Derbik a kupából

Szombaton: irány a Wembley!

Elég sokszor járt a csapat az Etihad South-ban az elmúlt bő egy évtizedben, de sem most, sem a távolabbi múltban nem találkozott még a Manchester City és a Manchester United kupadöntőben. Egészen mostanáig.

Holnap délután a manchesteri csapatok először csapnak össze a Wembley-ben a kupáért!

Ennek apropóján a retrócity következő állomásán azokat városi derbiket vesszük sorra, amelyeket valamelyik angliai kupasorozatban játszottak le. Előkaparunk néhány programfüzet borítót, jegyet és videót a múltból és a közelmúltból.

1891. Október 3. – North Road, Manchester (FA Kupa)

United City (azaz Newton Heath – Ardwick AFC) 5:1

Az első FA kupa derbi. Nem sikerült valami fényesen, meg kell hagyni. Az eredményen kívül sajnos nem sok minden maradt fenn a meccsről.

manchester city manchester united retrócity derbi fa kupa ligakupa community shield

1926. március 21. – Bramall Lane, Sheffield (FA Kupa)

City United 3:0

1926-ig kellett várni az első igazi kupaderbire, ahol Tommy Browell vezérletével már az elődöntő első félórájában eldöntötte a City a továbbjutást Sheffieldben.

A döntőben aztán a Bolton 1:0-ra győzni tudott a kékek ellen, akik az angol bajnokságban annyira gyengén szerepeltek, hogy végül kiestek a másodosztályba.

Némi gyógyírt azért jelentett a kor szurkolóinak, hogy nem csak a kupában, a bajnokságban is el lett kapva a vörös brigád, ott 6:1-re nyert a City.

manchester city manchester united retrócity derbi fa kupa ligakupa community shield

1955. január 29. – Maine Road (FA kupa)

City United 2:0

29 évet kellett várni az első után, de ez egy böjti időszak kezdetét is jelentette. 

Ez volt 56 évig az utolsó City győzelem az FA kupában. A későbbi leeds-i sikerkovács Don Revie vezetésével újfent a döntőig menetelt a Manchester City, ahol a Newcastle megálljt parancsolt a polgároknak.

1956. október 24. – Maine Road (Charity Shield)

CityUnited 0:1

1956. október 23-án Budapest a forradalom lázában égett, a manchesteri futballrajongókat azonban egészen más dolog tartotta izgalomban: a másnapi derbi.

A Maine Roadon tartott Charity Shield meccset a vendégek Dennis Viollet góljával nyerték meg.

manchester city manchester united retrócity derbi fa kupa ligakupa community shield

1969. december 3. – Maine Road (Ligakupa)

City United 2:1

A negyeddöntőben futott össze a két csapat tizenhárom évvel a Charity Shiled meccs után.

Franny Lee és Colin Bell voltak a City gólszerzői, a túloldalt Bobby Charlton volt eredményes. Hatalmas nevek, hatalmas meccs.

 

manchester city manchester united retrócity derbi fa kupa ligakupa community shield

1969. december 17. – Old Trafford (Ligakupa)

United City 2:2

A visszavágóra is kitartott az előny, Ian Bowyer és Mike Summerbee két gólja nagyon kellett, meglett a döntő.

4:3-as összesítéssel a City jutott tovább, végül a West Brom ellen be is húzták a kupát.

1970. január 25. – Old Trafford (FA Kupa)

United City 3:0

A ligakupa kiesés után a kupában vett revánsot a United. Willie Morgan és az új világban Roberto Mancini, Manuel Pellegrini majd Guardiola segítőjeként is dolgozó Brian Kidd góljaival gyorsan elintézték a párharc kimenetelét a vörös ördögök. A korszak sikercsapata, a Leeds United az elődöntőben búcsúztatta a Unitedet.

manchester city manchester united retrócity derbi fa kupa ligakupa community shield

1974. október 9. – Old Trafford (Ligakupa)

United City 1:0

Az 1974-1975-ös szezont a második ligában töltötte a MU — az emlékezetes kieséshez is volt egy kevés köze a City-nek —, sajnos sikerült visszavágniuk a sérelmeikért, Gerry Daly tizenegyesével a pirosak nyerték a meccset.

manchester city manchester united retrócity derbi fa kupa ligakupa community shield1975. november 12. – Maine Road (Ligakupa)

City United 4:0

Utoljára 1975-ben jár kupameccsen a Maine Road-on az élvonalba visszakerült United. Szép fogadtatásban részesültek — plusz sikerült a visszavágás az előző szezonban elszenvedett kiesésért. Dennis Tueart két, Asa Hartford és Joe Royle egy-egy góljával 4:0 lett a végeredmény.

1976 februárjában a Newcastle ellen behúzta a csapat a kupát, szerintem senki nem gondolta, hogy három és fél évtizednél többet kell várni a következőre.

1987. január 10. – Old Trafford (FA Kupa)

United City 1:0

12 év szünet után újra egy manchesteri derbi, amely Alex Ferguson első randija is volt ez a City-vel a kupában.

SAF csapata Norman Whiteside találatával ejtette ki a kékeket. Nem csak a kupából, hanem az angol élvonalból is kipottyant a szezon után a City…

manchester city manchester united retrócity derbi fa kupa ligakupa community shield

Az a fránya infláció, 1971-ben 1 font volt a jegy, 1993-ban 8, 2003-ban már 28 font.  Szombaton a legolcsóbb jegy 45 font, egy jobb helyre az oldallelátón 145.

