Nagy divat mostanság az angol válogatott gyenge szereplése kapcsán felemlegetni a PL-t egyre inkább ellepő idegenlégiósokat. Néhány hete Greg Dyke, az FA elnöke szólalt meg a témában, majd a bucira vert United csapatának a védője, Rio Ferdinand fakadt ki amiatt, hogy a City-Newcastle idénynyitón mindössze 3 angol játékos volt a pályán a kezdősípszó felhangzásakor. A mai nap pedig az egyik legnagyobb bulvárlap kongatta meg a vészharangokat, éppen a tegnapi derbi kapcsán, ahol a hazaiak 10 légióssal döngölték földbe a városi riválist. Sajnálatos módon ezt az írást Anyánk, az NSO is szépen átvette, majd megosztotta velünk. Ezt pedig már mi sem hagyhatjuk szó nélkül.
Author: mgyuri
Egyszerűen: nyerni kell.
Itt az ötödik forduló, de már nyakunkon is a városi derbi. City – United, elcsépelt duma, hogy ez a meccs mindig, minden körülmények között rangadó, de most ez hatványozottan igaz.
Talán túl korán jön a MU, a csapat még távolról sincs kész, de mi lehetne nagyobb lökés a jó irányba, mint egy győzelem.
Persze ilyenkor szokott a vége egy „kellemes” 0:0 lenni, de ez csak konzerválná a mostani helyzetet, ma tovább kell lépni. Győzni kell!
Ízletes volt a túra
Nemcsak a pultosok és a hazai, illetve kinti szurkolók tettek ki tegnap magukért, szerencsére a csapat is, amely második félidei mészárlásával végre győzelemmel kezdett a BL-ben.
Egy jó pilseni
Ma este végre elindul a Bajnokok Ligája, Csehországban kezdi meg a menetelését(?) a csapat.
FC Viktoria Plzeň – Manchester City FC
Nehéz mit írni, a modern football antikrisztusa látogat a régi foci egyik utolsó bástyájába. Ebből a városból származik a világ egyik legfaszább söre, rajtunk kívül ki szeretné, hogy a ma Manchester City győzzön?! Valahol belül, még mi sem. Na jó, de.
Tuti a pokolra kerülünk…
Nulla meg még egy
Egy jó pilseni
Most indul csak igazán
Vége az átigazolási szezonnak, lefutottak az első meccsek, indul a Bajnokok Ligája, egy hét múlva városi derbi, ma pedig olyan stadionba látogat a csapat, ahol még nem nyert bajnokit.
Ma aztán igazán elindul az idény. Előtte átfutjuk mi is volt eddig, hogy mi lesz? Azt nagyban befolyásolja az előttünk álló hét nap.
End of a story: a középpálya esszenciája
Garreth Barry nem egy szupersztár. Nem véletlenül csapott le rá egy újgazdag, a szürke posványból kitüremkedni kívánó klubcsapat akkor, amikor már bőven korban volt. Utólag kijelenthetjük: tizenkétmillió fontért soha rosszabb befektetést. Tökéletes szimbóluma volt annak az átmenetnek, ahogyan középcsapatból elitalakulat lett, illetve aktuálisabban annak is, ahogyan a még merészebb álmokat szövő jelenben többé már nemkívánatos személy a jelenlegi vezetőségnek.