A héten nem történhetett túl sok érdekes hír a nagyvilágban, így több híradásban is belefutottam abba a kis színesbe, hogy visszatértek Németországba az évszázadok óta kihaltnak hitt farkasok.
A wolfsburgi példányok nem tűntek túl vadnak, tegnap este elég hamar sikerült őket megszelídíteni.
Alig egy héttel a Chelsea elleni szuperk Community Shield meccs előtt nem a világ végére, hanem csak a németországi Golfsburgba ráncigálták el a csapatot. Ott szépen megnézték a VW gyárat és múzeumot, edzetek, sétáltak egy kicsit, és nem mellékesen félgőzzel elpáholták a helyi Vfl-t.
Ez volt a kezdőcsapat: Hart – Zabaleta, Szavics, K. Touré, Kolarov – de Jong, Y. Touré – Johnson, Razak Agüero – Tévez.
A felállás a már általunk is érdeklődve figyelt 3-5-2 szerűség volt, ami a jelek szerint most is működött, már csak a tétmeccsekre kell átmenteni ezt a formát.
Maga a meccs elég sima volt, az első félidőben a félelmetes formában lévő Agüero lőtt gól, a másodikban a szintén remeklő Yaya Touré talált be.
Érdekes volt, hogy a hazaiak milyen könnyen adták a bőrüket, és az is, hogy barátságos meccshez képes milyen kemény belépőket is láthattunk.
Az utolsó negyedórára beállt Džeko is, örültek neki, ő is örült, hogy újra vw-landben lehet, nem feledi gyökereit, ő sem. Mégis csak bajnok lett és gólkirály a zöldekkel. Az, hogy a Cityben miképpen alakul a sorsa, még rejtély. A pletykák szerint, ha valaki menni fog, ő az egyik nagy esélyes. Ha tényleg lelép, a zuhanyhíradó szerint követheti Weisst a Serie A-ba (a szlovák szélső a héten másfél millió font ellenében végleg távozott a Pescarába), a Milant és a Juvét még mindig emlegetik, de akár vissza is térhet a bundásba, a Bayernbe. Ki tudja mi lesz még itt augusztus végéig?
Ami miatt egy kicsit (nagyon) szívhatjuk a fogunkat az, hogy a meccsel nagyjából egy időben zajlott a Nagy-Britannia-Dél-Korea olimpiai nyolcaddöntő, ahol Micah Richards is érdekelt volt. Nem elég, hogy a csapat kikapott, hanem még Micah is megsérült. Egy szögletnél a megszokott vehemenciával ügyködött elől, így őt és a koreai kapust is le kellett cserélni. Reméljük semmi súlyos.
A keret másik fele, az Eb-n járt játékosok, a B kerettel, és Pantilimonnal és Džekoval kiegészülve Írországban játszik ma, 20:00-tól az ír második ligás Limerick otthonában. Stream után itt érdemes keresgélni.
A kezdőcsapat: : Pantilimon – Lescott, Boyata, Clichy – Milner, McGivern – Suárez, Nasri, Evans – Santa Cruz, Džeko