A megkésett beharang

A betervezett szezonelőzetes bejegyzés nemigen tudta beelőzni a szezont, de azért sosem késő azt bepromózni, elvégre a versenykiírások nagyobb részébe még bele sem csöppentünk.

14-dsc_25730.jpg

Lássuk tehát, mi vár ránk a futó szezonban, illetve mi mit várnánk tőle.

„A megkésett beharang” bővebben

Sok sikert, Manu!

Tegnap végre sikerült kibaszni az egyik régóta a nyakunkon logó ballasztot megtörtént az amit hetek, lassan hónapok óta tudni lehetett, Emmanuel Adebayor végleg a Tottenhambe igazolt. 

emmanuel-adebayor-celebration-manchester-city-arsenal.jpg

Tudtuk, hogy megy, bár egy jó kis plalya, nagyon nem fogunk sírni utána. Lehetett volna belőle egy legendás City játékos, de nem jött neki össze.

„Sok sikert, Manu!” bővebben

Venni, vagy nem venni: az itt a kérdés.

Miközben a csapat a távoli keleten haknizik készül fel a következő szezon kihívásaira, addig a klubvezetés sem tétlenkedik és javában tárgyal a lehetséges érkezőkkel kapcsolatban.

Persze idén nyáron már nincs az a hatalmas pezsgés a csapat körül, mint mondjuk az elmúlt három évben, de abban biztosak lehetünk, hogy most is kerül 1-2 „nagyobb hal” Mancini bevásárlókocsijába, a legfrissebb hírek szerint két héten belül akár. A kiszemelt játékosok személyét nagyjából már mindenki kívülről fújja, de érdemes egy kicsit összefoglalni az elmúlt hetek pletykáit a piacon, hátha véletlenül eltrafáljuk valamelyik célpontot.

„Venni, vagy nem venni: az itt a kérdés.” bővebben

A tavalyi fecskék II.

Ahogyan tavaly, most is a szezon vége felé górcső alá vesszük az egy évvel ezelőtti igazolásokat. A tavaly nyári érkezőket (meg a téli Pizarrót) egy 1-től 5-ig tartó skálán osztályozzuk a jelenlegi szezonban nyújtott teljesítményük alapján. Alanyaink szigorúan azok lesznek, akiket elsősorban az első csapat keretéhez szerződtettek (az ifjúság korú játékosok, tehát Suárez, Scapuzzi, Rekik és Gunn így kimaradnak a felsorolásból).

sergio_2011.jpg

Hajtás után bizonyítványosztás.

„A tavalyi fecskék II.” bővebben

Kedd esti unaloműző

A szezon vége felé haladva, egyre több átigazolási pletyka üti fel a fejét a csapattal kapcsolatban. A legtöbb, főleg a csatárokkal foglalkozik. Ezen talán nem is érdemes meglepődni, hiszen a támadóink góltermékenysége (főleg idegenben) az utóbbi időben eléggé „aszályos„, így természetes, hogy az angol média elkezdett a nevekkel dobálózni. A legnagyobb helyi manchesteri lap például azt találta írni, hogy Agüero kivételével teljes támadókiárusítás kezdődhet a nyáron, amivel akár 100 millió font körüli bevételt is elkönyvelhetne a klub.

„Kedd esti unaloműző” bővebben

Szülinapi ajándék

Nagy ajándékot kapott a 25. születésnapjára a 14-szeres, nagyra nőtt (203cm) román válogatott kapus a Manchester City vezetőségétől!

„Szülinapi ajándék” bővebben

A nagy fogás?

Hivatalos, David Pizarro (minimum) fél évig a Manchester City játékosa lesz.

Nem lehet előre senkit sem megítélni, de egyelőre nem tűnik az évszázad fogásának az alacsony, a nyugdíjkorhatár elérése előtt álló chilei középpályás.

„A nagy fogás?” bővebben

Zárul az átigazolási piac

Ma zárul a téli átigazolási szezon, nem volt olyan mozgalmas mint a nyári, sem az érkezők, se a távozók terén, de most is van néhány érdekes pletyka ill. tény.

Az éjfél még messze, addig bármi lehet. A poszt frissül.

„Zárul az átigazolási piac” bővebben