Manchester City Blog – Pride In Battle
Magyarország első számú Manchester City blogja / The No. 1. Manchester City blog in Hungary.
Érdekes meccset hozott a legutóbbi bajnoki forduló. Érdekes volt inkább, mint izgalmas, a tavalyelőtti bajnok nyomokban emlékeztet már csak Ranieri ütős csapatára.
Az első félidőben a City a saját dolgát nehezítette meg, aztán a másodikban az élete egyik legjobb negyvenöt percét produkáló Sergio Agüero vezetésével szét lettek kapva a Rókák.
Mint egy éhes farkas, úgy tépi szét egymás után a szembe jövőellenfeleket a csapat.
Tényleg nincsenek szavak a City-re. Sikerült úgy feltörölni a padlót a Spurs-szel, hogy három alapvetően játékeleme a csapatnak — kiemelkedően magas passz szám hátul, a labdabirtokolás totális kontrollja, és rengeteg elpuskázott ziccer — nem működött, de sikerült úgy alkalmazkodni az ellenfélhez, hogy esélyük sem volt a pontszerzésre sem.
A karácsony előtti hétközi ligakupa meccsen pedig a B csapat a nehézségek ellenére — a bíró volt a nehézség — kiharcolta a továbbjutást Leicesterben.
A karácsonyi őrület miatt két részre bontva tekintünk vissza a közelmúltra, a következő csomagban a Bournemouth a Newcastle elleni meccsek fognak csücsülni.
Sajnos az év végi hajtás miatt feltorlódtak a beszámolók, rég volt ilyen, most az utolsó októberi és az összes eddigi novemberi meccset átfutjuk.
Ez szám szerint öt meccs, és szám szerint öt győzelem. Nagyon imponáló sorozat. Több, mint imponáló.
A bajnokságban nyolc, a bajnokok ligájában hat pont az előny. Tetemes. Több, mint tetemes.
Ezek a három pontok is a zsákban, a pontokon túl azért és értékesek, mert egyiken sem játszott igazán jól a csapat, mégis (viszonylag simán) meglett a tizenöt pont. Őrület.
Sikerült végre elkapni a bajnokot!
Az utóbbi három bajnoki közül csak 2015 utolsó meccsén, idegenben sikerült egy izmos 0:0-át kisajtolni 2016 bajnoka ellen, utána kétszer tátott szájjal rohantunk bele Mr. Garrison fő művébe.
Most — nem kis szerencsével — sikerült legyőzni őket. Ideje volt.
Milyen is a mostani Manchester City?
A félénk, de helyes srácot kezelésbe vette a legzseniálisabb randiguru. Látszólag minden szuper. Működik a guru taktikája. Tökéletes a megjelenés, lehengerlő a duma, a csaj bekerül az ágyba, de a dákó 82 perc előjáték után áll csak fel. Ki fogja ezt kivárni?! Kínos.
Na, ilyen a mostani Manchester City.
A Chelsea elleni meccs után három fő okot jelöltem meg, hogy mitől nem megy a szekér: a védelem, a mentális állapot és a csatárok impotenciája. Ez nemhogy javult volna, tovább romlott.
A harmadik percben jött Jamie Vardy. Egy rosszul előrevágott labda, amit megszereznek, pár jó passz, Vardy meg megoldja. 1:0. Nem működik a három védős rendszer, ezt ki lehet jelenteni.
Az ötödik percben már 2:0. Slimani második gólpassza után King bevágja. A védelem mi a francért nem tud felszabadítani?!
A 20. perc a tavalyi Leicestert idézte — mennyire tudtam, hogy mi fogjuk kihozni ezt újra belőlük?! —, megint pár húzás a saját térfelükről indult akcióban, Mahrez úgy passzolta el a labdát Stones mellett, mintha ott sem lenne, Sagnanak és Kolarovnak meg esélye sem volt, a felgyorsító Vardy hátát nézték csak, Bravo fekszik, 3:0.
A negyedik a 78. percben jött. Stonesnak ez volt a második gólpassza mióta a City-be igazolt. Igazából nincs szó rá, milyen amatőr ligás gól volt. Vardy hármas — eddig két gólja volt a ligában, de kaput sem talált több száz perce, tipikus —, 4:0 oda, pofa leég.
