Stoke City? Csak otthon.

Jól sikerült az új esztendő első meccse, simán hozták le a srácok.

Stoke City? Ezentúl ha lehet, csak hazai pályán fussunk össze.

„Stoke City? Csak otthon.” bővebben

Kötelező vereség letudva

Ezúttal is mi húztuk a rövidebbet a SoL-ban, és ezúttal is elmaradt a tőlünk elvárható teljesítmény. A Sunderland játékosai haraptak, csíptek, mentek, ahogyan azt ellenünk általában teszik, győzelmük megérdemeltnek mondható, meddő mezőnyfölény és brilliáns hálóőr ide vagy oda, érett már nekünk egy vereség, és ez a teljesítmény rá is szolgált erre az eredményre.

„Kötelező vereség letudva” bővebben

Karácsonyi böjt

mcfc.co.ukKicsit hamarabb a kelleténél, de mi megkezdtük már december 22-én ezt a hagyományos szertartást, pontosabban szeretett csapatunk választotta önkéntesen ezt az időtöltést – történetesen éppen a szombati meccs idejére esett ezen furcsa választásuk.

A három ponton kívül nincs nagyon minek örülni.

„Karácsonyi böjt” bővebben

Playing like champion

Az utóbbi években kialakult a csapatnak az a szokása, hogy egyes stadionokban, ha megfeszül sem tud nyerni, máshol meg borítékolni lehet a három pontot.

_64785248_goal-getty.jpg

Ilyen mostanság a Newcastle United arénája is, ahonnan megint viszonylag simán, és jó játékkal sikerült elhozni a három pontot.

„Playing like champion” bővebben

Nem halálos, de fáj, szúr, kellemetlen

Bosszantó egy meccs volt ez. Nem egy szívderítő sohasem egy ilyen kimenetelű városi derbi.

Véget ért két hosszú veretlenségi sorozat, de a világ messze nem, pláne nem a bajnokság.

Feláll, ruhát leporol, gyerünk tovább.

„Nem halálos, de fáj, szúr, kellemetlen” bővebben

Nem sok köszönet

mcfc.co.ukSok értelme nem volt vesződni ezzel a meccsel, utólag megállapíthatjuk – hát még nekünk, szurkolóknak. A streamek legalább annyira ádáz ellenfeleim voltak ma, mint Citynek a Borussia, a két tényező így együttesen pedig egy elég csúnya este okozója lett, mégis jóval bosszantóbb még mindig az Everton elleni hétvégi remi, mint a mai, tulajdonképpen tét nélküli vereség.

„Nem sok köszönet” bővebben

Igazi X-faktor

lopgox.jpegValahogy nagyon, de nagyon bíztam abban, hogy ezt a meccset be tudja rántani a csapat, de mi más is lehetett volna az eredmény, mint az 1:1, hiszen ez volt zsinórban a harmadik pont ilyen végeredménnyel zárult Everton meccs.

Ez az igazi X-faktor!

„Igazi X-faktor” bővebben

Csak a szokásos kimenetel

mcfc.co.ukHa Wigan meccs, akkor győzelem, illetve clean sheet. Ez volt most már a hatodik ilyen meccs gyors egymásutánban ezen ellenfél ellen, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a DW (vagy az elsőnél még JJB?) Stadiumban sosem születik könnyen a három pontunk.

Most sem történt így, ehhez képest még jobban jöttünk ki gólarány szempontjából ebben a fordulóban, mint városi riválisunk, amely odahaza fogadta a West Ham csapatát.

„Csak a szokásos kimenetel” bővebben