A legjobb debütálások égszínkék mezben 

Ezt a posztot, amelyet már jópár felületen, jónéhány alkalommal frissítettünk, azoknak a játékosoknak szenteljük akik rögtön az első mérkőzésükön valamilyen maradandót tudtak nyújtani (tétmeccsen a felnőtt csapatban).

Gól, gólok, parádés teljesítmények, elsőre, égszínkékben (vagy váltómezben, whatever).

Nehéz a választás, de összeraktuk ezt a szubjektív listát, a merítési határvonalat 1981-ben húztuk meg, ez az a szűk negyvenöt év, amelynek jó részét láthattuk magunk is, maradékról pedig még lehet elég pontos  információkat összelapátolni.

Az első fordulóban olyat tapasztaltunk, mint még soha: négyen mutatkoztak be a csapatban, mind a négyen nagyon jó teljesítményt nyújtottak.

Az optimisták már látják, hogy mennyire sikeres lesz ez az idei rebuild, a pesszimisták még óvatosak, hogy egy Wolves elleni meccsből kár bármilyen messzemenő következtetést levonni. Ahogy mindig, az idő majd megmondja, ki egy jó doboz stout, ami csak jobb lett az idővel és ki egy doboz tej, ami a napon maradt.

Nyilván a lenti listán van mindkettőből bőven.

Íme a sorrend, a nagy-szuper debütáns lista, egy kis ki-hol jár most infóval fűszerezve.

„A legjobb debütálások égszínkék mezben „ bővebben

Manchesteri átigazolási körkép I. – A távozók

A két hetes bajnoki szünet megfelelő időpont arra, hogy áttekintsük két részben, kik, mikor, és hová távoztak, ill. honnan érkeztek (a szokás szerint igencsak mozgalmas…) nyári átigazolási szezonban, és milyen teljesítményre voltak képesek.

Ismételten tetemes mínusszal zárt a csapat, de Mancini még mindig elégedetlen a keret összetételével, nincs vége a Tévez sagának… Folyt. köv. januárban?

Tehát: a sok nyári pletyka után végre jöhetnek a konkrétumok!

„Manchesteri átigazolási körkép I. – A távozók” bővebben

Given az Aston Villában folytatja

Shay Given mindenben megegyezett az Aston Villa csapatával, és öt évre a birminghami csapathoz szerződik!

A Manchester City vezetősége is elfogadta az ajánlatot, ami a hírek szerint közelít ahhoz az árhoz, amit a City fizetett a Newcastle-nek, azaz a hét millió fonthoz.

„Given az Aston Villában folytatja” bővebben

Basszus, megint havazik!

Valentin nap, kimegyek a teraszra és úgy érzem magam, mint Shay.