Elkezdjük az idényt

Lassan kikecmergünk az uborkaszezonból, hátunk mögött az Eb, megkezdődött a felkészülés, ma már meccset is játszik a csapat. Visszatér minden a régi kerékvágásba.

Ennek apropóján  egy kicsit visszatekintünk az elmúlt idényre, és egy előrenézünk a jövendőbe is.

„Elkezdjük az idényt” bővebben

Díjak, események, érdekességek

A múlt hétfői derbi után, és a Newcastle elleni győzelem előtt egy kicsit lazább programok vártak a Manchester City játékosaira.

Volt itt minden, a divatbemutatótól kezdve, díjátadón át, televíziós rekorddöntésig minden. Sőt, még Joe Hart is Budapesten grasszált két meccs között. Mozgalmas ez az utolsó két hét.

„Díjak, események, érdekességek” bővebben

Tévez már Gallianival komázik

Lassan kezd ébredezni az átigazolási piac az öreg kontinensen, így aztán szivárognak a pletykák az Eastlands környékéről is természetesen. A masszív keret ellenére úgy tűnik, hogy Mancini tényleg komolyan gondolja azt az állítását, hogy nincs elég minőségi embere a csapatban és ezért kénytelen körbe nézni a piacon.

Szó mi szó, anno az ősszel, mikor először pedzegette a fentebb említett problémáját, elég értetlenkedve olvastam a nyilatkozatát. 1-2 sérülés ugyan volt, ettől függetlenül ment a csapat szekere (a BL-t leszámítva persze) és még a rotációt is tudta alkalmazni. Manapság azonban tényleg úgy tűnik, hogy egy kicsit elfogyott a csapat, és megoldást kell találni valahogy a felmerülő hiányposztokra.

„Tévez már Gallianival komázik” bővebben

Hétfő esti hírcsokor

Küszöbön van egy új megállapodás a Manchester City és az Umbro között. Utóbbi három éve szállítja újból a felszereléseket a kékeknek és a szerződésből még további hét év hátra van, ám a felek nagyon megvannak elégedve egymással.

Az új kontraktus szerint közel 200 millió font fog átvándorolni a City bankszámlájára a szerződés végére. De újra tárgyalják a stadionhasználati jogokat és az Etihad-dal való mezszponzorációt is, ezzel valószínűleg ellensúlyozni tudják majd a tavalyi szezon 195 milliós mínuszát.

„Hétfő esti hírcsokor” bővebben

Hírek innen-onnan

A válogatott szünet alatt is szivárognak ki hírek az Eastlands-ről.

Néhányat ezért össze is szedtünk, hogy még gyorsabban teljen az utolsó munkanap a héten.

„Hírek innen-onnan” bővebben

Felgyújtották Tévezt

Persze nem az igazit, hanem csak egy, az arcával ellátott bábút, amire felhúzták a 32-es mezt. Az eset két napja történt, nem messze az Etihad Stadiontól. Képek hajtás után.

„Felgyújtották Tévezt” bővebben

Nasri egyre közelebb

Sajtóértesülések szerint napokon belül megegyezhet az Arsenal és a Manchester City Nasri átigazolásáról. A BBC információi alapján már a vételáron vitáznak a felek, ami olyan 22-24 millió font környékén lesz.

A francia karmestert szinte egész nyáron üldözte Mancini, úgy néz ki lassan beérni látszik a belé fektetett türelem. Ennek ellenére Cook-éknak megvan a B-tervük arra az esetre, ha Nasri szerződtetése mégis kútba esne. Hajtás után kiderül, kiről is van szó.

„Nasri egyre közelebb” bővebben

A hét legfontosabb hírei

Továbbra is az átigazolási hírek tartják legnagyobb izgalomban a drukkereket.

Néhányat most mi is megosztunk veletek, hétvégén pedig már itt Community Shield!

„A hét legfontosabb hírei” bővebben