Playing like champion

Az utóbbi években kialakult a csapatnak az a szokása, hogy egyes stadionokban, ha megfeszül sem tud nyerni, máshol meg borítékolni lehet a három pontot.

_64785248_goal-getty.jpg

Ilyen mostanság a Newcastle United arénája is, ahonnan megint viszonylag simán, és jó játékkal sikerült elhozni a három pontot.

Nem sok angliai stadionban jártam, de nekem a St. James’ Park az egyik, AZ angol stadionok közül. Remek hangulat, és még a baromi magas lelátó tetején lévő vendégszektorból is jól látni a pályát, ráadásul mostanság még a meccsélmény is pozitív a City szurkolónak itt.

A ‘castle továbbra is megfogyatkozva (és ahogy látszott, megtörve is), a City pedig a rossz szériát feledve, csak két kezdőjátékosát (Kompany és Barry) nélkülözve vágott neki a szombati bajnokinak.

Variációs lehetősége viszont nem sok volt Mancininek, a kispadon Pantilimon mellett két ifista (Razak és Rekik), egy soha be nem cserélendő szélső (Sinclair), két védő (Lescott és Kolarov) és egy csatár (Džeko) foglalt helyet. Hol volt Mario? Ki tudja, de a hírek szerint nem sérült.

A meccs elején a hazaiak nagyon belehúztak, az első percekben. Egy párharc után Nasztaszics fekszik a kezdőkörben, kezd meleg lenni a pite, de a védelem taccsra teszi a labdát. A bedobás után, Kolo mellett Cissé lő hihetetlen mozdulattal kapura, de Hart reflexe a régi. Szöglet után is két kézzel öklözni, majd kidönti a kapufát, úgy neki zuhan.

Egy perc múlva Ábel Anita szabadrúgás, ami továbbfejelték, de Joey kapta el, nem sok hiányzott, hogy Ba érjen oda előbb.

8. perc, Agüero szerez labdát, nagyon szépen felhozza, bepasszol, Tévez lő, Krul lábbal véd, de a partjelző már lenget. Hááát. De nem kell agyalni, hogy mi lett volna, mivel egy percre rá megvan a vezetés!

Egy hosszú labdajáratás után Yaya remekül szökteti a leshatárról induló Nasrit, Samir zseniálisan középre passzolt, jött Agüero, akinek nem volt nehéz dolga. 0:1.

13. perc. Silva cselezget, összejátszik Agüeróval, a visszakapott labdát bepasszolja, ha Tévez át tudja venni a labdát egyből, 0:2, de Krul újfent lábbal hárít. De a bakter megint lenget, újabb les…

Nasri nagyon önzetlen hangulatban volt, a 15. percben is ígéretes szituációban középre ad, de most Tévez lekési a kicsit erősen belőtt labdát.

A City passzolgat a saját térfelén, a lelátón meg harsog a Mancini dal.

A 20. perc igazi álomakciót hozott. Zabaleta sarokkal tart bent egy labdát, néhány flikk-flakk a szélen Zabman és David között, pillanatok alatt a tizenhatoson belül a labda, de Silva sem lő, hanem bead, a ‘castle pedig felszabadít. De nincs elveszett labda, újrakezdik a srácok, újra David előtt a lehetőség, aki bepasszol az ötös elé, Agüero nagyon okosan nem avatkozik játékba, Nasri meg pár lépésről a kapufát találja el, Agüero lövi rá a kipattanót, de Williamson berepülve ment. Mi van itt?!

Aztán jön egy kicsit a Newcastle is. A 25. percben Cissé elől kell Hartnak lábbal tisztázni, majd Williamson lövését öklözi el pár másodperc múlva. Joey is csak mosolyogni tud, olyan meleg volt a szitu.

28. perc a jelek szerint ez mostani recept, Nasri elfut és bead, hátha középen érkezik valaki, persze, hogy érkezik, most Agüero, de Sergio mellé lő.

Olyan szinten szabdalták Nasrit (érthető, félelmetesen jól tolta), hogy nem bírta ki a szünetig sem, Kolarov jött be a balszélre

38. Silva és Tévez vezette rá a labdát a védelemre, Carlos lövése után jöhet a szöglet. Silva beível, Nasztaszics és García szinkronban ugorja le Perch-t, Javi fejel, Santon lábán megpattan, de 0:2!

A második félidőben a Newcastle mindent bevetett, hogy visszatérjen a meccsbe. A Citynek sem tett jót Nasri kiválása, és a szarkák erőfeszítésének elég hamar meglett a gyümölcse. Egy hazai szöglet után Silva röviden fejelte ki a labdát, Coloccini visszatette rögtön, a védelem rosszul lépett ki, Ba egyedül maradt. 1:2. A szenegáli úgy fejelte meg a labdát, ahogyan sokan lőni sem tudják.

Igazán akkor lehetett volna izgulni, ha pár perc múlva Cissé belövi hatalmas helyzetét, de szerencsére nem így lett, szépen lassan fogyott az energiájuk, és a helyzeteik is egyre veszélytelenebbek lettek.

A City közben teljesen berendezkedett a kontrára, nem siettek sehová várták a lehetőségeket. Közben Kolarov is megsérült, jött a csere helyett Džeko.

A 78. percben egy őrületes Zabaleta-Agüero-Silva-Tévez összjáték végén Pablo adott középre, Yaya pedig egy elképesztő dupla-köténygólt szerzett. 1:3.

A biztos vezetés tudatában Mancini is meghúzta a tutit, Tévez le, Lescott be.

Egy nagy helyzet még maradt a végére is, 87. percben Agüero nem volt olyan önzetlen, mint Nasri a meccs elején, így önmaga baszta el a ziccert, ahelyett, hogy helyzetbe hozta volna Džekót.

Mancini jól kitalálta a taktikát, a szélről belőtt labdákkal, és a lapos, pontos lövéssekkel nem tudtak mit kezdeni a hazaiak.

Az egész meccsen csak egy bosszantó volt, a sportsdirect reklámja, 70% off. Huh, nagyon kellett kényszeríteni magamat, hogy ne menjek fel a honlapjukra, pénzt szórni (jelentem, egyelőre sikerült).

Nem igazán volt gyenge pontja most a csapatnak, mindenki kitett magáért, én sem tudom másképp jellemezni a teljesítményüket, mint a sky sports kommentátora: „Playing like champion„. Mondjuk ez az első félidőre volt igaz, de kösszépen!

A meccs jegyzőkönyve, és az összefoglaló:

Melyik gól tetszett jobban? Mondd meg itt!