Nincs idő a pihenésre, alig vagyunk túl az idény első idegenbeli vereségén, máris itt van 2012 utolsó bajnokija, a Norwich City otthonában.
A kanárik igencsak kedves ellenfeleink voltak az előző szezonban, a két meccsen majdnem egy tucatnyi gólt kaptak. Ma erre nem sok sansz van, hiszen a támadósorunk nem túl fickós mostanság. Az akciók jól kezdődnek, de amikor a lényegre kellene térni, csak ernyedten pironkodnak. Remélem előkerül a jó forma, vagy valamilyen ajzószer, mert hamarosan nagyobb lehet a baj, mint szeretnénk.
A srácoknak hangyafasznyi pihenőjük sincs, hiszen ismét eltelt egy újabb év, és ismét itt van nekünk egy újabb karácsonyi forduló a boxing day keretében. Kilenc nap alatt 4 fordulót darálnak le a Premier League-ben ezen időszak alatt a csapatok. Ez persze nem feltétlenül örömteli számukra, de nekünk szurkolóknak a szezon egyik legjobb és legizgalmasabb periódusa. Idei karácsonyi ellenfelünk a sunderlandi fekete macskák.
2008. szeptembere óta nem egyszer jelentették ki többen, hogy a Manchester City egy történelem nélküli klub, amely csak játékszer egy dúsgazdag arab kezében. Ezt nemcsak különböző blogokon, fórumokon álnév alatt írogató – divatos kifejezéssel élve – trollok gondolták, gondolják így, hanem korábban a különböző médiumokban is bele lehetett futni ezekbe a baromságokba.
Kicsit hamarabb a kelleténél, de mi megkezdtük már december 22-én ezt a hagyományos szertartást, pontosabban szeretett csapatunk választotta önkéntesen ezt az időtöltést – történetesen éppen a szombati meccs idejére esett ezen furcsa választásuk.
Ez a hét még lazábban kezdődött, mint amilyen a következő kettő lesz. Az év végi, illetve évkezdő hajtás előtt még többet láttuk öltönyben a játékosokat, mint sportszerelésben.
Ez az írás – ahogyan az a címből is kiderül – természetesen Pablo Zabaletáról szól. Hogyan is ne ő lenne minden City drukker álma, amikor is hétről hétre nyújtott pazar teljesítménye mellett kilóg társai közül szerénységével, küzdőszellemével, illetve klubja és a játék iránti alázatosságával.
