Pontosan tizenegy éve, 2004. február 4-én egy ártatlan FA kupa visszajátszás a White Hart Lane-en az egyik legizgalmasabb Manchester City meccsé kerekedett, amit valaha láttam.
Pedig a szünetben az eredmény, és a jó Joey Barton miatt majdnem hagytam ez egészet a picsába és mentem ki hógolyózni.
Nem a legideálisabb napjainkat éljük, a blog szerzői kezei között elhalálozott két kompjúter (mivel a jövő évi előfizetési díjat még kevesen fizettétek be, bajban is vagyunk egy kicsit a pótlással), e mellett munkahelyi és magánéleti történések is megakasztották a szekererünket, és mivel a csapat sem pörögte szét magát az utóbbi időben, egy kicsit elszakadtunk a napi aktualitásoktól, de most gyorsan átfutjuk az október-november krónikáját a szezon utolsó hazai Bajnokok Ligája meccse előtt próbáljuk felkapni a fonalat. 
Feltörve, nem megtörve. Baromi nagy különbség, ha nem sikerült volna feltörni a gyakorlatilag csak védekezésre koncentráló hazaiak védelmét, de sikerült, ez a lényeg.


