A ligakupa döntő olyan lett, mint amilyennek egy angol kupadöntőt elképzelünk. Keményen küzdő ellenfél, kevés izgalom és a végén nyert a kedvenc csapatunk. Tökéletes vasárnap.
Ez lett zsinórban a harmadik megnyert ligakupája a City-nek.
Címke: wembley
Etihad South
A Manchester City olyan, mint a Spurs volt, már-már hazajár a Wembley-be az elmúlt tíz évben.
És ha már otthon volt a csapat — a hazai pálya előnyeit kihasználva — többnyire jó szájízzel térhetett vissza északra.
Most ebben a posztban a 2020-ban aktuális (első?) Wembley meccse előtt csokorba szedtük az elmúlt évek bőséges termését.
Újra irány az Etihad South. WEM-BER-LEE!
Az Aranycsapat esszenciája a Revie-tervben
Ma van a nevezetes londoni Anglia – Magyarország mérkőzés, azaz a 6:3 65. évfordulója. 1953. november 25., sok szempontból sorsfordító dátum.
A legendás magyar Aranycsapat játéka nagy hatással volt a világ labdarúgására. Nem volt ez alól kivétel az angol labdarúgás, azon belül is a Manchester City sem. A magyar csapat egy radikálisan új felállást alkalmazott, ennek pedig a mélységből induló Hidegkuti Nándor volt a kulcsszereplője. Ugyanezt a szerepet az a Don Revie töltötte be a City-ben, aki inkább a Leeds United menedzsereként maradt meg a futballszeretők emlékezetében, holott az 50-es években az egyik legsokoldalúbb játékosnak számított Angliában. Hajtás után röviden arról lehet olvasni, hogy hogyan is vált a Manchester City az 50-es évek közepén kiesőjelöltből, a szigetország egyik meghatározó csapatává.
Pep első angliai trófeája
Megvan. Megérkezett Guardiola első angliai kupasikere. Nem mondanám, hogy menetrend szerint, hiszen tavaly nem kapott a kis kezébe semmit. Ez pedig először fordult vele elő pályafutása során, így idén jönnie kellett a trófeának. Trófeáknak.
Nem volt érdekes, nem volt jó döntő. A City sem a szezon legjobbját produkálta, de az Arsenal miatt néha már kellemetlen volt nézni a meccset.
Mindentől függetlenül kupát nyerni mindig fasza. 2018-ban ez volt az első.
A Pudli kétszer – azaz a mámor és a gyötrelem
A hihetetlenül rapszodikus teljesítményünk nem eredményezhetett mást, mint, hogy a csapat (ha nem is simán) megnyerte a ligakupát vasárnap a Wembley-ben! Csodálatos, két év után újra egy trófea!
Hogy ne vidámkodjunk annyira, szerdán újfent a pudli volt az ellenfél, Liverpoolban. Ott persze –- szinte törvényszerű volt, mondani sem kell – a hazaiak apróra szaggatták a csapatot.
Ezt felejtsük el gyorsan, örüljünk még egy kicsit a kupagyőzelemnek!
This is the trip… the best part… Wemberlee
A Manchester City szezonjának (úgy tűnik…) legérdemlegesebb része immáron a ligakupában ölt alakot, hangolódjunk tehát a wembley-beli utazásra, amely remélhetőleg majd egy felejthetetlen mérkőzést foglal magába.
The best part of the trip
Bár az észak-angolok többsége mindig egyfajta kicsinyes lenézéssel, vagy legalábbis nevetség tárgyát képező hangsúllyal illeti meg ezt a futballszentélyt, ha éppen csapatuk tesz oda látogatást, akkor tudják, hogy végre valami igazán izgalmas és csodaszép várhatja ott kedvenceiket. A Wembley a történelmet írja, klubok és válogatottak történelmét, ez alól korántsem kivétel Manchester legkedvesebb alakulata.
Akármennyire is derogál egy kiutazó City szurkolónak ellátogatnia a csúnya és sznobista arénába, a WEM-BER-LEE-be, ahol a szerinte sokkal gázabb IN-GER-LUND játssza hazai meccseit, valahogyan a hangulat és az ott örök időkig elmentett emlékek felejthetetlenné, sőt varázslatossá teszik az egész jelenséget.
’56-ban nemcsak kupagyőztes lett a City a Birmingham ellenében, de Bert Trautmann például ekkor avanzsálódott a futballvilág igazi legendájává. 1969-ben is itt sikerült elhódítani a rangos trófeát, ’76-ban a Ligakupa lett elnyerve ebben a stadionban, Tueart, Royle, Doyle és Barnes vezetésével, hogy aztán harmincöt évvel később újra megdicsőüljön a City, immáron az új Wembleyben.
Megéri mindkettőn még egyszer végigmenni, én megtettem, közben le is részegedtem, nem csak a sörtől
A modernkori City mégsem élhette volna meg azt a sok szépet arabékkal, ha nincs 1999, és a híres harmadosztályú playoff. Ha akkor nem jön össze a dolog, ki tudja, mikor, vagy úgy egyáltalán. Lesüllyedni egy nagy múltú klubnak a harmadosztályba, majd nem feljutni egyből, az bizony komoly és végzetes csapást mérhet a delikvens csapatra.
De nem akkor, ha a csapatodban van Paul Fuckin’ Dickov és Kevin SuperKev Horlock. Két megjegyzés az olvasónak, hátha eddig nem lett volna ezekre figyelmes: az ellenfél menedzsere bizonyos Tony Pulis volt, aki azóta a favágást is egészen új dimenziókba léptette, és ha nagyon benne van az ember az összeesküvés-elméletek témákban, talán arra a gondolatra is kapós lesz az agya, hogy ugyan vajon miért éppen mindig a City meccsek után rinyál Pulis amiatt, mekkora különbség van a két keret között, nem mondjuk egy Chelsea vagy United meccs apropóján.
A másik; Pulis mellett legalább annyira közismert arc manapság is Mark Halsey, aki csak ezen meccs indítékából akarva-akaratlanul emlegetett alakja lesz a City históriájának még évekig, hiába egy túlsúlyos, ördöggel lepaktáló vadbarom.
Az ember videót néz, ezzel párhuzamosan szöveget értelmez, majd kétszeri orgazmusban részesül egyazon pillanatban
A lényeg, hogy a Wembley valami ilyesmit szolgáltat a nagyérdeműnek. Az ilyenekért megéri odamenni, de ezért megérte odamennie a Milwallnak, Chelsea-nek, Wigannek egyaránt. Hogy innen ki fogja tovább bővíteni történelmét valóban számottevő sikerrel (=trófea), még kérdés. Mindenesetre, Wembley, we’re there for the taking, hogy egy lehetetlen módon fordítható frázissal éljek.
Ezt éljük át
Reméljük azonban, hogy emellett eljön majd még ennek is az ideje:
Hazai kupadöntők – III. rész
Visszatérünk a Manchester City hazai kupasikereit taglaló sorozatunkhoz (az első két rész Hazai Kupadöntők – I. Rész
Új sorozatunkban egy kis történelmi kirándulást teszünk a Manchester City múltjába hogy hová?! mi a faszt szívtál?! nincs is nekik olyanjuk, lol. Ez a három részes sorozatunk első része. Felelevenítjük a City legnagyobb hazai kupasikereit, rengeteg képpel, és videóval illusztrálva.
Hangolódás a Liverpool elleni kupadöntőre