Egyszerűen: nyerni kell.

Itt az ötödik forduló, de már nyakunkon is a városi derbi. City – United, elcsépelt duma, hogy ez a meccs mindig, minden körülmények között rangadó, de most ez hatványozottan igaz.

Talán túl korán jön a MU, a csapat még távolról sincs kész, de mi lehetne nagyobb lökés a jó irányba, mint egy győzelem.

Persze ilyenkor szokott a vége egy „kellemes” 0:0 lenni, de ez csak konzerválná a mostani helyzetet, ma tovább kell lépni. Győzni kell!

 

A múlt heti meccs után előjöttek a hangok (inkább csak suttogások még) Manchesterben, hogy ezért kár volt váltani (a keddi BL meccs sima volt, de akkora volt a különbség a két csapat között, hogy a hármas nem jelent igazából semmit). Én most nem mennék ebbe bele, korai ez még, de az tény, hogy ha ma nem húz nyerőt Pellegrini, akkor ezek a suttogások kiabálássá fognak válni.

Nem volt még sok meccs a szezonban, de sajnos azt kell mondjuk, jól még nem láttuk játszani a csapatot. Volt eddig három győzelem, a nyitó fordulókban, a Newcastle ellen a (PL-ben), és szerdán a Plžen ellen (a BL-ben), összejött egy 2:0 a Hull City ellen augusztus legvégén. Ezeken a meccseken vagy az ellenfél volt piszok gyenge, vagy elég volt tíz perc foci a győzelemhez.

A két pontvesztés meg… A vereség az újonc otthonában nem szívderítő, de a Stoke-kal játszott 0:0-ra kevés jó szó van.

Szóval, ebben a szezonban még nem volt igazán jó meccse a Citynek, ma éppen itt van az ideje.

A múlt heti meccs érdekes volt, oké, hogy többen sérültek voltak, de engem nagyon meglepett, hogy Pellegrini erősebb csapatot küldött pályára Csehországban, mint Stoke-ban. Én kurvaisten, hogy fordítva cselekedtem volna, de szerencsére Pelle a főnök.

A védelem eddig pöpec. Hart eddig hét tétmeccsen (öt a City-ben, kettő a válogatottban) három gólt kapott, azt a hármat is egy meccsen, Cardiffban. A védők remélem ott kimaxolták egy időre a szarvashibákat (pláne Zabaleta).

A walesi kisiklás ellenére a felforgatott védősor is állta a sarat, de azért szerencsére Kompany meggyógyult. Clichy talán, Demichelis és Richards tuti nem lesz a csapatban.

A középpálya közepén minden oké. Yaya eddig olyan, mint egy álom. Nála nem passzol többet senki a bajnokságban, fizikailag a toppon (hála a magasságosnak, idén nincs ANK), önbizalma az egekben, ennek köszönhetően szórja a bombákat, zseni! Fernandinho pedig remek párja Yayának, simán hozza Barry a másfél évvel ezelőtti teljesítményét, labdát szerez és oszt, mindezt szinte észrevétlenül, de ha kell, keményen odalép (nem véletlenül kapta ő legtöbb sárgát a csapatból), ha az előrejátékban is azt tudja nyújtani, mint tavaly a BL-ben a Chelsea vagy a Juve ellen, tényleg vehetetlen lesz a kettősük.

Egy sorral előttük Agüero a biztos pont, tudjuk mire képes, remélem ki is jön belőle ma is az állat.

Navas? Ő olyan nekem, mint az egész csapat. Jó-jó, de hiányzik egy igazán nagy dobás. Itt a lehetőség.

Silva szereplése kérdéses, ha nem ő, Nasri kezd a bal oldalon. Samir nagyon jól pótolta Davidot Csehországban, ha ma játszik, meg fogja oldani a feladatot.

Elől Džeko és Negredo hasonló hatékonysággal működik eddig, a rotáció jegyében ma minden bizonnyal Edin fog kezdeni.

Szerencsére a botlások eddig belefértek, de most hozni kell a három pontot, mert lehet zárkózni a dobogósokra, ha ma nyer (reméljük nem) a Spurs és az Arsenal és mi is, akkor csak két ponttal vannak előttünk, a ‘pool meg a Chelsea eggyel. Győzni kell!

A szomszédoknál a nyár legnagyobb változását még én is nehezen emésztettem meg, hihetetlen, a kérődző piros orr eltűnik a kispadjukról…

David Moyes érkezett az Evertonból, a hírek szerint azért a nyeretlen ötvenéves skót, mert a vén piás őt simán kézivezérlésen tudja tartani anélkül, hogy az apró-cseprő napi dolgokkal nyűglődnie kellene.