Bravo meg? Csak úgy van. Kötelező elem, mert kell egy kapus. De ilyen kell?! Igen, ezerszer hallottuk, hogy Pepnek ilyen kapus kell. Oké, csak egy kicsit gyors a tempó, a teljes védelmet átszervezni és egy tájidegen — amúgy tényleg jó — kapust hátrarakni. Tetézzük a saját bajunk.
A hat legutóbbi a kapujára menő lövésből öt gól lett — az első félidőben védte Mahrez nagy helyzetét —, nem csoda, hogy előkerültek a lelátón Joeyt éltető dalok. Nehéz lesz innen feltörni.
A második félidőben azért javult a csapat — ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy 3:0-nál kiengedett a Leicester —, az ötvenedik percben lenyomott tűzijáték — azaz a rárúgom, visszapattan, újra próbálom, kijön — vagy miszösz jól jelezte, de az egészet áthatotta a verejtékszag. Gépiesen csinálta a csapat a dolgát. A hazaiaknak nem kellett a labda, majd 78%-ban volt nálunk a bőr, 91%-os passzpontosság, 19 kapura lövés. Szép — már akinek ez szép —, de sokat nem ér.
Próbálkozás volt bőven, de az első kaput eltaláló lövésre — ami gól is lett — 82. percet kellett várni. Kolarov szépen betekerte, rendben volt a gól. 4:1. Az már kevésbé volt rendben, hogy a csapat legjobbja az az Aleks volt, aki a három védő egyike, de ő sem a védőmunkájával tűnt ki. Paradoxon, de mégsem az, ez most a valóság.
A második gólnál is ő küldte remekül be a labdát, Nolito meg minta szerint verte be. 4:2. Jó reggelt, fiúk. A totális lebőgés így elmaradt.
A lecke bebiflázva, de ez csak magolás volt. Gépiesen, minden extra, szív és fifika nélkül. Kevés.
A csődöt mondott védelem mellett Silva, Gündogan és Iheanacho volt a nagyon gyenge láncszem.
Lekapva először Kelechi és Navas lett az 58. percben, jött Yaya és Sterling. Nagyot nem dobtak ők sem a dolgon, tíz percre rá váltotta Ilkay-t Nolito, na, ő már hozzátette a magáét.
A tizenöt meccsen behúzott harminc pont a legsikeresebb menedzseri bemutatkozások közé tartozik (Mancini és Eriksson rekordja lett beállítva), de ha a hét végén ez a szám nem lesz harminchat, nem lehetünk elégedettek.
A megszokott receptre túl hamar jött a siker. Mindenki — én is — simán azt hitte: nem csak Anglia, hanem Európa egyik legjobb csapata épül. A baj az, hogy nem csak én, mindenki ezt hitte. Pep is, a csapat is. B terv meg nagyon úgy tűnik, hogy nincs.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
A megismételt kupafordulóban végre sikerült győzni, de a csapat megint a saját dolgát nehezítette meg.
Rövid poszt a sikerrel hozott ismétlésről, a győzelem meglett. Örüljünk neki.
Igazából semmi meglepő sem történt az Etihadban szombat délután.
Nyert a Leicester, simán. Ahogy ebben a szezonban eddig, a csapat most sem tudott normális teljesítményt nyújtani a kellemes manchesteri februárban, így a Rókák szépen hazabattyogtak a megérdemelt három ponttal. Baromira mondjuk nem is bosszantott, megérdemelték.
Mindenki emlékszik még Mancini utolsó szezonjának lecsengésére, és az azt jellemző temetői hangulatra. Kicsit arra emlékeztet a jelenlegi helyzet, pedig se nincs még az évadnak vége, se nem tudunk arról, hogy a játékosoknak időközben a faszuk kilenne elegük lett Manuel bácsiból. A szezon még nagyban íródik, és némi esély még mutatkozik arra, hogy komolyan vehető reakcióra fussa a csapat részéről. Ehhez azonban sokkal jobb együttműködést kéne mutatnia Pellegrininek és a játékosoknak.
