Tovább a vigaszágon…

article-2603730-1D1470FD00000578-44_634x3743 nappal az újabb, de a Manchester City drukkereknek nagyon is ismerős keserű és csalódást jelentő eredmény után érkezik az egyik pótolnivaló mérkőzés otthon, a Sunderland ellen. A hangulat korántsem olyan erőtől duzzadóan optimista, mint mondjuk jó néhány héttel ezelőtt a ligakupa megnyerésekor, akkor ugyanis sokan kissé elrugaszkodtak a talajtól és már mind a 4 trófea bezsebelését vizionálták maguk előtt. Azóta történt egy s más, vasárnap pedig pudliék alaposan kettéhúgyozták az esélyeinket, aminek köszönhetően nagyon messzire kerültünk az aranyéremtől.  Pesszimista, de legalább rövid beharang-kongatás alább.

„Tovább a vigaszágon…” bővebben

Az év első trófeája

Capital One Cup Win 2014Megvan.

Sikerült behúzni a Miki Egér kupát, és ezt akárhogy is büszkék vagyunk rá. Igen, ez a harmadik számú angol sorozat, de sok ‘nagy csapat’ örülne, ha a vitrinbe tehetné a Capital One kupát.

Pellegrini is megszerezte az első európai trófeáját, betartva az ígéretét, hogy minden sorozat egyformán fontos számára.

Legyünk büszkék, 2014-ben a ligakupa győztese a Manchester City.

„Az év első trófeája” bővebben

Wembley, újra itt vagyunk!

Ligakupa döntőItt az idény első futballünnepe, vár a Wembley minket.

Az utóbbi években a másik három angliai trófea szépen már a vitrinbe került, most itt az idő, hogy meglegyen a ligakupa is. Kupa-póker a XXI. században is!

Wembley, Sunderland, Manchester City, 15:00.

„Wembley, újra itt vagyunk!” bővebben

Beragadt a fék

CrestKét és fél hónapig tökéletesen működött minden (húsz meccsen át), aztán egyszerűen beragadt a fék.

Van ilyen, de sürgősen helyre kell kalapálni a hibát, mert ez így nem maradhat. A legjobb lehetőség az újrakezdésre a ligakupa finálé főpróbája holnap a Sunderland ellen.
„Beragadt a fék” bővebben

Sunderlandi hajtóvadászat

Tavaly és tavalyelőtt is 1:0-ra kapott ki a Stadium of Light-ban a csapat, 1987 óta ha november 10-én meccs van, nem nyerünk (három vereség és egy döntetlen ezen a napon), Poyet kezdi gatyába rázni csapatát, nálunk pedig egy sérüléshullám csapott át a fejünk felett.

Előjelek? Kit érdekelnek, bíztunk a sikerben. Már megint mi voltunk a hülyék…

„Sunderlandi hajtóvadászat” bővebben

Bestiális november

Ezt is megértük, a legjobb tizenhat között a csapat a Bajnokok Ligájában!

Harmadik nekifutásra csak összejött, sima meccs, három duplázó és egy triplázó kedd este, holnap pedig folytatódhat a nagy novemberi menetelés.

„Bestiális november” bővebben

Egy kis dagonya Hong-Kongban

Végre vége az ázsiai hakninak, a csapat hamarosan visszatér Európába. A gyötrelmes alapozás és a rettentő körülmények, a Tusványos posványos pálya jutalma a „Barclays Asia Trophy” díszes serlege. Megvan az idény első trófeája, juhéj!

„Egy kis dagonya Hong-Kongban” bővebben

Kötelező vereség letudva

Ezúttal is mi húztuk a rövidebbet a SoL-ban, és ezúttal is elmaradt a tőlünk elvárható teljesítmény. A Sunderland játékosai haraptak, csíptek, mentek, ahogyan azt ellenünk általában teszik, győzelmük megérdemeltnek mondható, meddő mezőnyfölény és brilliáns hálóőr ide vagy oda, érett már nekünk egy vereség, és ez a teljesítmény rá is szolgált erre az eredményre.

„Kötelező vereség letudva” bővebben