Bajnokok Ligája: a harmadik kalapban

A Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek sorsolásakor a harmadik kalapból fogják kihúzni a manchester-i kékek céduláját.

A City olyan csapatokkal került azonos kalapba mint például az Ajax, a Bayer Leverkusen, vagy Huszti Szabolcs csapata a Zenit Szentpétervár.

„Bajnokok Ligája: a harmadik kalapban” bővebben

Hátvédhírek

cahill.jpgA Daily Mail információ szerint napokon belül megteszi 20 millió fontos ajánlatát a Manchester City Gary Cahill-ért, a Bolton védőjéért.

Az ajánlatba belevonják a 8 millió fontot érő Nedum Onuohát, aki a legutóbbi szezont a Sunderland-nél töltötte kölcsönben, valamint a fiatal belga válogatottat, Dedryck Boyatát is, utóbbit ugyanakkor csak kölcsönbe adnák egész évre. Köztudott, hogy a héten Abu Dhabi-ban a nyári átigazolásokról egyeztető Roberto Mancini egyik első számú célpontja az angol válogatott bekk, aki a Bolton egyik vezéregyénisége volt idén.

Hajtás után újabb fejleményeket olvashattok Kolo Touré ügyéről.

„Hátvédhírek” bővebben

Minden jó, ha jó a vége

A harmadik helyen zárta a 2010/2011-es Premier League szezont a Manchester City, miután az utolsó fordulóban a Reebok Stadionban 2-0-ra legyőzte a Bolton csapatát.

Ezzel a győzelemmel eldőlt, hogy a nyár végén nem kell BL-selejtezőt játszania Mancini legényeinek, hanem automatikus résztvevői az ősszel induló csoportkör küzdelmeinek.

„Minden jó, ha jó a vége” bővebben

Április hónap legjobb játékosa: Yaya Touré

Megválasztották április legjobb Manchester City játékosát a kékek drukkerei.

A hivatalos honlap keretein belül történő szavazáson elsöprő fölénnyel nyerte Yaya Touré a szavazást, hozzátesszük mi is, jogosan. Az egész szezonban nyújtott teljesítménye alapján nagyon nagy eséllyel pályázik az év játékosa címre is.

„Április hónap legjobb játékosa: Yaya Touré” bővebben

A neheze még csak most jön

Szombaton 35 év után megint trófea került az Eastlands-re. A Manchester City egy nem túl izgalmas meccsen, de legyőzte a döntőben a Stoke City csapatát, amelynek szintén kijár minden dicséret.

A szezon előtt kitűzött célt – BL-helyezés és egy kupa megszerzése – tehát teljesítette Mancini csapata. No, de mire számíthatunk a következő szezonban? Kicsit rohanjunk előre és elemezzünk néhány dolgot.

„A neheze még csak most jön” bővebben

Egy elég korrekt tetoválás

„Egy elég korrekt tetoválás” bővebben

Célkeresztben a „fazekasok”

stoke_city_logo10.jpgNem csak a Manchester, hanem a Stoke City szempontjából is kiemelkedően fontos lesz a szombati döntő. Az illem és a fair play tehát megkívánja, hogy szóljunk a döntőbeli ellenfélről, a Stoke City csapatáról is.

Egy keddi bejegyzéssel már elkezdtük az FA Kupa döntőjének a felvezetését, most egy Stoke bemutatásával foglalkozó poszttal folytatjuk.  Lássuk mit érdemes tudni Tony Pulis csapatáról!

„Célkeresztben a „fazekasok”” bővebben

Szombaton Kupadöntő!

30 év után újból bekerült az FA Kupa döntőjébe a Manchester City. Bár a mérkőzésig még négy nap hátra van és előtte még van egy nagyon fontos Premier League ütközet, egy videóval megkezdjük a ráhangolódást a nagy napra! A posztban található videóban egy jelenlegi és egy egykori City játékos beszél a szombati fináléról.

Vincent Kompany az idei, Mike Summerbee pedig a múlt nagy meneteléséről mesél.

„Szombaton Kupadöntő!” bővebben