1996. február 18. – Old Trafford (FA Kupa)

United City 2:1

Uwe Rösler góljával még megszerezte a vezetést a City, de Sharpe és Cantona találataival megfordította a meccset a United. Cantonáék egészen a Wembley-ig evickéltek, ahol a francia karmester eldöntötte a Liverpool elleni döntőt is.

manchester city manchester united retrócity derbi fa kupa ligakupa community shield

2004. február 14. – Old Trafford

United City 4:2

2004-ben az ötödik körben futott össze a két csapat, már az is csoda volt, hogy itt volt a City.

Nistelrooy kettőt vágott, továbbá Cé Ronaldo és Scholes is betalált. Kevin Keegan csapatából Tarnat és Fowler szerzett egyet-egyet. Fergeiék megint kupagyőzelmet ünnepelhettek ezután, mert a döntőben 3:0-ra elintézték a Millwall-t Cardiffban.

A meccsről eszünkbe juthat Gary Neville kiállítása, miután megütötte Steve McManamant. Ez a 39. percben történt, többet vártunk ettől a meccstől…

manchester city manchester united retrócity derbi fa kupa ligakupa community shield

2010. január 19. – City of Manchester (Ligakupa)

City United 2:1

A United először jár a City új stadionjában kupameccsen, rögtön egy ligakupa elődöntőn.

A vendégek szerezték meg a vezetést — Giggs góljáért nagy kár, a védelem nem állt a helyzet magaslatán, ezen (is) ment el a továbbjutás —, de Tévez két góljával meglett a győzelem.

2010. január 27. – Old Trafford (Ligakupa)

United City 3:1

A visszavágón Scholes és Carrick góljára Tévez még válaszolt, de Fergie Time-ban Rooney tett róla, hogy ne legyen hosszabbítás. Kár, egy kis koncentrációval többet is ki lehetett volna hozna a párharcból.

2011. április 16. – Wembley (FA Kupa)

City – United 1:0

Egy gól egy játékosnak, nagy lépés egy klubnak. Yaya gólja beégett az agyunkba. Hatalmas lépés a történelmi trófea felé. Epikus.

Bővebben a meccsről itt olvashattok.

2011. augusztus 7. – Wembley (Community Shield)

United City 3:2

Fájó pont. Két gólos előnyből elbukni a meccset… Finoman szólva sem volt Mancini pályafutásának meccse. A szünetben Lescott és Džeko gólja elégnek hatott, de jött Smalling és Nani és az 58. percben már 2:2 lett.

Mancio csak hármat cserélt, sem Wright-Phillips, sem a frissen igazolt Agüerot nem dobta be, jött a Fergie Time, naná, és újra Nani, bukó a tál.

Szerencsére ez inkább egy időben jött pofon lett csak, mint valami rossz kezdete.

2012. január 8. – Etihad (FA Kupa)

City United 2:3

Az augusztusi  után ezt a meccset is 3:2-re húzták be a szomszédok, nem esett jól.

Furcsa egy meccs volt. Kompany becsúszása egyből pirosat ért, Rooney kettő és Welbeck egy góljával 0:3 volt a szünetben. Egy teljesen kicserélt csapat jött ki a szünet után, minden mindegy alapon — Kolarov és Agüero talált be — csak megizzasztani sikerült a Unitedet. 

manchester city manchester united retrócity derbi fa kupa ligakupa community shield

2016. október 26. – Old Trafford (Ligakupa)

United City 1:0 

Négy és fél év telt a következő kupazakóig a városi riválistól. Nem hiányzott. Pep és José. Guardiola vs. Mourinho sokadik szezon, rengeteg-ik rész.

Pep ugye, szokás szerint beleült a készbe, így mindenkit lepofozott új csodacsapatával, vagyis, izé, 2016 októberében egy hatmeccses nyeretlenségi sorozatra tett koronát a MU.

Persze nem dobta fel a gálakezdőt a kopasz, Iheanacho, García és Maffeo is a kezdőcsapat tagja volt az Old Traffordon.

Nem volt túl nagy energia fektetve a meccsbe, nem is lett eredménye.

2020. január 7. – Old Trafford (Ligakupa)

United City 1:3

Ligakupa elődöntő. Akkora verést kapott a MU az első félidőben, hogy szerintem még ma is fáj nekik. Pofátlan leiskolázás, földbedöngölés, aztán jöhetett a pihi.

Bernardo gólja, jáj! Hát azt reggelig lehet ripítelni.

2020. január 29. – Etihad  (Ligakupa)

City United 0:1

A visszavágón is maradt a félgőz. Ha a négyből elég egy félidőt focizni, akkor elég, nem kell szétszakadni.

Arra jó volt, hogy a szurkolóik úgy érezhessék: Manchester is red. Oké, felőlem, legyen Manchester piros, mit érdekel engem, míg a City megy tovább.

2021. január 6. – Old Trafford (Ligakupa)

United City 0:2

Egy évvel később újra ligakupa, újra elődöntő, de mivel a covid-fostenger közepén ringatózunk, nincsenek nézők, a párharc is csak egy meccses.

A kezdés előtt az előző nap elhunyt Colin Bellre emlékeztek a csapatok.

Az első félidőben is a City diktálta a játékot, de gól nem született, egy illetve két lesgól és egy De Bruyne kapufa volt a leglátványosabb.

A második félidőben egyre több (és egyre veszélyesebb, na meg szebb) City akció követte egymást, de a két gól két pontrúgás után született (Stones közelről, majd Fernandinho távolról talált be.

Itt tartunk most. Holnap folyt. köv.