Eltűntünk. Már jó ideje. Ennek több oka is van: egyrészt, a csapat az elmúlt szezonban mutatott igencsak visszafogott teljesítménye nem túl sok motivációt szolgáltatott az írásra (így megy ez, ha az ember egy olajos csapat divatzsoldosdrukkere ugyebár), másrészt a mindennapi munka mellett helyett maximális fordulatszámon pörög a fesztiválszezon is, amely további idő- és energiaegységeket szív el az ember szabadidejéből, ergo kurvára nehezen vesszük rá magunkat, hogy a közel 40 fokos hőségben odaüljünk a laptop elé átigazolási pletykákat pötyögni két Krúdy-fröccs között. Ez a csonka poszt is csak azért született, hogy legalább egy minimális életjelet mutassunk, hogy voltunk, vagyunk és remélhetőleg leszünk is a későbbiekben.
Author: Kid21
Amikor a másodosztályért döntőztünk a Wembleyben…
Tizenhat évvel ezelőtt játszotta a csapat az egyik legfontosabb meccsét, ever a Wembley-ben.
Bizony volt olyan időszak a Manchester City történelmében, mikor nem az FA Kupa vagy a Community Shield volt a tét az angol futball szentélyében. 1998-ban klub elérte története mélypontját, kiesett a harmadosztályba. Tette mindezt Premier League alapítótagként és KEK-győztesként. Az 1998-1999-es szezont tehát a Football League Second Divisionben kezdte meg.
„Amikor a másodosztályért döntőztünk a Wembleyben…” bővebben
Az angol Hampden
92 esztendeje, hogy a klub elköltözött a Hyde Roadról, és ma van 12 esztendeje annak, hogy a manchesteri kékek elhagyták a brit foci egyik legtradicionálisabb stadionját, a Maine Roadot. Egy poszt formájában most megemlékezzünk az „Észak Wembley-jéről”.
A Hyde Road, amely a Manchester City otthonául szolgált 1887 óta, az 1910-es évek végére igen rossz állapotba került. Az első világháború alatt a stadiont istállónak használták, ráadásul a 40 ezer nézőt befogadó Hyde Road kezdett szűkössé is válni. Egyre több mérkőzésen fordult elő, hogy több száz drukker egyszerűen nem fért be a stadionba 1-1 bajnoki alkalmával, holott fizettek a jegyért. A vezetőség nagy dilemma előtt állt. A stadionbővítés csak részben lett volna lehetséges, a Gorton/Ardwick körzetet pedig nem szívesen hagyták volna el.
Birminghamben a kilencedikért
Idén is elérkeztünk a szezon egyik legizgalmasabb szakaszához, amikor is a világ futballszerető társadalma bezabálva, egy emberként ül le a tévék elé karácsony második napján, hogy végre a sokadik töltött káposzta után okot adjon egy minden évben felmerülő szezonális vitatémára a családtagjaival: Muszáj ilyenkor is focit nézni? Igen.
Fordult a kocka
A United mostanra már tényleg kiérdemelte az underdog jelzőt a városban, azaz ahogy Péterünk is nyilatkozta a héten, hosszú idő után megint a kék az uralkodó szín az angol iparvárosban. A 168. derbi esélyesei tehát mi vagyunk, azonban a szempontunkból igen nagy a jelentősége a mai mérkőzésnek, hiszen ha az elmúlt napok gyenge eredményeihez párosulna netalántán egy meglepetés zakó is, akkor Chappy kezdheti keresgélni azokat a vészharangokat a szertárban…
No win, no Beady Eye
Pocsék egy hét áll mögöttünk szó se róla. Nem elég, hogy kedden vadkettőpista eltrollkodott 2 pontot tőlünk egy igencsak felejthető moszkvai kiránduláson, továbbá szombaton egy motiválatlan, takaréklángon égő teljesítménnyel megérdemelten kaptunk ki a West Ham ellen, még szombaton jött egy másik feketeleves is: Liam mothafuckin’ Gallagher bedobta a törölközőt, és twitteren bejelentette, hogy nincs többé Beady Eye. Slap in the face.
Pedig Mangala mindent megtett…
Zsinórban három nyeretlen bajnoki meccs után nagyon itt lett volna már az ideje egy győzelemnek, hiszen a legnagyobb bajnokesélyesnek kikiáltott londoni stoke-klón jó stréber módjára, szorgosan gyűjtögeti a 3 pontokat, így egy esetleges újabb botlás már kényelmes előnybe juttatta volna már az őstapló portugál csapatát. A szerdai önbizalom növelő gála után a tegnapi Hull tökéletes alany volt arra, hogy egy jó meccsel újra rátaláljuk a győzelmek fényes ösvényére a Premier League-ben.
„If you don’t believe we can do that, then you can’t believe in anything”
Talán mindenki emlékszik erre az idézetre. E szavak pontosan 2014. április 17-én hagyták el Manuel Pellegrini száját, egyetlen egy nappal a Sunderland elleni kínkeservesen kiizzadott hazai döntetlent követően. Akkor már szinte mindenki (jómagam is teszem hozzá) lemondott arról a pillanatról, amelyet átéltünk szerda este, azaz, hogy egy parádés hazai győzelemmel karnyújtásnyira kerüljünk a bajnoki címtől.
„„If you don’t believe we can do that, then you can’t believe in anything”” bővebben