Az idényük nem indult rosszul. A Community Shield megnyerésével Moyes a karrierje során megnyert trófeák számát a nulláról egyre tornázta. Már megérte pár kilométerrel arrébb költözni.

Aztán lelépték idegenben a Swansea-t (4:1), majd jött a megtorpanás, 0:0 otthon a Chelsea ellen, majd vereség a nagy rivális otthonában (tessék ma újrázni!). Két meccs rúgott gól nélkül, hmmm. Ma sem kéne ezt erőltetni.

Aztán jött az ébredés a nem túl erős Crystal Palace ellen, amihez (minő véletlen) pöppet egy bíró is hozzásegítette őket (kamutizi), erre Young vérszemet kapott, de az ő tornamutatványa olyan pofátlan volt, hogy inkább sárgát kapott, még Moyes sem tudott elmenni mellette (legalábbis a sajtóban) dorgálta játékosát.

A hétközi BL meccs meg bebizonyította, ha a csatáraik jó napot fognak ki, akkor levernek bárkit, de azért volt a pozitívum is, bemutatták, hogy a védelmük képes gólt kapni egészen érdekes szitukban is, pláne, hogy de Gea még mindig remekül lép ki a kapujából, amikor szöglet rúg az ellenfél.

Igazolni sokat akartak, de végül keveset fogtak. Wilfried Zaha már a télen az övék lett, de csak most csatlakozott a kerethez, mondjuk sokat nem láttunk belőle eddig. Hasonló a státusa a másik fiatal jövevénynek, az uruguayi jobb-bekknek, Guillermo Varelának is.

A nagy fogás Marouane Fellaini (minő meglepetés) a deadline day legvégén esett be, nem Bainesszel csomagban és kicsit drágábban, mint várták. Kellett nekik nagyon a belga (kinek ne kéne?!), még egy életveszélyes ember a csapatba.

RVP idén is zseni. Olyan ösztönös megmozdulásai vannak, hogy csak lesek. Nagyon nagy fogás volt nekik, csak reménykedhetünk, hogy ma kavics kerül a cipőjébe.

Rooney meg a jelek szerint kezd beletörődni (a Premier League legmagasabb fizetése ellenére képes újra meg újra hisztikézni, hogy aztán újra a keblére ölelje Salford népe), hogy nem vitte el senki, kezd megint bedurvulni ő is.

Ha ez a három ember közül kettő jól játszik ma, szarban leszünk.

A hiányzóik: Phil ‘epicface’ Jones, Danny Welbeck, Rafael és a jó ideje beteg Darren Fletcher.

Érdekes pletyka kapott szárnyra a héten, az hogy a City ráhajtott az új Beckhamnek (vagy Giggsnek? a tököm sem tudja) kikiáltott Adnan Januzaj-ra.

<!–

Amúgy meg ki a franc akarna manapság Becks vagy Giggs lenni (a héten azt megtudtuk, hogy Gary Neville senki)?! A vénülő perverzre drapéria figyelmeztet meccsről-meccsre a rémálmok színházában (Giggs will tearing apart), azaz ha nem vigyázol, a te családodat is úgy széttépi, mint a sajátját, vagy a testvére házasságát.

Beckham? A nemrégiben szobrot kapott szeszkazán éppen időben dobta ki a salfolrdi öltözőből a metroszexuális rémet, igaza is lett: az elmúlt egy évtized hangosabb volt a bájgúnár marketing teljesítményétől, mint a sportsikereitől.

Szóval Januzaj, a tizennyolc éves belga (koszovói származású) balszélsőt két éve vették meg az Anderlechtől a hírek szerint fél millió fontért (ez mondjuk tuti kamu, a mu csak nevel, nem vesz senkit), saf még nem számolt vele, de Moyes már elvitte magával az „A” keret alapozására és a szuperkupa döntőn játszott vagy tíz percet, egy hete a palack ellen meg fél órát.

Meglepne, ha tényleg sikerülne átöltöztetni, de nem lenne rossz fogás (már csak a borstörés miatt sem).

Az egyik komoly angol portál akiknek, igencsak adok a véleményére, sima mu győzelmet tippelt, ezt tegnap gyorsan leredukálták 1:1-re, ez már közelebb van a valósághoz, de reméljük még mindig nincs igazuk.

Kezdés: 17:00 vezeti: Webb tv: digi stream: itt

2003-ban csúnyán odakozmált az Eastlandsen a Rags, ma is egy ilyet!