A legjobb debütálások égszínkék mezben 

Ezt a posztot, amelyet már jópár felületen, jónéhány alkalommal frissítettünk, azoknak a játékosoknak szenteljük akik rögtön az első mérkőzésükön valamilyen maradandót tudtak nyújtani (tétmeccsen a felnőtt csapatban).

Gól, gólok, parádés teljesítmények, elsőre, égszínkékben (vagy váltómezben, whatever).

Nehéz a választás, de összeraktuk ezt a szubjektív listát, a merítési határvonalat 1981-ben húztuk meg, ez az a bő negyven év, amelynek jó részét láthattuk magunk is, maradékról pedig még lehet elég pontos  információkat összelapátolni.

Most az apropót az update-re a múlt szerdai BL meccsen, Nándorfehérváron tündöklő Micah Hamilton miatt kell megejteni.

Íme a sorrend, a nagy-szuper debütáns lista, egy kis ki-hol jár most infóval fűszerezve.

„A legjobb debütálások égszínkék mezben „ bővebben

Nem csak egy szimpla második ligás bajnoki

norwich_home_2001_to_02_prog.jpg2001-ben újra a második ligában találta magát a City, ebben a szezonban, pontosan tizenkilenc éve az egyik legőrültebb bajnokit játszotta a csapat a Maine Road-on a Norwich City ellen.

Az évforduló napján erre a meccsre tekintünk vissza. Piros lap ellenére simán megnyert meccs, emlékezetes szólógól.

Tíz ujjat megnyalós meccs.

„Nem csak egy szimpla második ligás bajnoki” bővebben