Birminghamben a kilencedikért

boxingday1Idén is elérkeztünk a szezon egyik legizgalmasabb szakaszához, amikor is a világ futballszerető társadalma bezabálva, egy emberként ül le a tévék elé karácsony második napján, hogy végre a sokadik töltött káposzta után okot adjon egy minden évben felmerülő szezonális vitatémára a családtagjaival: Muszáj ilyenkor is focit nézni? Igen.

Ezúttal Nyugat-Birminghambe vesszük az irányt, ahol azzal a West Bromwich Albionnal találkozunk, amelyik a legutolsó kilenc tétmeccséből hatot zakózott és igen közeli ismeretségbe került a kieső zóna rémével. Legutóbb például 2-0-ás előnyről voltak képesek elbukni a QPR ellen a Loftus Roadon, ami jól mutatja, hogy mentális problémák is súlythatják Alan Irwine, minőségét tekintve gyenge középszerűnek mondható csapatát.

Ami minket illet, a szezonkezdeti nehézségek után úgy tűnik, hogy a sorozatos sérüléshullámok ellenére magunkra találtunk és önbizalommal telve állhatunk bele az ünnepi mókuskerékbe. Az oroszok elleni novemberi Bl-betli óta nem kaptunk ki, sőt, az idén is menetrendszerűen sokat savazott védelem is megbízhatóan áll a lábán: a legutolsó hat tétmeccsen mindössze egy kapott gólt tudunk összeszámolni. Igaz, támadók hiányában most nem fossuk a gólokat, de kit érdekel, ha sorozatban daráljuk be a kötelező győzelmeket. Külön kiemelendő az összeállt Mangala-Demichelis belső védő kettős, amely az apróbb hibák ellenére abszolút megbízhatóan és hatásosan működik a nemrég 2019-ig hosszabbító Hart előtt.

Épkézláb csatár híján, most is a középpályásoknak kell majd eldöntenie a meccset. Ezen a poszton szerencsére elég szépen el vagyunk látva jobbnál jobb formában lévő játékosokkal, így nem mondok újdonságot azzal, hogy nagy valószínűséggel a Yaya, Silva, Nasri hármason múlik, hogy hány góllal állítjuk be a klubrekordnak számító 9 zsinórban megszerzett győzelmet.

wbavscit-567x410Hamis kilencesként – Pozo betegsége miatt – nagy valószínűséggel megint Milner fog robotolni Lescotték között, akinek azért annyira nem ment olyan jól ez a szerepkör a Crystal Palace ellen. A fáradhatatlan Jimmy egyébként a kapus posztot leszámítva a pálya minden területén megfordult már nálunk. Nagy kérdés, hogy ezt, illetve a kapott játékidőt figyelembe véve mennyire van megelégedve a helyzetével közvetlenül a szerződéshosszabbítás előtt…

Lampard lízingelése viszont úgy tűnik, hogy biztosan tovább nyúlik (Kaldún valószínűleg szolidan leszól New Yorkba Reynának, hogy Frank pár hetet késni fog…) mivel a pletykák szerint mindkét fél efelé hajlik szerencsére. Azt hiszem abban mindenki egyetért, hogy a szezon igazolására mindenképp szüksége van a csapatnak, főleg annak a fényében is, hogy Yayát az FA Kupameccs után egy hónapig nélkülözni vagyunk kénytelenek.

Legutóbb egy 5 gólos meccsen sikerült győzni a Hawthorns-on:

Élőben sem a mait, sem pedig a vasárnapit nem adja a DIGI, viszont mindkét este felvételről megtekintheti a csatornán az, aki nem nézte streamen.

A mai meccset Clattenburg sporttárs vezeti, kezdési idő 16h.

Hír még: januárban egy 5 napos pofavizitre repül a brigád Abu-Dzabiba Őfelségéhez, februárban pedig megint Barcelonába utazunk,