Ha csak a végeredményt látjuk akkor azt is hihetnénk, hogy micsoda szoros mérkőzést játszott szerda este a Manchester City a Hawthorns stadionban.
Pedig nem, mert a hazaiknak több mint nyolcvan percig nem sok közük volt a meccshez. Pedig de, mert a védelmünk a Baggies segítségére született, így alakult ki a szoros végeredmény. „Első ránézésre szorosnak tűnik” bővebben
Beindult a decemberi nagyüzem, ma újra meccs, Birmingham mellé hivatalos ma este a csapat, a soros ellenfél a West Bromwich Albion.
Győztünk, mindezt úgy, hogy ezúttal legalább bemutattunk a meccs egyik kisebb részében valamit abból, ami tavaly is jellemzett minket. Értsd: attraktív és gólratörő futballt. Elég volt most ez is a három pontra, a második hely bebiztosítása innentől már tényleg csak formalitás. Ja, és Joe Hart idén is aranykesztyűs lesz, gratula!
Manchester városának két büszkesége a Manchester City és az oasis annyira összefonódik egymással, hogy a neves zenekar első kislemezének megjelenésének tizennyolcadik évfordulóján nem tehettek mást a ManCity játékosai, mint, hogy szuperszonikus produkcióval rukkoljanak ki a jeles napon a 
A kényeztető ősz után nehezen indult az év, és még most sem mondhatjuk, hogy felpörögtek volna a srácok. Sőt, az Arsenal elleni meccs is alaposan megfeküdte a gyomrunkat, még jó, hogy beszereztünk néhány gurigával