idei alapozás közel sem tűnt olyan ideálisnak, mint a tavalyi, de az új taktika eredményes lehet, új sztárok vásárlása nélkül is. A héten már Community Shield, a jövőhéten bajnoki. Indul a szezon!

Sima meccs volt tegnap este, nagyon kellemes edzőpartner volt Limerick, az ír második ligás ellenfél ideális volt utolsó edzőpartnernek, vasárnap esti gála az első félidőben, kellemes kocogás a másodikban.

Így állt fel a csapat : Pantilimon – Lescott, Boyata, Clichy – Milner, McGivern – Suárez, Nasri, Evans – Santa Cruz, Džeko

Ismét ez a 3-5-2 szerűség, Milner és McGivern robotolt fel le a széleken, ez ellen a kiscsapat (persze, kicsi, 20.000 néző, pöpec stadion, ír másodosztály) is remekül működött, alig várom, hogy játszik a csapat a Chelsea ellen.

Kezdéskor Nasri volt a csk., csak néztünk mint a luki nyúl mit keres rajta a szalag, nem is bírta sokáig a terhet, a 30. percben Scapuzzi váltotta.

Nagyon jól játszott a két bal szélen felbukkanó tartalékból szalajtott ifjú, McGivern és Suárez. De hiába az ifjonti hév, a gól a jobb oldalról érkezett. Milner remekül robogott el, befűzte védőjét, középre adott Džeko pár lépésről lőtt, a kapus csak belekapni tudott. 0:1.

A 40. percben Scapuzzi és az ifjú Denís remekül játszott össze, de spanyol a kapufát találta el. Suárez nagyon elemében volt, egy szöglet után a tizenhatos széléről beadott, majd Boyata lőtt a hálóba. Pazar. 0:2.

Utána jött az alázás, Džeko kapott egy meglepi labdát egy védőtől, simán lőtt egy gólt. Szegény kapus bele is sérült abba, hogy menteni próbált. 0:3.

A játékosok annyira izgultak mi lesz a vége, hogy inkább a kivetítőn megnézték Bolt olimpiai futását az elődöntőben.

A szünetben több dolog is szóba került a csapattal kapcsolatban, beszéltek az új taktikáról, elemezték, hogy miért ilyen passzív a csapat az átigazolási piacon, kiemelve, az is érdekes, hogy a pletykákból is kimarad a City idén. Bár ahogy közeledünk a szezonkezdethez, úgy szaporodnak a kósza hírek is. Néhány egy csokorba szedve: Szavicsot vinné kölcsön a Wolves, Adam Johnsont végleg a Sunderland. Džekot drágálja a Milan, van Persienek nem adná meg a vezetőség az általa kért fizut, viszont Aggerért újabb ajánlatot tesznek a ‘poolnak. A Swansenal puhatolóznak Scott Sinclair miatt, de nem mondtak le Javi Martínezről és de Rossiról sem. Huh, hirtelen ennyi jutott eszembe a kavargó hírekből.

Vissza a meccshez, a szünetben bejött Lopes (majd szép lassan Wabara, Bunn, F. Mancini és Bunn is). A találkozó szépen dögunalomba fulladt, bár a vége előtt összejött egy újabb gól.

Bunn rárontott egy szerencsétlenkedő védőre, el is vette tőle a labdát, amit kapufára lőtt, a kipattanót viszont Scapuzzi már nem rontotta el. 0:4.

Hál’ istennek, ez volt az utolsó felkészülési találkozó. Vége az utóbbi évek legunalmasabb előszezonjának. Jöhetnek az igazi meccsek!