Egy kupában már négy között

Összejött a terv, a ligakupában négy közé jutott a csapat. Pellegrini nyomatékosan kijelentette: számára minden sorozat fontos.

Ez megvan már megvan, szép lassan jöhet a többi a sorban. Igaz, a többi kiírásban biztosan nem lesz olyan gyenge ellenfelünk a nyolc között, mint ez a Leicester City.  „Egy kupában már négy között” bővebben

Six and the City – S03E03

Bejelentkeztünk. Szemünk a trófeán.

Eszetlen egy meccs volt, már a monitor előtt ülve elfáradtam, a szezon eddigi legjobb meccsét játszotta a csapat, pedig van miből válogatni. Eszetlen, hogy egy héten belül (ok, többen nem játszottak kedden) sikerül két ilyen győzelmet aratni.

Három pontra a listavezető, összerántottuk az élmezőnyt, januárra megfordulhatnak az eddigi tendenciák, újraindul a bajnokság! Erre a győzelemre büszkék lehetünk. Nagyon.

„Six and the City – S03E03” bővebben

Jutalomjáték

Parádé. Nem sok más szó jut eszembe a kedd esti meccs után. A továbbjutás eldőlt már rég, a továbbjutók is, ennek ellenére (emiatt?) remek mérkőzést játszott a csapat Münchenben.

Talpon a BL-ben tavasszal? Ilyen sem volt még, ízlelgessük.

„Jutalomjáték” bővebben

Egy itt, egy ott

Sikerült túlélni a Southamptonba tett kirándulást vereség nélkül, de felemások az érzéseink, hiszen mindenki jobban örült volna egy újabb idegenbeli győzelemnek, de meg kell elégednünk az egy ponttal.

Nem lehetünk teljesen elégedetlenek, hosszú még a december, sajna lesz még nehezebb meccsünk is idén. Egy-egy gól, egy-egy pont ide és oda is.

„Egy itt, egy ott” bővebben

Első ránézésre szorosnak tűnik

Ha csak a végeredményt látjuk akkor azt is hihetnénk, hogy micsoda szoros mérkőzést játszott szerda este a Manchester City a Hawthorns stadionban.

Pedig nem, mert a hazaiknak több mint nyolcvan percig nem sok közük volt a meccshez. Pedig de, mert a védelmünk a Baggies segítségére született, így alakult ki a szoros végeredmény. „Első ránézésre szorosnak tűnik” bővebben

Közel a tökéleteshez?

Egy hete pompás meccset hozott le a csapat, ezen az úton haladtunk tovább vasárnap is (szerdán volt a tét nélküli BL meccs a Plžen ellen, az nem volt tökéletes, de a 4:2 remek lett ‘edzőmeccsnek’).

Szóval a Swansea ellen folytatódott a remek hazai széria, közel vagyunk a tökéleteshez? „Közel a tökéleteshez?” bővebben

Újra otthon

Idén azt hiszem a legkönnyebb dolga novemberben volt a csapatnak (azért a sunderlandi meglepi nem hiányzott).

Ellenben a december kemény lesz. Kilenc meccs öt hét alatt, cserébe az első könnyűnek ígérkezik. A (szombati meccsek után) tizenegyedik Swansea City érkezik az Etihadba.

„Újra otthon” bővebben

The Boys Are Back in Town

A fiúk visszatértek Manchesterbe, végre folytatódik a bajnokság.

Ma a Tottenham látogat az Eastands-re, érdekes meccs lesz ez, az elcsépelt szófordulattal élve: sorsdöntő.

Beárazás folyamatban.

„The Boys Are Back in Town” bővebben