Két és fél hónapig tökéletesen működött minden (húsz meccsen át), aztán egyszerűen beragadt a fék.
Van ilyen, de sürgősen helyre kell kalapálni a hibát, mert ez így nem maradhat. A legjobb lehetőség az újrakezdésre a ligakupa finálé főpróbája holnap a Sunderland ellen.
A szombati meccs nem volt valami szívderítő. Egy olyan Premier League meccsről nem lehet túl sokat regélni, ahol két-két kaput eltaláló lövés született csapatonként, kimelni a mezőnyből pedig csak középhátvédeket lehet.
A felállás annyiban módosult a Chelsea elleni rangadóhoz képest, hogy nem védő játékos (Demichelis) játszott Yaya mellett, hanem Milner.
Én nagyon bírom James-t, ahogy a széles, esetlennek tűnő mozdulataival szopatja a bamba védőket, vagy ahogy elereszt egy embertelen nagy bombát, de most nem ez volt. Inkább a levegőt szívta el Yaya elől.
A középső középpályás poszt egy-két sérülés miatt ekkora fejfást okoz… Nem gondoltam volna. Érdekes amúgy, hogy eközben Birminghamben Emyr Huws Charlton elleni idegenbeli meccsen (2:0-ra győztek) megint a csapat egyik legjobbja volt, gólpasszt is adott.
Szóval középre tuti jön valaki a nyáron. Az első jelölttel kapcsolatban egyelőre elellentmondásosak a hírek Fernando-ról, van aki szerint hosszabbított a Portóval, mások szerint fixen aláírt a City-be.
Jó hír, hogy tegnap Nasri és García (Agüero és Fernandinho még odavan legalább egy hétig) is a csapattal együtt edzett, az már kérdés, hogy mikor lesznek bevethetőek, gondolom a Barca ellen össze akarják pakolni őket.
Az egész meccs elég pocsékra sikeredett, nem mondom, hogy nem akartak a srácok, de nem ment nekik, az biztos. Ha nem a Norwich az ellenfél, innen sem hozunk el pontot, vagy ha Ricky van Wolfswinkel egy klasszissal jobb csatár, akkor az iksz sincs meg… Apropó Wolfswikwel, a holland alap volt a Yayával történt összeakaszkodásukat nem tartotta szabálytalannak az FA, Ricky reakciója riszpekt!
Az első félidőt még lehetett értékelni. Született két lesgól (Hooper tényleg ott állt, Negredo necc), Jovetics emelése így is a délután mozdulata lett. Negredo pedig egy picit jobban koncentrálhatott volna a fejesénél.
A cserék sem hoztak áttörést, sőt. A pad hervasztó volt. Pantilimon, Richards, Lopes, Rodwell ők a biztonsági tartalékok, be sem jöttek. Džeko? Bejött, de a gyenge JoJo szintjét sem ütötte meg. Kolarov? Bejött, de nem segített semmit a balszélen.
Pocsék. Komoly gólhelyzet nélkül. Két meccs gól nélkül. Lépjünk tovább, de sürgősen!
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló.
A Sunderland éppen nem kieső helyen áll jelenleg, egy ponttal van többjük, mint a West Bromnak. A novemberi ellenünkm aratott győzelem után karácsonyig kellett várni az újabb meglepetésre a fekete macskáknak, akkor az Evertont kapták el idegenben (1:0), majd januárban két kiesési rangadót is behúzutak (a Fulham és a Stoke), majd az ősi riválist is legyalúlták (3:0 Newcastle-ben). Amikor mindenki azt hittem minden szép, akkor sikerült kikapniuk a Hull City-től otthon, aztán most jönnek hozzánk, jövő szombaton pedig az Emirates-be. Szép kilátások nekik, nem mondom.
Gus Poyet-et eddig igazán két játékosa tartja felszínen, a kapus Vito Mannone, és a mi kis (volt) kedvencünk, Adam Johnson (január hónap játékosa volt a Premier League-ben). AJ lőtte a legtöbb gólt (7) és adta a legtöbb gólpasszt a csapatból (3).
Carlos Cuéllar, Keiren Westwood és Steven Fletcher sérült, Wes Brown pedig eltiltott.
Március első vasárnapján jön az ‘igazi’ meccs ellenük, irány a Wembley, a ligakupa döntőjében.
Újabb hét, újabb meccsek. Ha a következő három meccset sikerül behúzni, akkor senki sem fog beszélni Norwich-ról, ha nem, akkor lehet egy kicsit rinyálni.
kezdés: 20:45, vezeti: Lee Probert, tv: nincs, stream: erre
2012-ben egy sima hármast kaptak, itt a lecke: